
A svájci folk metalos Eluveitie a saját zsánerének kétségkívül az egyik legmeghatározóbb csapata, de kár lenne tagadni: a banda sokat változott, ezzel szépen meg is osztották a tábort. A kezdeti melodeath darálások kezdenek háttérbe szorulni, és egy új hallgató talán már azt se mondaná meg, hogy Chrigel a frontember. A változás már a klasszikus, még Anna Murphyvel fémjelett korszaka alatt elindult, de egyértelműen új szintre emelkedett a 2016-os átrendeződések után Fabienne Erni érkezésével. Az Ategnatost nem is fogadták egyöntetű lelkesedéssel a rajongók, de az Eluveitie 6 év kihagyás után is kitart ezen az úton.
Hat év után új dalt adott ki a márciusban Budapesten járt ausztál buligépezet, az Airbourne. A Gutsy című dal egyelőre önálló single-ként jelent meg, melynek producere Brian Howes, aki a 2013-as Black Dog Barking albumon is együtt dolgozott a zenekarral, hangmérnöke pedig a kanadai stúdiólegenda Mike Fraser (AC/DC, Aerosmith, Rush, Metallica). A keverést Zakk Cervini (Dayseeker, BMTH, Architects, Machine Gun Kelly) végezte. A dal az ausztrál csapat első kiadványa a2019-es Boneshaker album óta. /Fotó: Andy Ford/



A nevével ellentétben az Orthodox nem egyszerű zenével operál, de ezt talán már többen tudjátok. A zenekar, akiknek pénteken jelent meg a legújabb albumuk, az A Door Left Open egy igencsak riffgazdag, földbe (vagy talán még az alá) döngölő számot rakott ki utolsó lemezelőzetes kegyelemdöfésként, ez a One Less Body és nem kisebb név vendégeskedik benne, mint a Mastodon dobos/énekese, Brann Dailor.
Tavaly októberben vált teljessé a szegedi Dystopia első magyar nyelvű EP-je, ami az anyanyelv használata mellett számos egyéb zenei újítást is felvonultatott a zenekar korábbi munkásságához képest. A Mesterlövész kislemez mindhárom dalára készült videoklip, ebből kettőben Kárász Zénó színművész hozta a főszerepet. A most megjelent Utolsó repülés című vadonatúj szerzemény egy szöveges videót kapott, azonban mind a dal, mind a kisfilm tartalmaz egy-egy váratlan fordulatot.
Ha egy lemez jól sikerül, érdemes addig ütni a vasat vele, amíg meleg. Persze tény, hogy a zenekarok már nem elsősorban a fizikai hanghordozók eladásából élnek meg, de az igazán nagyok még megtehetik, hogy egy albumot a kiadás után egy kevéssel újra piacra vigyenek. De valóban érdemes húzás ez? Ebben az írásban két nemrégiben megjelent újrakiadásnak, a Green Day Saviorsének és a Linkin Park From Zerojának példáján, azon belül is furcsa mód a CD-s kiadásokon keresztül kattogunk egy kicsit, hányadán is áll ez a dolog.


Huszonöt éve még dübörgött a zeneipar. Huszonöt éve éppen a világ csúcsán volt a nu metal. Huszonöt éve egy fura állpiercinges kopasz énekes vezette zenekar kiadta a bemutatkozó nagylemezét, a The Sickness-t. Huszonöt éve jelent meg a Disturbed első albuma és huszonöt éve mindenki tudja, mi is az az „auu-á-á-á-á!”. Nézzük csak meg ennek az egésznek a rövid történetét!
Heti dalmegosztásunkban patinás goth/doom, mainstream HC, perzselő riffek, mesés északi fuvallat és gyilkos ámokfutás. /Fotó: Paradise Lost/
Háromdalos EP kiadására készül a New York-i székhelyű káoszbrigád, a Car Bomb. Az
Ha figyeltetek, nemrégiben találkozhattatok a President nevű zenekarral, ami a mostanában szárnyra kapó maszkos vonulatot erősíti. A pár hete bemutatott In The Name Of The Father után a Fearless című dal is levette magáról a maszkot, de hogy ki rejtőzik az álarcok alatt... Nos az egyelőre nem derült ki. Vagy mégis?
Az első két lemez közötti tíz éves szünet után szinte "egyből" jön a Scars On Broadway harmadik albuma, az Addicted To Violence. A 2018-as Dictator utódjáról Daron Malakianék a Killing Spree című számot mutatták be elsőként, amihez egy eseménydús videót is mellékeltek. A teljes nagylemez