
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Afterlife felbukkant a Netflix felnőtteknek szóló animációs akció-fantasy sorozatában, a Devil May Cry-ban. A dal már az első héten több mint 6 millió streamet és 5 millió lyric videós nézettséget hozott, így nem meglepő, hogy ez lett az Evanescence eddigi leggyorsabban pörgő száma.

Nem sok, mindössze három dal került hivatalosan bemutatásra a Green Day 2025-ös Coachella fesztiválos koncertjéről, viszont már ebből a pár dalból is lesüt, milyen frankó bulit adtak Billie Joe Armstrongék. A brutálisan erős látványvilággal operáló fellépésről a One Eyed Bastard, a Welcome to Paradise és az American Idiot profi felvétele került ki közszemlére, mi pedig mutatjuk az említett tételeket.
Water & Time címmel bemutatta a legfrissebb lemezelőzetesét a Rivers Of Nihil. A 





Talán maradt némi zenekaron belüli hatása a Devil Wears Prada tavalyi akusztikus EP-jének, a Chemicals-nek, mert az azután kiadott első dal, a jelen írás tárgyát képező For You is nagyrészt balladai hangvétellel operál. A dalt a megtört szívű, de mégis hűséges szeretők szemszögéből írták, persze a klip sem maradt el. Íme!
I Beat Loneliness címmel érkezik július 18-án a Gavin Rossdale vezette Bush új albuma. A grunge korszak egyik utolsó mohikánja új dalt is adott a lemezbejelentés mellé. Ennek címe 60 Ways to Forget People és alább meg is hallgatható.

Idei második adásunkban azt járjuk körül, milyen szempontok szerint és mennyiben felelősek a média képviselői (újságírók, bloggerek, podcasterek, Youtube-erek) az általuk lehozott tartalmakért, különös tekintettel az interjúkra. Ugyanakkor rávilágítunk arra is, hogy valójában nem csak a médiát terheli-e ilyenkor a felelősség.


A budapesti Adam Lost Eve új dallal érkezett. A rockzenekar ezúttal egy jóval komorabb sztorit énekel meg, amiben az elidegenedés, a segítség hiánya és az élet törékenysége van a középpontban. A szám a bandától megszokott hard rock, glam- és heavy metal helyett egy jóval alternatívabb köntösben jelenik meg, de azért feltűnik a srácokra jellemző, múlt századi, elemi erő.