
A világ leggyűlöltebb zenekara címet könnyen elnyerő, nu-metal úttörő Limp Bizkit kiposztolt egy fényképet, ahogy a zenekar a stúdióban ül. Minden bizonnyal ezek már egy új anyag végső simításai mivel John Otto, dobos még tavaly októberben posztolt az Instagramján, ahogy a stúdióban dobol. Mi kíváncsian várjuk, hogy mit hoznak ki Borlandék, hiszen a legutóbbi Still Sucks album is már négy éves.
Igencsak ütős nótával folytatja a 
A május 30-án érkező Songs Of Last Resort második előzetese az In Fire Reborn tempóban és energiában is a zenekar klasszikus korszakát idézi. „Ez egy igazi The Haunted-hangzás, csak felturbózott agresszióval..." – mondja Marco Aro énekes. Az In Fire Reborn a refrénnél robban igazán, ami a banda szerint simán a rajongók új kedvence lehet. 




Az újvonalas crossover hardcore (?) baltimore-i képviselője, a Turnstile új albuma Never Enough címmel 

Megérkezett a debreceni Heartkiller új dala, a Haldokló belső, halott szív (Pengékkel ágyba hív). A vizuállal körített dal a zenekar augusztusban megjelenő első nagylemezén, az Üdv a világomban című korongon fog megjelenni. Addig is itt a dal, a borító és a dallista!



Három dekád bizony nem kevés idő, mégis ennyinek kellett eltelnie a metalcore vonalas Deadguy legutóbbi (egyben első) és a legújabb, idén megjelenő albuma között. A tizenegy dalos Near-Death Travel Services
Tizenkét év közös munka után külön utakon folytatja David-Karl Friedrich és az Electric Callboy. A szétválás pontos okai nem ismertek, a zenekari közlemény szerint a dobos "valami újat" akar csinálni a jövőben. A megmaradt öt tag hamarosan bejelenti az új ütőhangszeres kilétét, akivel megkezdik majd a turnét, ami 