Néha komolyan elgondolkodom azon, hogy melyik a jobb: egy bejáratott vonalon belül előrukkolni egy bivalyerős anyaggal, vagy egy kísérletezős irányba elmozdulva kikaparni azt a bizonyos gesztenyét. Mindkét kezdeményezés erősíti egy adott műfaj betonpilléreit, de mindenképpen a második lehetőség az, amelyik előrelendíti az idő vasfoga által megkövesedésnek indult stílusirányzatot.

Általában szkeptikusan fogadom a tradícióktól való elrugaszkodási kísérleteket, azonban jó néhányszor kijózanító pofonként hatnak rám az ilyetén jellegű végtermékek. Számos példával elő tudnék állni, de most kimondottan egy friss megjelenésre összpontosítanék, amely nem más, mint a svéd poszt-alter-dark metal formáció, a Novarupta negyedik soralbuma (Astral Sands).

A dob-basszus tengelyen gördülő szerzemények sora afféle lélekterapeutaként járja át az emberi szellemet: kimossa a zárványként letapadt üledéket, lelassítja a feleslegesen felgyorsított folyamatokat és elrepít egy párhuzamos univerzumba, ahol a lét mindössze egy fizikai test nélküli könnyed lebegés.

Ha mindenáron hasonlítani kellene a srácok által megteremtett zeneművészeti formát valamihez, akkor úgy tudnám ezt körülírni, hogy képeld el, hogy Nick Cave, a Depeche Mode, a MInistry és a U2 összehoz egy közös lemezt. Valami ilyesmi lenne a végeredmény (szerintem). A Breathe Breathe például a DM-mel összecsengő motívumokkal operál, a Terraforming Celestial Bodies meg a U2 szellemét idézi itt-ott.

A fentebb említett párhuzamba állítás ellenére simán ki lehet jelenteni, hogy a Novarupta igenis egyedi színfolt a rockzene folyamában, marha nehéz őket bármilyen skatulyába beleszuszakolni. Ez itt unikális fémöntés, kérem szépen!

A Suicide Records gondozásában február 14-én érkező Astral Sands egy fejezetet zár le, nálam pedig újat nyit: egy újabb kedvencet avathatok a személyükben. A Novarupta a poszt metal kiválóságai közé pozicionálta magát ezzel az anyaggal, megy a maximális pontszám, nincs mese.