Az, hogy kinek mi a legjobb, az egy szubjektív dolog, viszont a Kerrang! magazin bevállalta a nagy vitákat, összerakott egy térképet arról, hogy szerintük melyik USA államnak melyik a legjobb zenekara. Nagyon nem tennénk hozzá semmit (biztos lesz, aki nem ért egyet egy-egy választással és ez így is van jól), a térképet lentebb találjátok.


Fire And Flames címen új dalt tett közzé a görög black/death zúzda Rotting Christ. A déliek nagylemezzel legutóbb 2016-ban jelentkeztek, ez a Rituals volt, tehát az sem kizárt, hogy hamarosan érkezik az új korong, de ezt még ne kiabáljuk el - a best of amúgy is úton van már.
Még 2018-ban bevonul a négy fal közé a dán Volbeat, hogy elkészítse a 2016-os Seal the Deal & Let's Boogie utódját. Persze előtte még kötelező jelenésük van Michael Poulsenéknek, hiszen 
Pár órája kipattintotta az évek óta várt nagy hírt a Facebookra a Tool: ezekben az órákban elkezdődik a Joe Barresi által producerelt úgy nagylemez felvétele. A nyilván a dobsávokkal induló folyamat érthető okokból nem két napig fog tartani, így mi még azt is megkérdőjelezzük, hogy idén kijön az album, de ne legyen igazunk.
Friss dallal jelentkezett a Pearl Jam. Ez eddig szép és jó, viszont az amcsik mindezt a hivatalos rajongói klubjuknak, a Ten Clubnak, illetve annak rajongói számára tették. Na, persze a nem kiváltságosok is kapnak az egészből egy szeletkét, egy kis részletet, ezt lentebb meg is mutatjuk. Mondjuk attól pont nem félünk, hogy valamelyik szemfülesebb rajongó ne hozná hamar nyilvánosságra a teljes Can't Deny Me-t, addig viszont maradjon meg nekünk ez a huszonöt másodperc.
Újabb hét pörgött le az évből és bár most nehezebben vadásztuk össze a hét dalaihoz az öt megfelelő tételt, a végén csak sikerült. A mai részben prog metal, egy kis extreme, bar lehetne prog az is, klasszikus rock, amerikai stadionrock, és egy kis punk rock szerepel.
A metalos közönség, ha jóarcságról van szó, sokszor bizonyítja, hogy kevés jobb van náluk. Ilyen volt az április 20-án Budapesten is fellépő Machine Head portlandi buliján is a tömeg, akik az új albumos Bastards alatt végig a fejük felett tartva segítették ki a kerekesszékbe kényszerült komát.
A nyár az egyértelmű szabadság évszaka, ekkor még az is kimozdul, aki máskor a négy fal között gubbaszt. Persze, ha már egyszer úgy alakul, illik az egészet egy koncerttel is megkoronázni, melyet a szabadtéren lehet a legjobban kiélvezni. Hiszen nincs is annál jobb, mint a kedvenc dalaidat hallgatva, egy jó hideg sört magadhoz véve élvezni az életet, táncolni, tombolni, vagy egyszerűen csak megfigyelni, ki-ki a maga temperamentumának megfelelően. Hát, nézzük, ezen a nyáron kik és mikor fogják adni a talpalávalót a Budapest Parkban!
Húsz év nem kevés idő. Ekkora időtáv alatt több zenekar is létrejön-feloszlik, lecserélődik egy egész generáció és a Rainbow... hát, összerak egy dalt! Persze, Ritchie Blackmore nem a babérjain ült időközben, nyomatta rendesen a Blackmore's Nightot, ezért nem maradt a Rainbowra annyi ideje, mint tervezte (vagy pont, hogy így tervezte). De nem is az a lényeg, hanem hogy itt van a
Ezek a "mi lett volna, ha..." videók általában érdekesek tudnak lenni. Legalábbis amik nagyobb nézettségig is eljutnak, nyilván nem hiába. A Frederik Weile által készített kisfilmben az a párhuzamos ötlet-dimenzió(halmaz) elevenedik meg, ahol Dave Grohl kispadra kényszerült és helyette négy másik dobos játszotta fel a Nirvana legismertebb dalát, a Smells Like Teen Spiritet. Nyilván külön-külön lettek kitalálva a sávok, így megnézhetjük, hogy milyen lenne a dal ha a jó Lars Ulrich, Mike Portnoy, Dave Lombardo, a videó készítője, vagy épp Phil Rudd dobolta volna fel. Persze az egészet a humor szemüvegén illik nézni, tökéletesen lejönnek a sztereotip ritmustémák.
A tavalyi Muse-os akció után újra a színpadon állt és énekelt az AC/DC hallásproblémák miatt lepattintott énekese, Brian Johnson. A legenda Mauiban lépett fel Mick Fleetwooddal, akivel, a (Get Your Kicks On) Route 66-et nyomatták el.
Na, ezen a nyáron, aki nem fog találni magának programot, annak már tényleg nem tudunk mit mondani. De tényleg... Már mindenféle stílus képviselői eljönnek hozzánk, a legújabb bejelentésben például egy Combichrist, Wednesday 13 kombinációt szerződtetett le az A38, aminek a pontos dátuma
Már csak húszat kell aludni és megjelenik a Napalm Death ritkaság-válogatása, a Coded Smears And More Uncommon Slurs, melynek másfél órájából már a második dalt hozták napvilágra. A Call That An Option? egy megszokottan kellemes, lágy, andalító Napalm nóta, bátran ajánljuk az egész család számára.
Mindig kicsit "félelmetes", ha egy nagy kedvenc új anyaggal jelentkezik. Főleg nálam, mivel az igényeket folyamatosan magasan tartom és kimondottan rühellem, ha valaki egy félvállról kiadott valamivel szúrja ki a rajongók szemét, csak azért, mert muszáj. Na, szerencsére a frissen a Sumerianhoz igazolt prog metal istenkirályság, a Between The Buried And Me nem picsogta el az új albumát, legalábbis az első felét biztosan nem.
Új videót forgatott az
Ma este egy különkiadással jelentkezik a Korn. A bakersfieldiek a DirecTV Audience Network című műsorában fognak szerepelni, ebből a Here To Stay és három rövid előzetes lentebb csekkolható.