
Mintha csak tegnap lett volna, amikor is a Carcassból kiszállt Mike Amott, hogy minden erejével az újonnan megalapított hard rock bandájára, a Spiritual Beggarsra összpontosítson. Anno a Hammeres interjúban büszkén mesélt erről és sorolta fel százával azokat a hatvanas-hetvenes évekbeli bandákat, melyek inspirálták, és akiknek hatására gründolta új csapatát.



Augusztus végén rendezik meg idén is az ország legnagyobb, 4 napos házibuliját, a TÁBOR Fesztivált. Alsóörsön a Balaton partján a legnépszerűbb hazai rock, metal és a punk zenekarok lépnek fel, a nemzetközi fellépők között pedig ott lesz a Clawfinger, a Lordi és a Dynazty is.



Sejtettük mi, hogy nem szimplán csak közbejött valami Shannon Larkin dobosnak és Tony Rombola gitárosnak a Godsmack európai turnéja előtt. Mint is mert a két zenész nem tartott a turnéra a Godsmackkel, amit Sully Erna énekes/frontember csak úgy kommentált, hogy személyes ügyek miatt nincsenek ott a zenekarral. 



Nekiállt a következő lemeze felvételeinek az Archspire. A tech-death zenekar egyelőre nem közölte, ki veszi át a tavaly távozott dobosuk, Spencer Prewett helyét (Prewett a fenti képen a bal oldalon látható), de rosszabb esetben az első nyilvános dalnál úgyis kiderül majd. Addig is itt, lentebb látható egy csini fotó a csibészekről!




