RockStation

Till Lindemann - Zunge (Szerzői Kiadás, 2023)

Hatás - ellenhatás

2023. november 29. - sebiszabi

20230907-084310_lmzungecoverfront.jpeg

Till Lindemannról az elmúlt évben az is hallott nagyjából, aki nem követi szigorúan az életművét, vagy ezzel párhuzamosan a Rammstein körül történő dolgokat. A zaklatási keresetből kiindult és aztán szépen egy rágalmazási üggyé soványodott sztori egyetlen pozitív hozadéka - ha nem is Lindemannra nézve, inkább a internet néplelkébe vetett bizalmat tekintve -, hogy a #MeToo kampány elért egy olyan érett szakaszába az évek során, hogy bemondásra már nem feszítenek keresztre és cancel-eznek ismertebb arcokat és a népek türelmesen kivárták, lesz-e bizonyíték arra, ami állított Shelby Lynn Lindemannal és a backstage-ben zajló bulikkal kapcsolatban. Nem lett. Mindez nagyjából a budapesti Rammstein dupla Puskás buli környékén tetőzött. És ugyan nem látszott a produkción semmi ebből (hiszen kibaszott profik). Csak a záró, berlini bulin volt némi kiszólás az elmúlt hónapok eseményeiről.

De azért sejthető volt, hogy ez az időszak valamilyen formában tükröződni fog és ez lett a Zunge című lemez, ami magyarul 'nyelv'-et jelent (már ami a szájban van...) és a címadó dal kislemezre "másolt" verziójának borítóján egy összevarrt száj látható - nem annyira nehéz a megfejtés. Ezzel a dallal futunk is neki a lemeznek, amely a fent taglalt, érzelmileg jócskán túltöltött attitüd miatt erős és nagyon fogós darab. Persze nem vetjük meg, aki az album első hangjai után Rammsteint kiált, hiszen bármennyire szóló kiadvány ez, a Holdról is látszik, hogy nem lehet Lindemannt leválasztani az anyazenakarról. Talán kissé több itt a kütyüzés és talán kevesebb combvastagságú riffet pakolnak a dalok alá, de erre mondják nagyjából azt, hogy egy szerszámmal egyfélét lehet csinálni.

Az sem túlságosan meglepő, hogy a lemezen szépen megférnek egymás mellett a mélyebb, lírai dalok a már-már védjegyszerűnek számító állatiasan szexista szövegek, ahogy az önmarcangolás témái is. De olyan ez a lemez, mint maga Lindemann. Ugyanolyan sokszinten összetett, néhol zavaróan klisés és máshol bugyután egyszerű. Ennél sokkal fontosabb az, hogy még mindig önazonos az egész és legit a mondanivaló egy hatvanéves faszitól - aki küzd a függőségeivel, a démonaival és ezzel párhuzamosan a saját elmúlásával -, hogy néha a dugásról és kurvázásról vezet elő dalokat egyszer türhő paraszt, máskor intimebb formában, néha pedig olyan epikus dalok pörögnek le nekünk mint a Übers Meer, vagy a Du hast kein Herz.

Zeneileg lehetne kötekedni, hogy melyik dal énektémája, vagy ritmusképlete van egész egyszerűen áthozva egy 10-20 éves Rammstein tételből és úgy általában valid Lindemannra - tágabb értelemben akár a Rammsteinra - is ráhúzni az önismétlés édes-keserű címkéjét, de a kontextus és a mondanivaló most is, ahol eddig is, jótékonyan elfedik számomra ezeket a negatív felhangokat.

A lemez vége több szempontból érdekes. Egyrész a Selbst verliebt (~magamat szeretni) egy melankolizáló vallomás, amivel talán igyekszik egy csomó dolgot utólagosan magyarázni, elhelyezni a szexuális függőségeit, másrészt a dal kifutása számomra kisértetiesen hasonlít Roger Water utolsó szólólemezei önmarcangoló hangulatára.

De a végére vesz egy 180 fokos fordulatot a dal és egy iszonyat trampli német népdalba borul, amolyan rejtett dalként és valami pusztító módon csengeti le a lemezt. Nem értem én ezt, valami feloldozás jellege lenne, vagy inkább a lemez melankóliáját igyekezett tompítani, vagy egyszerűen a művészi szabadság ilyetén való laza értelmezésébe ez belefér és pont, nincs semmi megfejtés? Nincs megfejtésem. Nem teszi tönkre ezt az amúgy erős és nagyon személyes kiadványt, csak meglepő maflásként érkezik - nem láttad jönni.

till-lindemann.jpeg

Lindemann hatása és jelentősége, nyilván a Rammsteinen keresztül főleg, de önmagában is vitathatatlan, a globális popkultúra része és innen nézve minden megjelenés egyfajta kordokumentumként is felfogható. A Zunge is az, reakció az őt ért vádakra, de mint valami képzeletbeli örökmozgó, újabb és újabb (zenei) akciókkal borzolja a kedélyeket, ver hullámokat, hogy újra tovább tudja lökni szekerét, mindig kell róla beszélni - és ezért lehet imádni vagy gyűlölni, de ezt a faszit ez hajtja. Mi inkább imádjuk ezért...

 45kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7218269255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum