
Ma este ünnepli a budapesti Instantban a 30.születésnapját a Rózsaszín Pitbull. Nagy Imre mesélt egy keveset.

Ma este ünnepli a budapesti Instantban a 30.születésnapját a Rózsaszín Pitbull. Nagy Imre mesélt egy keveset.
A magyar black metal színtér egyik veterán zenekara, a Frost visszatért új stúdióalbumával, amely a Age Of Fading And Doom címet viseli. A lemez a zenekar 1996 óta tartó pályafutásának újabb mérföldköve, és méltó folytatása az elmúlt évek kiadványainak.
A Rootbrain egy nagyon érdekes zenekar. A tagok olyan bandából jöttek, mint a Triptykon, Profane Omen, Kuolemanlaakso. Igazi szerelem projektről van szó, ahol kapva kaptunk az alkalmon és a zenekar gitárosát Sami Helle-t faggattuk!

A legutóbbi Halestorm korong kapcsán azzal a gondolattal zártam a soraimat, hogy kíváncsian várom, itthon mennyien fogják felkapni a fejüket a Back From The Dead lemezre. Nos, bár a Hale testvérek zenekara a hazai közönség ingerküszöbét széles körben nem lépte át, kijelenthetem, hogy az utóbbi hónapokban Európában is kezdenek szem előtt lenni. Júliusban ugyebár ott voltak a Black Sabbath búcsúkoncertjének fellépői között, pár héttel korábban pedig idehaza két alkalommal is előzenekaroskodtak az Iron Maidennek, de pár hét múlva ismét magyar földön fogják találni magukat, immár főzenekarként.
Az edmontoni post-punk brigád nem ül a babérjain. Gőzerővel hegesztik a novemberben megjelenő új lemezüket, mely Watch It Die címen fut majd és a La Vida Es Un Mus Discos kiadó gondozza ezúttal is. A lécet igen magasra tették a Games Of Power-ral, de elhallgatva a pár napja kiadott dalt, melyet lent megtaláltok, ez a léc simán átvihető.

21 évvel az utolsó stúdióalbumuk után a Gluecifer újra leszerződött a Steamhammer kiadóval, és büszkén be is jelentették Same Drug New High című vadonatúj nagylemezüket, amely várhatóan 2026. január 16-án érkezik.
Szeptember 26-án, azaz ma jelent meg a The Answer Lies In The Black Void Transcendental című új albuma a brit/holland Lay Bare Recordings gondozásában. A Horváth Martina (Thy Catafalque, Mansur) énekesnő és a zeneszerző/multiinstrumentalista Jason Köhnen (Celestial Season, Bong-Ra, The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble, Mansur) által alapított zenekar a doom metal sötét atmoszféráját ötvözi folkos, ambient és elektronikus elemekkel. A nyolc szerzeményt tartalmazó harmadik lemez újabb jelentős lépés a 2021-ben megkezdett úton.
A napokban debütált a zythaex bemutatkozó anyaga, a Devouring Principle. A két főből álló projekt JTS és Bál közös gyermeke, ahogy ők mondják: "talán ez a legelső izlandi magyar metal kaláka a metal történelemben". Az önmagukat avantgarde black metalnak belövő duó albuma, EP-je, dala, vagy inkább hívjuk utazásnak, az alábbiakban található meg. Előre szólunk, hogy nem lesz egyszerű kaland!

A Deez Nuts új albuma, a Saudade 2025. október 31-én jelenik meg, de addig is kijött a szórakoztató, animált videó a 5 Gold Chains című dalhoz, amely a hűséget és a barátságot ünnepli. A zenekar így kommentálta:
" A 5 Gold Chains kezd az új himnuszunkká válni, és szerettük volna egy emlékezetes klippel megkoronázni a megjelenését."
Max Cavalera és társai négy hete jelentették be a következő, a sorban már tizenharmadik Soulfly lemez, a Chama érkeztét. A tíz dalt felvonultató anyagról elsőként a Storm The Gates-et találták méltónak megmutatni. Most itt a második előzetes a Nihilist című dal, melyben a Nails üvöltő embere, Todd Jones vendégeskedik.

Feldolgozás dallal jelentkezik a Nu-metal veterán P.O.D. A tavalyi Veritas című lemezével a zenekar nagyon sok vigyelmet vont magára, hiszen egy remek kiadvánnyal jelentkeztek. Érthető okokból még új lemez nincsen, de egy The Beatles feldolgozás azért becsúszott! Itt van a Don’t Let Me Down, Sonny Sandoval-ék felfogásában!

Január 16-án Krushers Of The World címmel 16. albumát szabadítja a világra a germán thrash metal veterán Kreator. A lemez producere ismét Jens Bogren volt, aki legutóbb a Phantom Antichrist (2012) és a Gods Of Violence (2017) lemezeken dolgozott a zenekarral. A banda turnéra is indul az új lemezzel, a napokban hoztuk hírként, hogy Budapestre is eljutnak az Exodus, a Carcass és a Nails társaságában. A koncertről részéletek ITT.


Öveket bekapcsolni - papírzacskókat bekészíteni! 🛫🥴 Közel 60 darab hardcore és punk kiadvány a 2017-es Bandcamp felhozatalból...! 😱 Mentségem erre csak annyi, hogy nem akartam tovább húzni ezt az évadot, de így meg egy sohavégetnemérős epizód lett ez, megterhelő és kegyetlenül fárasztó pillanatokkal.

A Lacuna Coil a kétezres évek elején robbant be a nemzetközi metal élvonalába, és azóta is megkerülhetetlen szereplő maradt a színtéren. Október végén a Sleepless Empire turné keretében Budapestre érkeznek, mi pedig hosszú szervezés után végül Zoomon kaptunk lehetőséget beszélgetni Andrea Ferro énekessel. A frontember mesélt a zenekar új korszakáról, a közös munkáról Cristinával, a turnéra való készülődésről, és arról is, hogyan tud a Lacuna Coil közel harminc év után is friss és meglepő maradni.

Az I Prevail az elmúlt években stabilan ott volt a modern metalcore élvonalában. A Lifelines indította el őket, a Trauma hozta meg a Grammy-jelölést, a True Power pedig végleg betörte a zenekart a mainstreambe. A Violent Nature már a negyedik nagylemezük, és egyben egy új korszak kezdete: Brian Burkheiser távozása után Eric Vanlerberghe maradt egyedül a mikrofon mögött. Ez a váltás végig érezhető az anyagon: ambiciózus, de hullámzó lemez született, ami egyszerre kapaszkodik a régi formulákba, miközben új irányokat is keres.

Egy fesztiválokkal telepakolt nyár után – Wacken, Resurrection Fest, Midgardsblot –, plusz néhány koncerten a The Hu előtt, az Eihwar most egy új dallal tér vissza, ami egyszerre mélyíti saját mitológiájukat és turbózza fel a transz-energiát.
A dél-kaliforniai Spite október 31-én dobja piacra új nagylemezét, a New World Killer-t a Rise Records gondozásában. A banda híres arról, hogy decibeleket és lelkeket daráló deathcore-t tol, death metal, metalcore és neo-nu-metal keverékével – egy igazi halálos elegy, és most minden eddiginél durvább pusztításra készülnek.
Tegnap bemutatásra került a Kyōfu bemutatkozó anyaga, a zenekar nevét viselő EP. A négyszámos anyag adta az apropót, hogy egy kicsit jobban megismerjük a zenekart, így az alábbiakban a dalok mellett pár kérdést is találtok, ami által talán kicsit közelebb kerül az ötös zenéje is.