Geddy Lee: "Nemrégiben felfedeztem néhány dalt, amit még a szólóalbumomról hagytam le. Jó volt őket meghallgatni és úgy döntöttem, hogy kicsit kikupálom és felfrissítem őket. Aztán ez az élmény újra emlékeztetett engem arra, milyen jó is stúdióban lenni. Szóval igen, az életreszóló cimborám és zenekari társam, Alex és én szeretnénk stúdióba menni és meglátjuk majd, mi sül ki belőle. Vannak ötletek, amiket egyedül szeretnék kibogarászni.
Ha majd túlleszek ezeken az őrültségeken, amiket bevállaltam, mint a könyvturné, a TV show és a magánügyek intézése, minden bizonnyal szeretnék majd játszani valamit. De még nem mondhatom el mit, egyelőre a könyvem turnéját nyomom kifulladásig. Majd meglátom mi lesz, miután kinyaraltuk magunkat a feleségemmel, majd onnan elválik a dolog. Nem akarok már a nagyon távoli jövőre tervezni. Elég volt ez negyvenöt évig a Rushban a partnereimmel. Most már szeretnék másféle dolgokat előtérben tartani."