
Tegnap beharangozta az H-Music és a Barba Negra, hogy hozzák a jövő évi nyár egyik legnagyobb metal buliját. Nos, elérkezett a perc és itt a nagy bejelentés! Hölgyeim és Uraim! 2026. július 25-én a Barba Negra színpadán fellép az In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és az Employed To Serve. A jegyértékesítés november 25-én, kedden 10 órakor indul! További részleteket ITT találtok.

Az In Flames jövő nyáron végigszántja Európát eddigi legnagyobb szabású turnéjával. A július közepétől augusztus végéig tartó körút során a zenekar több mint húsz városba és a kontinens számos ikonikus fesztiváljára látogat majd el. A szórásból Budapest sem marad ki, így július 25-én a Barba Negrába érkezik majd a karaván, ráadásul a színes vendégzenekar felhozatalból is igen impozáns válogatás jutott a hazai rajongóknak. Itt lesz a Napalm Death, a Bleed From Within, az Unearth és az Employed To Serve is, így a korábbi nyarakhoz hasonlóan idén is a Summer Hell néven fut majd a nyár egyik legnagyobb metal bulija, de a részletekről majd később!
Anders Fridén így kommentálta:
„Az európai fesztiválszezonhoz semmi sem hasonlítható: az az energia, a közönség, a hangulat leírhatatlan. Közben keményen dolgoztunk a háttérben, és már alig várjuk, hogy valami nagyon ütőssel álljunk elő idén nyáron. A fesztiválfellépések mellett néhány meghittebb és különleges koncertünk is lesz fantasztikus vendégzenekarokkal. Talán addigra új zene is érkezik? Sose lehet tudni…
Hamarosan találkozunk!!”