Kori, azaz Koroknai Árpád nevét a magamfajta negyvenesek a ’90-es évek közepén a dallamos heavy metalban utazó Szfinx zenekar frontembereként ismerhették meg. A debreceni csapat ezzel a muzsikával rossz időben volt a rossz helyen, két – egyébként remekül sikerült – kazettaalbum után le is húzták a rolót. Az említett felvételeknek végül, bő húsz év múltán a H-Music jogelődje szolgáltatott igazságot egy alaposan megbónuszolt dupla CD-s kiadvány formájában.
Kori a Szfinx után pár évre eltűnt a szemem elől, majd az egykori billentyűs, Cserháti István által 2000 környékén újjáalakított P. Box énekeseként tért vissza, ahol újabb két lemez készült. A P. Box-szal párhuzamosan következett az Omen, a megkezdett sormintát tartva szintén két Kori-féle albummal. A névhasználattal kapcsolatos kavarásokat követően, a jubileumi Omen koronggal szinte egyszerre, 2015-ben még befutott egy korong Pandora’s Box név alatt (Mindenekfelett!), majd lemezkiadás terén hasonló szünet következett, mint a Szfinx utáni években.
Emberünk végül a Zorall mikrofonja mögött tért újra vissza, majd a tavalyi év végén megjelent az első szólólemeze is, immár Kori név alatt. Akár tudatos volt az időzítés, akár csak egy szimpla véletlenről van szó, a Húszra lapot – ha nem is napra pontosan, de – épp az első Szfinx lemez harmincadik évfordulóján érkezett. Nevezhetjük tehát jubileumi anyagnak is, de a karrierösszegző megjelölés jobban passzol rá, hiszen akarva-akaratlanul felvonultatja az összes zsánert, amiben Kori az elmúlt három évtizedben feltűnt. A fókusz természetesen a hard rockon van, annak klasszikus (jó magyar szóval élve; veretes) és kortárs formája is megelevenedik a dalokban, ahogy melodikus fémzene, illetve némi power metal is fellelhető a szerzeményekben. A hangszerelés pedig a modern hard rock irányába mutat.
Kori zenésztársai a billentyűkért felelős Závodi Gábor kivételével számomra többnyire ismeretlen muzsikusok voltak. A lemezen az alábbi vendégek működtek közre: Kozma Norbert (gitár, akusztikus gitár), Miski Zoltán (basszusgitár), Demkó Mátyás (billentyűk), Gerőly Mátyás (dob), Szvára Zsanett (vokál), Varga Antal (basszusgitár), Czirják “Zityi” Zoltán (billentyűk), Tóth Zsolt (dob), Erdős Fruzsina (vokál) és Sári Éva (vokál). A frontember pedig így indokolta a címválasztást: „A Húszra lapot cím adta magát, mivel 2020 elején alakult a csapat, majd a Covid teljesen átrendezte a világot, és mindenki azt mondta, hogy ebben a helyzetben egy új zenekart beindítani nem vall ép elmére. De mi mégis 20-ra kértünk lapot!"
A nyitó, rafinált refrénnel és torzított énekkel felvértezett Tegnapután olyan modern hard rockkal indítja a lemezt, amilyet a német Dreamtide-tól szoktam meg. Az újfent modernre vett Együtt nagyok lüktetése a synthwave irányzattal flörtöl, a középtájt helyet kapott akusztikus színezetű átkötő elsőre ugyan meglepő, de kétségtelenül működik – egyébként szinte az összes dalra jellemző ez a jó értelemben vett kiszámíthatatlanság. A címadó és a Sámántánc zeneileg karcosabbra veszik a figurát – az utóbbiban modern metalos riffek is szembe jönnek, de Kori jellegzetes dallamvilága és a címadó klasszikus Europe-ot idéző rövid billentyűszólója, illetve az utóbbi dal jelzésértékű doomos betétje egyaránt tökéletesen illenek a képbe. A sejtelmesen induló Ha nem lesz többé nyár fokozatosan építkezik, végül egy nagyívű ballada kerekedik ki belőle. Az oda-vissza bekeményítő Sírig ápol klasszikus magyar hard rock, modern formában tolmácsolva. Az itt él bennem egyszerre hordozza magán a retro jegyeket és enged teret a modern behatásoknak. A hagyományőrző Benne van a ’80-as évek közepe felé veszi az irányt. A sokszínű szólólemezt a Lopott órák duettje után az Aki voltam önvallomása zárja.
Ha Kori folytatja a fentebb már emlegetett sormintát, akkor a nevét viselő projekttől még egy lemezre számíthatunk, de bízom benne, hogy a főszereplőt hidegen hagyja a számmisztika és az interjúban említett külföldre költözése ellenére tartósan tervez a projekttel.
