A tavalyi Phantom Vibrations a potsdami Kaskadeur második nagylemeze volt. Itt kellene következnie egy rövid, de lehetőleg kategorikus stílus megjelölésnek. Ez most elmarad, mivel csak egy hosszabb felsorolással, körülírással lehet érzékeltetni azt, hogy nagyjából miről is van szó. Rocknak ugyan rock, sőt talán valamennyire metal is, de inkább heavy rock, mintsem heavy metal.

A rockon belül meg a német négyes korongja nevezhető progresszívnek, space-nek, stoner-nek, post-nak, de akár kraut rocknak - a ’70-es éveket idéző hangkép miatt esetleg még retro-nak is. Ha ez így elég sokszínűnek tűnik, akkor jó helyen kapiskálsz. Sokszínű, de nem kaotikus. A kiadó amúgy a különféle hallucinációkat emlegeti a lemez kapcsán, de szerintem a különféle hallucinogéneket is szóba lehetne hozni.

Szerzői oldalon mindenképp, hallgatói részről nem feltétlenül, ugyanis segédanyagok nélkül is neki lehet ülni ennek a stíluskavalkádnak, azonban semmiképp se legyen előzetes cél a tisztánlátás. Az alap a karcos riffek környékén keresendő, de van itt Hammond orgona, belefuthatunk kórusokba, lebegésekbe-elszállásokba. A Kaskadeur zenéje azonban mégsem nevezhető emészthetetlennek, egy-egy eltalált dallam, melyet a frontember mellett/helyett akár a gitárok, akár a ’70-es évekre kalibrált megszólalást kapott billentyűs hangszerek is szállíthatnak, stabil kapaszkodóknak bizonyulhatnak.

A felvételek során állítólag analóg eszközökkel dolgoztak, a keverés azonban a modern technika segítségével történt. Hiszek nekik. Az viszont kizárólag a hallgató személyétől függ, hogy a Phantom Vibrations művészi vagy művészkedő rockzene-e.