RockStation

Apes Of God - Újabb videó a Sepultura stream-kiadványáról

2021. július 18. - sunthatneversets

80092696_10156413513581924_2261373098219536384_o.jpg

Ahogy korábban már írtuk augusztus 13-án egy különleges lemezzel jelentkezik a Sepultura. A SepulQuarta a csapat járvány idején készült streamjeinek az összefoglalója, melyen neves vendégekkel játszott a zenekar. Erről a kiadványról most itt egy új tétel, melyben a Death Angel gitárosa, Rob Cavestany működik közre.

Tovább

Lehet táncolni progra? Lehet.

four-stroke-baron-2021.jpgNincs abban semmi baj, ha nem ismerős a Four Stroke Baron neve. A már két lemezzel rendelkező, harmadikra készülő csapat friss nótájára viszont érdemes kicsit ráfülelni, ugyanis a Friday Knightban egyszerre van ott a táncolhatóság, az egyszerűség és a (fura módon) progosabb szemlélet, aki valami újra vágyik, füleljen rá! Nem mellesleg a dalnak még Devin Townsendhez is van kevés köze, a kanadai keverte meg a dalocskát.

Tovább

Kétdalos EP-vel jelentkezett a Sabaton

sabaton2021.jpgIgaz, csak augusztus 27-én fog fizikai kiadásban megjelenni, de már elérhetővé tette az új EP-jét a Sabaton. A metalzene töriszakos mesterei a már csutkára elfogyott korongokra egy Manowar-feldolgozást és egy medleyt pakoltak fel, amiben három korábbi Sabaton-tételt, a Metal Ripper, Metal Crüe-t, Metal Machine-t gyúrtak össze egy egésszé. Az előbbire, a Kingdom Come-ra egy videó is készült.

Tovább

Megjelent a Paradise Lost online koncertjének anyaga

paradise_lost_2020.jpgTegnap került a boltokba és a zenei platformokra a Paradise Lost legújabb kiadványa, az At The Mill, ami a britek tavalyi online koncertjét örökíti meg. A kvintett utolsó előzetesnek, vagy megjelenésnapi extrának kiadta a cuccról az As I Die-t. A listában emellett ott figyel az összes, korábban kiadott anyag.

Tovább

Megjelent a Times Of Grace nagylemeze, klipet kapott a Mend You

times_of_grace_photo_by_hristo_shindov.jpgMától hivatalosan is elérhető a második Times Of Grace album, a Songs Of Loss And Separation. A dalok közül pár már kivándorolt a promóciós időszak alatt, viszont most már teljes egészében meghallgatható a cuccos, bónuszként pedig megmutatjuk a Mend You újonnan kiadott videóját.

Tovább

Jó eséllyel indul a rák elleni harcba Mark Hoppus

blink_182_2016.pngNyilvánosságra hozta a Blink-182 énekes-basszusgitárosa, miféle betegséggel kell szembenéznie. Az orvosi nevén 4-A stádiumú diffúz nagy B-sejtes lymphoma elvileg nem hangzik olyan rosszul, mint a neve, sőt a Hoppus családban is volt már ilyen. Mark anyukája esett át rajta már korábban, ha minden jól megy, maga a zenész is hamarosan bejelentheti: legyőzte a kórt.

Tovább

Megint egy mocskosul súlyos nótával jelentkezett a Slaughter To Prevail

slaughtertoprevail2020-e1589309008609.jpgSokan már most úgy várják a Slaughter To Prevail második korongját, az augusztus 13-án érkező Kostolomot, mintha az év lemeze jönne az orosz deathcore csapat kezéből. Akár így lesz, akár nem (azért elég erős mezőnyben kell majd helytállniuk), az eddigi dalok alapján egy mocskosul súlyos alkotással lesz dolgunk, érdemes lesz a hallgatóknak felkötni azt a bizonyos gatyeszt. A csapat a frissen bemutatott Zavali Ebaloban sem veszi lazábbra az iramot, jönnek a pofonok szép számmal.

Tovább

Ötven év, negyvenkét lemez - Durva díszdobozra készül a Judas Priest

judas_priest_2018_2u.jpgIszonyat durva kiadványra készül a Judas Priest. A heavy legendák fogták az összes eddig megjelent soralbumot, koncertlemezt és beszuszakolták egy míves díszdobozba. Persze ez így még elég zsellér lenne, így erre még rápakoltak tizenhárom (!!!) extra CD-nyi eddig kiadatlan ritkaságot, hogy annak is megérje, aki eddig szorgosan gyűjtötte az életmű elemeit. A zenekar ötven éves fennállását ünneplő csomag október 15-től lesz elérhető, de ha nem lenne rá elég a keret, lesz egy egyszerűbb, köznépi kiadás is, ez a Reflections - 50 Heavy Metal Years Of Music címet kapta.

Tovább

The Writing On The Wall - Itt az Iron Maiden új dala!

twotw_packshot_800.jpgAzt már jó ideje tudni lehetett, hogy készíti a friss korongot az Iron Maiden, így az is sejthető volt, hogy a hetekben elkezdődött promókörök egy friss dallal kézenfogva fognak véget érni. Ez a nóta a The Writing On The Wall. A leendő albummal kapcsolatban még nincs semmi infó, de előbb talán emésszük meg ezt!

Tovább

EP után jön az album - Új videó a Turnstile-tól

image001-1.jpgÉpp, hogy megismerték a Turnstile Love Connection című EP dalait az emberek, máris gyúrhatnak a következő körre: augusztus 27-én jön a Turnstile nagylemeze, a Glow On. A tizenöt dalos koronghoz persze már megérkezett az első előzetes, ez az Alien Love Call, ebben a Blood Orange tagjait lehet látni-hallani, mint kisegítő, szebb szóval fogalmazva vendégmuzsikusokat.

Tovább

Karrierösszegző ritkaság-válogatásra készül a Katatonia

katatonia-estersegarra-3674.jpgHarminc éve jelent meg a Katatonia név a zenei színtéren. Ezt maga a zenekar sem feledte el, ezt viszont nem egy hagyományos best offal ünnepli meg. A svédek ugyanis egy csavart vive a történetbe inkább a ritkaságokat, b-oldalas dalokat, EP-n kiadott tételeket, feldolgozásokat és remixeket szedi össze az október 1-én kiadásra kerülő, 2 CD-n, vagy 3 LP-n elterülő Mnemosyneanre. A dalok egészen 1994-től kezdve 2016-ig sorakoznak majd a korongokon. Íme a részletek!

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum