Sokan és sokszor leírták már, hogy az egyes alirányzatok közül a thrash a leginkább behatárolt, megújulásra, változásra képtelen leágazás. A megállapítással magam is egyetértek, legyen szó a retro jegyében felvarrós farmermellényt öltő huszon-harmincéves korosztály képviselőiről, az esetenként évtizedes szüneteket követően visszatérő veterán alakulatokról, akár pedig azon kevesekről, akik dekádok óta töretlen lelkesedéssel riffelnek.

Erre a fenti alapigazságra épp egy hazai zenekar cáfol rá, ami ráadásul projekt jelleggel működik, mi több, ezt csak egy EP-vel teszi. A lényeg, hogy a thrash metal és a templomi orgona egymásnak engedése annyira formabontó húzás, hogy alapesetben a két dolognak egy mondaton belül semmi keresnivalója sem lenne. Erre a Militia képes előállni ezzel a koncepcióval - ami ráadásul még működik is.

A magyar underground tárnáiban rendszeresen vájkáló olvasóink bizonyára tisztában vannak vele, hogy a projekt elsőként nem a jelenlegi anyagával lépte meg ezt a dolgot, hanem ezzel a performansszal már az öt évvel ezelőtti kislemezükön előálltak. A 2019-es Nightmares in the Church című anyaghoz csak digitális formában volt szerencsém, viszont a megjelenés környékén rendszeresen pörgettem azokat a dalokat. Ugyan kazetta változat már akkor is készült, de arról annak idején lemaradtam, a Psalms of the Crimson King viszont a Fekete Terror Productions jóvoltából kazettán is eljutott hozzám.

Az első olvasatra formabontó koncepció mit sem változott, ahogy az amúgy csak két főt számláló felállás is stabil. A kreatív agy a több tucatnyi bandában megfordult, és párhuzamosan manapság is nagy számú formációban érdekelt Khrul, aki ismét maga kezelte az összes hangszert, és egy személyben jegyezte a 2019 és 2022 között formálódott zenei oldalt. A vokálokért az elsősorban az Ahrimanból ismert Lédeczy Lambert felelt, a szövegeket pedig újfent az a Csizi Norbert követte el, akinek a neve a néhai heavymetal.hu és a Metal Catacombs fanzine stábjából lehet ismerős.

A szintlépést már a borító grafikája is jelzi. Az első anyag fekete minimál design-ja után a friss, és az Exodus: Tempo of the Damned-jének frontjára hajazó grafikát a hazai mezőnyben jól ismert Grafit és Hamu jegyzi. Az idei anyag – önmagában a hossza alapján – akár már nagylemez is lehetne, de a megfelelő felületek EP-ként emlegetik, már ha az egyes formátumoknak elhatárolásának van még bármilyen jelentősége…

A nyolc új zsoltár szövegileg ezúttal is a szokásos témákat járja körbe. Ahogy a dalszövegek, úgy a vokálok is egyéni ízeket nélkülöző stílusgyakorlatok, fő csapásként a blackes ízű thrash vonalon. Ez persze nem róható az illetékesek terhére, mivel négy évtizedes zsánerekről van szó. A zenei oldal ellenben más szintet képvisel. Az összkép az utóbbi téren egyébként a Pleausure to Kill korszakos Kreator, a jelenlegi Desaster és a mindenkori Necrophobic közös metszéspontjaként írható le. Ehhez társul az orgona, mely egyes szerzemények szövetének integráns része, más darabok esetében pedig a be- és levezetők során, a kiállásoknál vagy a legváratlanabb helyeken is képes felbukkanni. A záró tétel pedig egyfajta kitekintés a thrash-en túlra, filmzenés ízekkel.

Khrul kreativitásának hála a szokatlan hangszín sehol nem lóg ki az összképből, és annak használatával a brutális él sem szenved csorbát, mi több, az orgona helyenként inkább még rá is erősít arra. A csupán ötven darabra limitált kazettát a Mörbid Carnage támogatóinak minden körülmények között ajánlom, de minden thrashernek jó választás lehet; a beszerzés érdekében pedig a feketeterrorzine@gmail.com címen érdemes zaklatni a baranyai kiadót.