
Thy Art Is Murder, Whitechapel, Fit For An Autopsy, Spite @ Barba Negra Red Stage, 2023. október 12.
(Meg)Vájt Csepel

Pár hét alatt ötről háromra fogyott a Spite legénysége. Josh Miller, a zenekar dobosa június végén, Lucas Garrigues gitáros pedig a napokban jelentette be a távozását a zenekarból, otthagyva a két Tehranit és Ben Bamfordot. Miller a Darkoban folytatott tevékenységére helyez mostantól nagyobb hangsúlyt, Garrigues pedig "más utakon" folytatja az életét, jelentsen ez bármit is. A pótlásukról egyelőre nincs hír, de valószínűleg az októberben kezdődő Európa-turnéig ez meg fog oldódni.
Még meg sem jelent a bemutatkozó EP, konkrétan dal sem érkezett tőlük, máris módosult a The Big Six felállása. A deathcore énekesekből álló, saját elmondásuk szerint is fiúcsapatnak titulálandó projektből az Attila énekese, Chris Fronzak volt kénytelen távozni, a helyére Darius Tehrani, a Spite hörgőse került. A szakítás mögött hivatalosan az időhiány és az Attila soron következő dolgai állnak.
Szépen, gondosan elkeni a szájakat a frissen kiadott tételével, a Proper One-nal a Spite. A kvintett ma adta ki a legújabb nagylemezét, a Dedication To Flesh-t, mely már minden nagyobb szolgáltatónál csekkolható. Kóstoljatok bele!
Megjött a Dedication To Flesh, a Spite új dala. A kvintett augusztus 19-én adja majd ki a hasonló című nagylemezét, melyről az említett tétel már a negyedik előzetes. Jöhet a menet?
Július 22-én jelenik meg a Spite első Rise Recordsnál kiadásra kerülő anyaga, a Dedication To Flesh. A nyakatekert témákkal operáló tech-death(core) zúzdabrigád a bejelentés mellé kicsapta a Hangman címre hallgató büntijét, ami ha úgy nézzük, már a harmadik előzetes a csomagról.
Heti dalmegosztásunkban baljós post-punk, sötét goth és black n' roll HC/punk muzsikák és a bazi nagy gyomros. /Fotó: Spite/
Új dallal érkezett a héten a valahol hardcore és a deathcore közé belőhető zenét nyomató Spite. A zenekar új dala a Caved In minden esetre egy bazi nagy gyomros. Új lemezről még nincs hír, de ha lesz az a Rise Records égisze alatt jön ki.
Heti dalmegosztásunkban hörgős metal, mélyre hangolt metal, grindcore, progthrash és zsigeri brutalitás. /Fotó: Arch Enemy/