A budapesti koncert előtt volt szerencsém elcsípni egy rövid interjúra Chaney Crabb énekesnőt, az Entheos soraiból. Még az időjárás is mellénk állt ezen a hideg májuson. Pont kisütött a nap mire némi várakozás után végre találkoztunk, így a Dürer kerthelyiségét választottuk a beszélgetés helyszínéül. Érintettük a zenekar tavaly megjelent EP-jét, azt, hogy a mélység és súlyosság nem csak zenei zenei szinten jelenik meg – a szövegek mögött nagyon is személyes tartalom húzódik. Chaney nyíltan beszélt arról, hogyan lett a zene az a kapaszkodó, ami átsegítette a legnehezebb időszakokon, és mi kellett ahhoz, hogy ezeket az élményeket végül ilyen nyers őszinteséggel bele tudják sűríteni egy lemezbe.

RS: Hogy érzitek magatokat a turnén? Volt valami nagy meglepetés az úton amire nem számítottatok?
Chaney: Hát, a legnagyobb meglepi az volt, hogy egy vízvezeték meghibásodás miatt elázott a merch egy része, konkrétan a bakelitlemezeink. Ez volt eddig az egyetlen negatívum, de amúgy a turné szuperül megy. Már régóta ismerjük a Born Of Osiris srácokat, jó barátaink, remek dolog velük lógni és ez az egész turné olyan, mint egy nagy kaland. Tényleg nagyon élvezem. Ráadásul ma csodás idő van – végre nincs hideg! Az előző napokban elég nagy zimankó volt, például Lengyelországban és Észtországban is fáztunk rendesen, szóval most jól esik a napsütés.

RS: Nem először jártok Magyarországon és biztos van emléketek vagy valamilyen benyomásotok a magyar közönségről. Mit vártok ma tőlük és a rajongók mire számíthatnak tőletek?
Chaney: Remélem, sok energia lesz – tőlünk tutira ezt fogják kapni. Mi csak felmegyünk a színpadra és élvezzük az egész koncertet, mert tényleg az álmunkat éljük. És mindig jó érzés, ha van interakció a közönséggel. Európa egyébként nagyon érdekes Amerika után, mert itt országonként teljesen más, ahogy a közönség viselkedik. Van, ahol inkább olyan, mintha színházban lennének és nézik az előadást, de Magyarország nem ilyen, mert az itteni közönség aktívabb, vadabb, és mi ezt imádjuk.

RS: Chaney mesélsz egy kicsit a tavaly megjelent az An End to Everything EP-ről? Mi volt a kiindulópont, amikor a dalok születtek?
Chaney: Amikor a szövegeket írtam nagyon mélyen voltam. Akkor veszítettem el egy közeli barátomat egy másik ember drogfüggősége miatt. Még most is felfoghatatlan, ami történt, ugyanis ő egy mozgáskorlátozott férfi volt, akinek lélegeztetőgépre volt szüksége. Emiatt mindig volt mellette egy segítő, ha úgy tetszik gondozó. Történetesen ez a “gondozó” heroinfüggő volt, és bár sokszor kértem, könyörögtem a barátomnak, hogy küldje el, rúgja ki, de nem tette. Aztán egyik éjjel szétcsúszott a légzőcsöve, és amikor megszólalt a riasztó, a gondozója nem ébredt fel – így ő egyszerűen megfulladt. Brutális módja a halálnak.
Nagyon közel álltunk egymáshoz, rengeteg időt töltöttünk együtt amikor Santa Cruzban éltem. Nagyon szerette a zenét és ő volt az, aki rengeteg bandát mutatott meg nekem. Közben pedig hihetetlen büszke volt rám és a zenei munkánkra. Ez az EP róla szól, egy szomorú vég története. Nagyon szerettem volna valami maradandó formában megörökíteni az ő életét.

RS: Mondhatjuk, hogy az alkotás, a dalszerzés egyfajta terápia neked? Már az előző lemezetek, a Time Will Take Us All is nagyon személyes és spirituális volt.
Chaney: Abszolút. Egészen gyerekkorom óta írok verseket, mindig is színpadra vágytam – nekem ez az igazi „katarzis”. Az is érdekes, hogy minden egyes anyag előtt történik valami nagy dolog az életemben – lehet, hogy ez a sorsom, ki tudja? Ez az egyetlen mód, amin keresztül tényleg ki tudom fejezni magam. Hálás vagyok, hogy ezt megtehetem.

RS: Volt olyan dal az új EP-n, amit különösen nehéz volt megírni vagy felvenni az érzelmi töltete miatt?
Chaney: Igen, az A Thousand Days. Ezt élőben is játsszuk, ez a negyedik dal a lemezen. Illetve ott a záródal, az In Return to Me – azt majdnem sírva írtam. Az A Thousand Days nagyon erős érzelmeket közvetít, és szerintem élőben is nagyon átjön ez a súly. Meglátjátok ma este. (Nevet)

RS: A közelmúltban volt egy komoly baleseted. Miben változtatta meg ez a tapasztalat a dalszerzéshez vagy az élő fellépésekhez fűződő viszonyodat? Sőt, ha tovább megyünk hogyan változott meg a hozzáállásod?
Chaney: Ez az egész életemet, az egész világlátásomat átformálta. Egy elektromos rollerrel elestem és egy fémtárgyba ütköztem, ami átszúrta vagyis inkább lezúzta az arcomat. Borzalmas volt: az orrom teljesen oldalra hajlott és eltörött, a szám annyira felhasadt, hogy a teljes fogsorom kilátszott, az állam szinte leszakadt… Nagyon durva. Ilyenkor rájössz, hogy holnap akár meg is halhatsz. Lehetett volna az is, hogy soha többé nem tudok énekelni, mert nem tudtam, be fognak-e gyógyulni úgy az ajkaim, hogy visszanyerjem az arcizmom régi és megszokott mozgékonyságát.

RS: Meg kellett tanulnod újra énekelni is? Vagy kellett valamilyen speciális kezelés, hogy újra képes legyél artikulálni?
Chaney: A legfontosabbak az ajak és arcizom gyakorlatok voltak. Még most is csinálom őket, mert a heg pont a szám közepén van, és érzem, hogy nem teljesen olyan, mint régen. Szerencsére a hangszálaimat nem érintette a baleset, csak az arcmozgató izmok sérültek. Egy ideig alig tudtam kinyitni a számat – énekesként pedig erre van a legnagyobb szükséged.

RS: Mennyi ideig tartott a terápia vagy a felépülés?
Chaney: Kb. hat hónap volt, mire visszatértem a kvázi normális állapothoz. De őszintén szólva, ez azóta is minden nap velem van: nagyon nehéz elmagyarázni, milyen traumatikus arcsérüléssel élni. Más lett az arcom, mint előtte volt. Mások mondhatják, „nem látok semmit”, de én 33 évig egy másik arccal éltem – és ezt csak az értheti meg igazán, aki átment hasonló traumán. Ezzel nap mint nap meg kell küzdenem.

RS: Meg kellett szoknod az új megjelenésedet?
Chaney: Muszáj volt... Jártam olyan dokinál, aki arcplasztikát is javasolt az orrsövényem teljes helyreállítására – de a kezelő orvosom azt mondta, az arcom jellegzetes etnikai vonásokat hordoz, a műtét pedig ezt is megváltoztatná. Ráadásul ha az orromon műtenek, a hangom is változhatna, akár rosszabbodhat is a helyzet. Ő nagyon pozitív volt és inkább arra biztatott, fogadjam el az új énem, és megtanultam így is szépnek látni magam. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen szakemberrel találkoztam akkor.

RS: Mi segített átvészelni mindezt lelkileg?
Chaney: Szerintem az élet a kitartásról szól. Naponta milliónyi kihívással nézünk szembe, és a döntéseink határozzák meg, kik vagyunk. Könnyen le lehet tévedni egy sötétebb útra, de igyekszem mindig a pozitív dolgokat észrevenni egy nehéz helyzetben is és ez ad erőt, hogy ne adjam fel.

RS: Evezzünk egy kicsit könnyedebb vizekre. Az Entheos zenéje mindig több műfaj határán mozog. Ha az An End to Everything-et összehasonlítod a korábbi munkáitokkal, milyen koncepcionális változásokat emelnél ki?
Chaney: Egyre jobbak vagyunk a dalszerzésben abban, hogy amit mondani akarunk, azt letisztultabban, kevesebb sallanggal fejezzük ki. Ez a vezérelvünk most is, ahogy az új albumot írjuk: folyamatosan finomítunk, de nem gondolunk műfajváltásra, inkább az Entheos esszenciájának összehangolása a cél. Ez különbözteti meg a Time Will Take Us All-tól az An End to Everything-et, és ezt fogjátok hallani a következő anyagon is.

RS: Ha már újítások, van olyan kreatív ötlet vagy koncepció, amit még nem valósítottatok meg, de régóta ott motoszkál bennetek?
Chaney: Van ám és most kezd testet ölteni! De minden ott lesz az új albumon. (Nevet) Izgatott vagyok, mert bár nem radikális műfajváltás, de bizonyos értelemben végre tényleg önmagunkká válunk. Sokkal több ének, egy gótikusabb, sötétebb, Type O Negative-szerű hangzás felé mozdulunk. Alig várom, hogy meghalljátok. Az év végére tervezzük kiadni az első dalt akkor, amikor majd bejelentjük az első észak-amerikai headliner turné dátumát és állomásait. A teljes album pedig 2026 elején fog kijönni, jelen állás szerint.

RS: Izgalmasan hangzik! Egyébként ha teljesen más műfajban kellene alkotnotok egy projekt erejéig, mit választanál és miért?
Chaney: Synth pop, synth wave, dark wave – minél sötétebb, annál jobb. A Drab Majesty a kedvencem ebben a stílusban; de Chelsea Wolfe vagy Marissa Nadler is nagyon inspirál. Szerintem az Entheos vizuális világában is láthatjátok majd ezt az irányt.

RS: Minél sötétebb, annál misztikusabb? (Nevetés)
Chaney: Hú, ez az, ez a helyes meghatározás! Misztikus és sötét. (Nevetés)

RS: Az Entheos sokszor duóként dolgozik, ami azért nem túl hétköznapi ebben a műfajban.  Mi a legjobb ebben a felállásban?
Chaney: Naveennel ketten írunk mindent, élőben pedig két gitárossal egészülünk ki. Nehéz volt olyan tagokat találni, akik lépést tudnak tartani a kreatív sebességünkkel, de most végre rátaláltunk azokra a zenei társainkra akikekkel valami igazán izgalmasat fogunk tudni létrehozni. Lehet, hogy a következő turnén már lesz basszusgitárosunk is – meglátjuk.

RS: Gondoltok arra, hogy vizuálisan is megjelenítsetek egy-egy történetet a koncerteken?
Chaney: Abszolút. Most is azon dolgozunk, hogyan tegyük még nagyobbá, különlegesebbé, titokzatosabbá a színpadot, és végre megvan a kapacitásunk, hogy megvalósítsuk az álmainkat. Szóval a jövőben egyre erősebb vizuális élményre számíthatnak a rajongók, mert nagy hangsúlyt fektetünk a látványvilág fejlesztésére is.

RS: Sokáig DIY-ben dolgoztatok. Milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a működésnek és mik az előnyei annak, ha kiadóval dolgoztok?
Chaney: A kiadónak az a nagy előnye, hogy olyan bennfentes iparági kapcsolatokhoz jutsz, amiket máshogy nehéz megszerezni. És persze van mögötted egy olyan csapat, aki hisz benned. Én zenész vagyok és nem szeretnék például marketinges lenni. Néha érdemes másokra bízni a promóciót, mert a kiadó több embert ér el, több merch fogy stb. Őszintén hálás vagyok, hogy a Metal Blade leszerződött velünk, hiszen a náluk működő zenekarokat mindenki komolyan veszi. Őszintén hálás vagyok, hogy velük dolgozhatunk.

RS: A zenétekhez társuló vizuális világ is nagyon karakteres. Dolgoztok más művészekkel is vagy ezt házon belül oldjátok meg?
Chaney: Van egy művész, Zach Schiffer, aki az An End to Everything borítót is készítette (ő készített már kreatív anyagokat Marilyn Mansonnak és a Lorna Shore-nak is többek között). Illetve van két rendező is,  David Brodsky és Ali Woest, akik a klipjeinken dolgoztak.  Szűk, családias a csapatunk; nagyon nehéz olyanokat találni, akik igazán értik a víziónkat és hasonló hatásokból dolgoznak. De tíz év után végre összeállt minden és jól működik.

RS: Ha már idő és 10 év, hogy látod, mennyire változott a közönségetek az évek során? Mit gondolsz, másképp rezonálnak most a dalaitokra, mint  korábban?
Chaney: Az elején főként olyan férfiak jöttek a koncertekre, akik technikás death metalt hallgatnak – hiszen a zenekart anno az Animals As Leaders, a The Faceless és az Animosity egykori tagjai alapították. Most azonban egyre több lány is van a nézőtéren, és olyan srácok is, akik kívülről fújják a dalszöveget, de nem ismerik a zenekar múltját, csak engem. Fantasztikus látni, hogy minden este egyre több női rajongó jön a bulikra: igen, végre! Mert ki akar csak férfiaknak játszani? Senki. (Nevetés)

RS: Egyre több női énekes jelenik meg a metal zenei színtéren. Te mikor kezdtél el ebben a műfajban játszani?
Chaney: 12 éves korom óta az életem része a metal, szóval ez már akárhogy is nézzük 24 év. Láttam, hogyan változott a színtér: Angela Gossow, Cristina Scabbia nyitották az utat, és mára legalább 30 olyan zenekart tudok mondani, ahol egy meghatározó női tag vagy énekes van a frontvonalban. Ez egy új korszak: a nőket már nem lehet kizárni és egyáltalán nem furcsa, ha női frontember áll a színpadon. Nagyon cool, hogy így alakult. 

RS: Ha nem metal, akkor milyen zene szól nálad otthon?
Chaney: Szeretem Chelsea Wolfe-t, Marissa Nadlert, a post-rockot, a countryt, a zongorát minden mennyiségben és a minimalista filmzene-szerű dolgokat. Az egyik kedvenc zenekarom például egy francia pop-duó, az Air. Ők működtek együtt Sofia Coppola-val már több ízben is. Nekik köszönhetjük a Lost in Translation és The Virgin Suicides filmzenéket például. De imádom a ’70-es évek klasszikus rockját is, a Beatles-t, Crosby, Stills, Nash & Young-ot – ízig-vérig eklektikus vagyok, semmit sem zárok ki. És őszintén szólva ritkán hallgatok metalt, elég, hogy turné közben nonstop azzal kelek és fekszek. (Nevetés)

RS: Végül: ha csak egy dolgot vihetnének magukkal az emberek az Entheos zenéjéből, mit szeretnél, mi legyen az?
Chaney: Azt szeretném, ha egyedi entitásként látnának minket. Ha inspirációt kapnának tőlünk abban, hogy ha követed az utadat, és nem hagyod, hogy bárki lebeszéljen az álmaidról, akkor bármit meg tudsz valósítani. A zenekarunk rengeteg egyedi dolgot csinált már: Drake, a rapper is megemlített minket, olyanok is felfigyeltek ránk, akik általában nem lépnek be a metal világába. Nincs plafon, nincs korlát: csak előre megyünk, bárhogyan is alakul. És ha ez inspirál valakit, hogy kövesse a saját útját, nekünk már megérte.

RS: Nagyon köszönjük Chaney ezt az igazán tartalmas beszélgetést. Sok sikert a mai fellépéshez és az egész turnéhoz. Bízom benne, hogy valamikor újra találkozunk és ismét beszélgethetünk egy jót. 
Chaney: Köszönöm a türelmedet, mert várni kellett, öröm volt veled beszélgetni – és remélem, még találkozunk!

Fotók: Lányi Kristóf és Varga László