RockStation

Vanden Plas – The Empyrean Equation of the Long Lost Things (Frontiers, 2024)

Hagyományos progmetal

2024. április 22. - moravsky_vrabec

vanden-plas-the-empyrean2.jpg

A 90-es évek eleje óta aktív német Vanden Plas a múlt héten adta ki a tizenegyedik nagylemezét. A hosszú című The Empyrean Equation of the Long Lost Things megjelenését egy tagcsere előzte meg – ilyen eddig nem fordult elő a kaiserslauterni csapatnál.

Nehéz dolog úgy beszélni a Vanden Plas friss lemezéről, vagy akár magáról a zenekarról, hogy ne emlegessünk folyvást egy bizonyos New York-i progmetal zenekart. Tudjátok, azt, ahova nemrég visszatért az eredeti dobos. Én mégis megpróbálom, mert – noha a hasonlóság szembetűnő – nem lenne igazságos annyival letudni ezt a nagyszerű albumot, hogy ez volna a német Images and Words.

A csapat több mint 30 éve, amióta csak megalakult, változatlan felállással üzemelt. A dobos-gitáros poszton a Lill-testvérpár, a mikrofon mögött Andy Kuntz és Torsten Reichert bőgős továbbra is együtt muzsikálnak, hozzájuk csatlakozott Alessandro Del Vecchio billentyűs. Az olasz multihangszeres neve nem ismeretlen, ugyanis amellett, hogy az Edge Of Forever főnöke, játszik a Hardline-ban, Jorn Lande mellett, és egészen a közelmúltig a Frontiers kiadó házi producere és zeneszerzője volt. A friss Vanden Plas lemezen már ő billentyűzik, de a dalszerzésben még nem vett részt; Stephan Lill gitáros már elkészült a dalokkal, mire Alessandro csatlakozott. Az öt perc híján egyórás albumra összesen hat tételt írt, szóval lesznek terjedelmes darabok.

Már a nyitódalként exponált címadóban egyértelművé teszik, hogy nem rohannak ők sehova: a lassú, billentyűs-hangeffektes bevezetőt követően másfél perc telik el, mire elhangzik a nyitóriff, további egy perc múlva egy gitárszóló következik. Andy először 4 perc után jut szóhoz, ráadásul mindjárt a refrénnel. Sokat nem énekel, máris egy instru epizód következik, majd 6 perc körül egy olyan kiállás, amire azt hisszük, véget ért a dal. De nem, egy hosszabb, szintén ének nélküli levezetővel lesz kerek a kompozíció, ami végülis a lemez nyitányaként is felfogható.

Szögezzük le gyorsan: annak dacára, hogy a dalok hosszúak és nem éppen hagyományos felépítésűek, nem követelnek extra erőfeszítést a hallgatótól. Mindegyikben dallamos, könnyen emészthető és megjegyezhető énektémák vannak, a hangszeres részek pedig sosem öncélú tekerések, vagy magamutogató techdemók. Nem kell hozzájuk logarléc vagy kockás papír, és a fejünk sem fog megfájdulni a lemez végére. A puszta számadatok mögött egy hallgatóbarát, befogadható dalcsokor vár minket, nem kell utána leöblíteni egy kis Blink 182-val.

A My Icarian Flight volt az első beharangozó kislemez és videó. Jól választották ki erre a feladatra, mert nemcsak a legrövidebb dal a maga öt percével, de hardrockos jellege miatt a legragadósabb is. Andy énekstílusára jellemző, hogy szereti kitartani a hangokat, ami a finoman nazális hangjával együtt egyedi karaktert kölcsönöz a Vanden Plas zenéjének. A „Threshold találkozik az AOR-rel” stílusú My Icarian Flight bátran lehet az első fogódzó a lemezhez.

A zenekarról tudvalevő, hogy egyszerre elvont és elgondolkodtató szövegekkel operálnak, amelyek amúgy mind Andy Kuntz tollából származnak. Nos, amikor már a cím azt jelenti (saját suta magyarításommal), hogy „A rég elveszett dolgok földöntúli egyenlete,” akkor az egyszeri recenzőr érti, hogy jobban teszi, ha inkább a zenére figyel, és nem próbál meg fellengzősen úgy tenni, mintha sikerült volna desifrírozni a mondanivalót is. Annyi már a dalcímekből kiderült, hogy a vallás, illetve a természetfeletti fontos szerepet kapott, minden másra ott a szövegkönyv.

A lemez közepén található Sanctimonarium és a The Sacrilegious Mind Machine a proggiek kedvence lesz, ezekben jobban elszabadulnak a német veteránok. Nem tudom, hogy az egygitáros felállás miatt van-e, de nagyon ritkák az igazán „metálos” pillanatok a lemezen. Persze van, hogy Stephan előáll egy-egy harapósabb riffel, vagy Andy jobban kiereszti a hangját, de ez mindig visszafogottan, a maguk szabta határok betartásával történik. Képzeljük el a késői Fates Warning zenei világát, csak vonjuk ki belőle a melankóliát, valami ilyesmi lesz a végeredmény.

Andy mellékállásban musicaleket és rockoperákat is énekel különféle színházakban, ezek hatása leginkább a They Call Me God-ban érhető tetten. A dal egy nagyívű lassú sok zongorával, még éppen elfogadható mértékű pátosszal elővezetve. Végül a March of the Saints negyedórás kóstolómenüje zárja a lemezt. A nyitó gitártéma Chris DeGarmo munkásságát idézi (ó, mennyire hiányzik ez az ember a színtérről!), később a ritmusgitár és a billentyűsök felelgetnek egymásnak. Aztán, ha jól figyelünk, néhány motívum már ismerős lesz a nyitányból. Az egyik refrén konkrétan ugyanaz, így biztosítva a keretes szerkezetet. Mivel ez egyben a finálé is, egy elegáns decrescendo után már csak a lezárás következik – nyilván, ezt sem csapták össze fél percben, hehe. A brit Threshold erőssége, hogy a hosszú dalaiknál fel sem tűnik a játékidő, nos, a March of the Saints azért nem ilyen, szerintem ezt a kelleténél terjengősebbre hagyták. Nem zavaró módon, főleg nem öncélúan, de azért nincs benne 15 percnyi kakaó.

vanden-pls_lead-press-photo-1024x512.jpeg

Ha egyetlen címkét kellene rástempliznem a lemezre, a progmetal volna az. Nem feltétlenül azért, mert kimeríti a szó eredeti jelentését, hanem mert mostanra a progmetal egy zenei stílus, illetve alműfaj lett, amit a legtöbben helyén kezelünk, és ha meglátjuk, tudjuk, mire számítsunk. Magam is elismerem, hogy nem sok „haladó” megoldást találni az albumon, de ha azt nézzük, hogy a mainstream metal-közízlést manapság milyen csapatok uralják és formálják, hát azokhoz képest a Vanden Plas nemhogy progresszív, hanem a magasművészet csúcsán a hósipka.  Már elsőre is nagyon jó érzés hallgatni, aztán ahogy alaposabban megbarátkozunk vele, úgy csodálkozhatunk rá a részleteire. A progmetal-rajongóknak bizonyára ajánlanom sem kell, ők valószínűleg már maguktól rátaláltak. De minden olyan dallampárti rocker is nyugodtan megkóstolhatja, aki magasabbra céloz a vikinges-kalózos-tankos vonalnál.

45kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8618386909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum