
Egy évvel a kanadai Chadhellel közös split után ismét saját anyaggal jelentkezik az 1996-ban (!) Kiskunhalasról indult Jack. A három számos Reménytelen optimizmus EP a következő teljes albumot hivatott felvezetni, és valamennyi digitális platformon, streaming felületen megtalálható lesz – immár nálunk is meg tudjátok hallgatni.




Az Ugass kutya! néhány évvel ezelőtti 
A Queens of the Stone Age egy álom filmes megvalósulását mutatja be az Alive in the Catacombs című filmjük június 5-i premierjével, amely egy audiovizuális dokumentum a zenekar régóta pletykált fellépéséről a híres párizsi katakombák alagútjaiban. Az Alive in the Catacombs felvételein úgy hallhatjuk a dalokat, ahogy még sosem, nem is beszélve a hátborzongató környezetről. A film pedig remek bemelegítést jelent a zenekar budapesti koncertjéhez, hiszen július 19-én ismét a Budapest Parkban hallhatjuk őket – ezúttal egy kicsit elevenebb közönségnek játszva.
Pár napja jött a hír, hogy szeptember 26-án érkezik az Amorphis friss anyaga, a Borderland! Az első ízelítő, a Light And Shadow ma landolt az albumról. Ez alább meg is hallgatható. A zenekar október-novemberben turnéra indul az Arch Enemy, az Eluveitie és a Gatecreeper társaságában, decemberben pedig pár önálló bulival zárják az évet. És ami a magyar rajongóknak igazán jó hír: az őszi koncertsorozat
Két hónappal a veszedelem elszabadulása előtt bemutatkozott a Brutal Assault idei fellépőgárdájának pontos menetrendje. Ahogy mindenki jól tudja, a fesztivál
A napokban a Paradise Lost dobos váltásától hangos a rockzenei sajtó. Azt viszont már régóta tudható, hogy hamarosan új nagylemez várható a legendás zenekartól. Az Ascension címet kapott lemeze szeptember 19-én jelenik meg. Ezt egy vadiúj single vezeti fel, aminek címe Silence Like The Grave. A dalt meghallgatva a régi szép idők elevenednek meg, úgyhogy bátran ajánljuk minden rajongónak. Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar november 1-jén 



Már a harmadik előzetesét adta ki a Sodom. A thrash nagyágyúk
Nekiállt a tavaly megjelent lemezük, az A Mortal Binding utódja előkészületeinek a My Dying Bride. A jelenleg Aaron Strainthorpe nélkül turnézó zenekar nem közölte, hogy az alapító frontember, vagy a helyére a Swallow The Sunból lízingelt Mikko Kotamäki énekel majd az anyagon, az biztos, hogy a bemutatott stúdiós fényképen egyikük sincs rajta. Ami viszont biztos, hogy a zenekar (Kotamäkival az élen) hamarosan Magyarországra látogat, a randi helyszíne a Rockmaraton lesz.
Blood Upon the Ashes a címe a frissen bemutatott Killswitch Engage dalnak. A nóta a legutóbbi nagylemezük, a This Consequence sessionjei alatt állt össze, de végül lemaradt az anyagról. Most viszont itt a lehetőség pótolni! A dal maga amúgy egy jótékonysági válogatáslemezen, a Dogs Of Hope-on fog megjelenni, ami 