RockStation

Diabolus In Musica - Sárkányfejezet (H-Music, 2023)

2024. február 01. - rattlehead18

diabolus-in-musica-sarkanyfejezet-cd.jpg

Az Ørdøg nélkül nem létezne a Diabolus In Musica, de mára már az utóbbi is stabilan áll a saját lábán. Sőt, egyre többen vagyunk azok, akik a zenekar neve láttán nem valami Slayer tribute-ra asszociálunk. A friss lemez borítója egyesekben azért némiképp összekuszálhatja a szálakat, hiszen a Hieronymus Bosch-ihlette grafika képi világa a South Of Heaven frontjára emlékeztetheti az embert – Sárközi Zsolt (Dark Art) alaposan kitett magáért. Ezen túl azonban felesleges további hasonlóságokat keresgélnünk az önkéntesen nyugdíjba vonult Arayáékkal.

A kevésbé jól informáltak számára a lényegi tudnivaló az, hogy a Diabolus In Musica az Ørdøg oldalhajtásaként, mellékvágányaként, tehát a hobby zenekar szabadidős projektjeként indult. A kezdeti cél az egyes Ørdøgtől való szerzemények akusztikusba történő áthangszerelése volt. Valószínűsítem, hogy a 2019-es első EP idején maguk Vörös Andrásék sem gondolkodtak nagyobb távlatokban, ahogy több kiadványban sem feltétlenül. Azonban az a helyzet állt elő, hogy az elmúlt öt évben két további Diabolus In Musica kiadvány is megjelent, még az Ørdøgtől csak egy lemez érkezett, annak is lassan négy éve…

A Diabolus In Musica pedig lépésről lépésre kelt önálló életre. A Milyen kár EP-n már nemcsak az Ørdøg diszkográfiája képezte a merítési alapot, hanem Bob Dylan egyik klasszikusa is kapott egy jól sikerült magyar verziót. A következő lépés – azaz inkább már ugrás – a Sárkányfejezet képében futott be, melyen nem átdolgozások, hanem másfél szerzemény kivételével saját és friss dalok kaptak helyet.

bb24d808-diabolusinmusica2023-800x533.jpg

A lényeg egyrészt ez, másrészt pedig legalább ugyanilyen súllyal esik latba az a körülmény is, hogy az évek előrehaladtával mind a hangszerelés, mind pedig a vokálok egyre sokoldalúbbá váltak. Az akusztikus darabok között helyet talált magának az elektromosság, illetve annak folyományaként különféle hangminták is bevetésre kerültek. András mellett pedig Bokodi Bálint és Hege Veronika is énekelnek, utóbbi két dalban (A Hold udvarára várva, illetve Áruló) jut szerephez, sőt a vokálokból a Wackor frontembereként megismert Miki is kiveszi a részét.

András szövegei eddig is nekiülősek, helytől, időtől és a hallgató személyétől függően több síkon értelmezhetők voltak, a friss darabok jellemzéseként pedig - legyen bármilyen közhelyes is - az irodalmi igényesség jut eszembe. Az első lefülelés alkalmával a Cölöpök groove-jai és szokatlan hangszínei tűntek a legmeredekebb dolgoknak, a letisztult, remek vokálokkal megtámogatott Végtelen vidék pedig a legkönnyebben megfogható darabnak. Zeneileg a Ködök tele is az egyszerűbb feladványok közé sorolható, a szövege viszont nem a könnyebb falatok közé tartozik. A Hold udvarára várva monológjáról a korai Hobo Blues Band világa, illetve Cseh Tamás dolgai jutottak eszembe, majd a gödöllői Aebsence: Az Úristen egyszer című bánat verte dala tapos az ember lelkébe. Más, mint az eredetije volt, azonban a mélységéből így, D.I.M.-esítve sem vesztett, a második felének meg van egy olyan felszabadult jellege, ami nagyon messze áll az eredeti darab végkicsengésétől. A felemás, azaz régebbi, de valamilyen szinten mégis saját szerzemény, a Wackor 2012-es demóján alapuló Áruló szintén passzol a sorba. Az Ecce Homo pedig a mai Diabolus In Musica nyolcadik arcát mutatja; a korong végére megérkezik a modern metal - ez a nóta kicsit karcosabb formában akár a majdani Ørdøg lemezen is megállná a helyét.

A Sárkányfejezet tehát egy alapvetően akusztikus alapokra építkező, zeneileg szerteágazó, de végső soron mégis egy irányba tartó dalcsokor. Végül pedig vissza a bevezető gondolathoz; reménykedjünk benne, hogy a Diabolus In Musica nem tapossa agyon az Ørdøgöt, hiszen igencsak időszerű lenne már az a bizonyos negyedik nagylemez is!

45kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3518315697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum