Nézem ezt a két szakállas norvég csávót a zenekari promó fotón és olyan ismerősnek tűnnek. Aztán rájövök, hogy ez csak két szakállas norvég csávó fürdőköpenyben. A Barren Womb zenéje is ilyen: ismerősnek tűnik, pedig most hallom először.

A kiküldött promóciós anyag tárgya kapásból az, hogy “Barren Womb - FFO Quicksand, Melvins, Clutch, Refused & Big Business”, szóval a kiadó is egy ilyen deja vu kampánnyal marketingeli a duót és nincsen ezzel semmi baj, a rock újságíró is hasonlítgat, mikor elfogynak a szép szavak meg a cirádás gondolatok.

Továbbá azzal sincs baj, ha egy banda nem találja fel újra a rock ‘n’ roll-t, sőt többnyire a nagy akarásnak beszarás nyögés a vége, így maradéktalanul megértem, ha a Barren Womb se szeretné telegittelni azt a szép piros fürdőköpenyt.

Egyébként a fenti hasonlatokkal tökre egyet tudok érteni: a Melvins befogadhatóbb dolgai (Houdini, Stoner Witch) épp úgy visszaköszönnek, mint a Refused hardcore dinamizmusa, sőt mi több az ének szintén e két véglet között váltakozik, ami adja is magát, hiszen a banda mindkét tagja vokalizál (hogy Timo Silvola és Tony Gonzalez kettőséből ki felel meg Buzz Osbourne-nak ki pedig Dennis Lyxzénnek, azt viszont ne kérdezzétek)

Manapság mindenféle effekt és pedál hegyekkel felvértezve a duó formátum bőven túlmutat a Simon & Garfunkel féle akusztikus bágyasztáson, így persze a Barren Womb is él a technika nyújtotta lehetőségekkel ebből fakadóan pedig a megszólalásra sem lehet panasz (illetve a gázsit is csak simán ketté kell dobni).

A Chemical Tardigrade legnagyobb előnye, hogy kellőképpen változatos és ötletekből sincs hiány, így annak ellenére, hogy nem nagyon vannak azonnal ható nótákat a lemezen (én első hallgatására mindössze a Campfire Chemist stoneres lüktetésére, illetve a klipes Squat Walkerre kaptam fel a fejem) a belepakolt energiával felvértezve simán működik a dolog. Jár a négy piros fürdőköpeny…ööö, izé koponya!

A teljes nagylemez február 16-tól fülelhető.