És az Úr 2024. esztendejében Mikael újra megköszörülte a torkát, mikrofon elé állt és elkezdett hörögni. Amitől pedig augusztusban mindenki hanyatt dobta magát és elkezdődtek a konspirációk, hogy milyen is lesz a The Last Will and Testament, az Opeth zenekar tizennegyedik stúdióalbuma.
Én a zenekart pont a legjobb időszakban ismertem meg. Tizenéves voltam, amikor kijött a Ghost Reveries, amit egy kedves barátom, Noé (igen, ez egy létező név) mutatott nekem. Egyből odalettem a svéd progmetal lemezért és azóta is folyamatosan nyomon követem a zenekart. Noha nem az a banda, akik miatt az előrendelést vadul nyomogatom, azért mégis csak egy rendkívül fontos Európai zenekarnak tartom. Az új anyagon összesen hét darab paragrafus található, plusz az utolsó dal A Story Never Told címmel. Őszintén én nem lepődtem annyira meg, hogy visszatért a vadabb vonal egy kicsit a zenekar életébe. Tök szép volt ez a klasszik rockos kirándulás, amit tizenhat éven keresztül toltak, de egyszer mindennek vége szakad. Mivel pop dalokat nem fognak írni, Mikael pedig már a filmzene albumát külön megcsinálta, így nem maradt más választás, minthogy vissza bedurrantják az izmokat és újra bevadulnak.
Nem fogok nagy meglepetéssel szolgálni, de a The Last Will and Testament egy jó lemez lett. Számomra az Opeth soha nem az a zenekar volt, akiket nyáron hallgattam a negyven fokos melegben, így a november végi megjelenés még jobbá teszi a lemezt. Köszönet a rossz vinyl master-nak, de biztos, hogy hozzájárul a ködös időjárás a hangulathoz. Már első hallgatás során is egyértelmű volt, hogy ez egy erős anyag. De akkor is annak titulálnák sokan, hogy ha nem lenne az, már csak a hörgések visszahozatala miatt is. Ettől függetlenül nekem nagyon tetszik, hogy megmaradtak a dallamok, vannak nagy énekek és több helyen vonósok, amitől egy telt összképet kapunk a lemez hallgatása közben. A §1 volt az első dal, amitől padlót fogott mindenki a nyáron, de az igazat megvallva, ebben a csípős időben még nagyobbat szól a nóta és ez különleges igaz a harmadik szerzeményre, ami előzetesen nekem annyira nem tetszett, mint most. Mondjuk lehet közrejátszik az is, hogy így egyben hallgatva az albumot teljesen más képet kapunk róla, mint amikor csak egy dalt hallunk magában.
A lemez amúgy viszonylag hosszú. Jó, ez azért relatív, de a mai világban egy ötvenperces album nem mondható rövidnek. Az album az első világháború utáni korszakban játszódó konceptalbum, amely egy gazdag, konzervatív pátriárka (aki terméketlen) történetét bontja ki, akinek végakarata megdöbbentő családi titkokat tár fel.Az album az apa végrendeletének felolvasásával kezdődik a kastélyban. A jelenlévők között van három testvér, iker fiúk és egy fiatal lány, akit annak ellenére, hogy árva és gyermekbénulásban szenved, a család nevelt fel. Jelenléte a végrendelet felolvasásánál gyanút és kérdéseket vet fel az ikrek körében.A végrendelet felolvasása során az ikrek rájönnek, hogy nem rokonok a pátriárkával, következésképpen kimaradnak a végrendeletből. A lány a pátriárka egyetlen vér szerinti gyermeke, így ő az igazi örököse, bár a pátriárka szolgálólányának lánya. A lemez első hallgatása közben a negyedik tétel volt az, ami először megdöbbentett teljesen. Benne van minden, ami Opeth. Kegyetlen hörgések, hárfa, klarinétos (ha jól sejtem) jazz betét, lágy dallamok és kétséget keltő gitár zajok. Mondhatni, hogy a zenekar az elmúlt évtizedeit belesűrítette ebbe az egy dalba, amit élvezet újra és újra meghallgatni. Az ötödik tétel az album leghosszabb szerzeménye, amiben ugyanúgy nagyon sok minden történik, leírni is nehéz. Én a dal első felében a kis keleties ízt tartalmazó betét imádom, amit aztán megtör a hörgés. Mondtam már, hogy van hörgés a lemezen? Az old school rajongók imádni fogják! A lemez ezen pontján gondolkodtam el, hogy valahogy meg kellene venni ezt a lemezt mert…. ez biztos, hogy még nagyobbat dörren, ha nem csak a laptop hangszóróján hallgatom. De mekkorát, ha már itt is tökéletesen szól! A hatodik paragrafus kezdése meglepő. Az eddigi bonyolult gitártémák egy meglepően egyszerűre lettek lecserélve, nagyon intenzív dob témával. Ellenben a basszusgitár továbbra is a maga külön útján járva zengi be a teret a maga mély hullámaival. Ebben a dalban igazából a ritmusszekciót érdemes figyelni, mert vannak olyan megoldások, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Frederik pedig olyat szólózik….De nem is Opeth lenne, ha a dal végére nem nyugodnának le és kezdenének teljesen más stílusban játszani. A hetedik paragrafus elején inkább az utóbbi idők Opeth-jét idézi meg Mikael, ez az a paragrafus, ahol felolvassák a végrendeletet. Remekül megtámasztva fúvós hangszerekkel a kísérteties hatást, de ha ez sem lenne elég még ott vannak a billentyűk is, hogy segítsenek ebben. Az A Story Never Told pedig akár a Damnation-ön is helyet kaphatott volna.
Összességében azt mondom, hogy a svéd progmetalosok már harminc éve (oké, 2025-ben lesz harminc) kápráztatnak el minket hol kisebb, hol pedig nagyobb sikerekkel. Ha azt mondaná a zenekar, hogy ez az utolsó lemezük, akkor az egy gyönyörű befejezése lenne a karrierjüknek, mert ez a lemez hibátlan. Gondban is vagyok az év végi TOP három miatt. Persze, az is biztos, hogy nem ez lesz a zenekar utolsó anyaga, de nem tudom, hogy tudnak majd x év múlva ennél jobb lemezt készíteni.
