RockStation

Itt van két újabb dal a Hot Water Music-tól

2024. március 17. - Ernő Hellacopter

hot-water-music-jesse-korman-a8cdb9af146a49f183d34dc278ce7877.jpgChuck Ragan roppant produktív művész. Ha nem a szólólemezein dolgozik, vagy turnéztatja azokat, akkor anyazenekarával, a Hot Water Music-kal teszi ugyanezt. Az ember még le sem vette a lejátszási listájáról a '22-es Feel the Voidot, máris itt van két újabb dal, amit hamarosan követ a nagylemez is.

Kevés zenekar van, akiknek művészete úgy halad a korral és a rajongók szintén változó igényeivel, mint a Hot Water Music. Úgy érik és korosodik, ahogyan hallgatóik, a régi nyers dalokat szépen hozták át ebbe az emocionális, de a punk gyökereit továbbra is szem előtt tartó dallamvilágba. Nem hiszem, hogy csalódnunk kell majd a nagylemezben, addig pedig itt van a korábban nyilvánosságra hozott Menace, és a Burn Forever után a Remnants című dal, melyben a Turnstile énekese Brandan Yates és dobosa Daniél Fang vendégeskedik, valamint a Fences című tétel, amelyben pedig a Thrice zenekar.

 Itt pedig a fentebb említett két másik dal:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8218340389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum