
A Slipknot klasszikus dala, a Duality átlépte az egymilliárdos streamelési határt a Spotify-on, ezzel bekerültek a Billions Club-ba. A Billions Club egy 2020-ban indított lejátszási lista, amely az összes olyan dalt tartalmazza, amely túllépte az egymilliárd meghallgatást a platformon. Az elismerés után a Spotify egy Billions Club-plakettel ajándékozza meg az előadókat.

A jelenlegi rockzenei színtér három prominens hölgy képviselője – Amy Lee (Evanescence), Poppy és Courtney LaPlante (Spiritbox) – összeállt egy új dal, az End of You elkészítésére, amely a Sumerian Records kiadónál jelent meg.
Néhány hónapja, hogy a Limp Bizkit bejelentette, hogy stúdióba vonult, és úgy látszik most már hamarosan meghallgathatjuk, min dolgoztak.
Másfél hónapja jelentkezett új dallal a Nine Inch Nails. Mint ismert a As Alive as You Need Me to Be című tétel a TRON: Ares című film betét dala is egyben. A dal most videót is kapott.
Roger Mireték bejelentették a következő albumuk címét és ha már úgy alakult, leszállították hozzá a dallistát is. Az Echoes Of Eternity-n tizenöt dal figyel majd, a megjelenés pedig
Mondhatni folyamatosan érkeznek a friss dalok az Orbit Culture-től. No, persze ez nem hiába történik, ugyanis
Alig egy hétre vagyunk a Between The Buried And Me új lemezének, a The Blue Nowhere-nek a megjelenésétől, így a nemrég nálunk is megfordult, akkor egy teljes Colors albumos szettet előadó proggerek úgy gondolták, bemutatnak még egy számot az anyagról. A kiszemelt a címadó dal lett, amihez egy feelinges videó is készült. Aki hörgős zúzásra vágyik, most nem jó helyen jár, ez a nóta a BTBAM eddigi talán legkönnyedebb szerzeménye, viszont a hangulat verhetetlen!
Még a neofolk irányzatban nincs hiány új előadókból, addig a hagyományos értelemben vett folk rock esetében – hazai szemmel nézve a dolgot – manapság nem tapasztalható semmiféle fellendülés, túltengésről nem is beszélve. Az ír Kingfishr önmagában minden bizonnyal nem fogja áttörni a nemzetközi könnyűzenei színtér ingerküszöbét, de a 2022-ben alapított trió ettől függetlenül öles léptekkel halad a népszerűség felé.
Fortepiano néven egy egyedi és különleges formáció jelentkezett be a már eddig is színes zenei világot felmutató hazai rock színtérre az 5 tételes - 3 magyar és 2 angol nyelvű dalt tartalmazó - 25 perces minialbumával. A kreatív közösséget hárman alkotják: Barcsi Vali (A kis herceg, Hét vezér rockopera, Napoleon Boulevard, Solaris Fusion, Szentpéteri Csilla) zeneszerző, szövegíró, hangszerelő, énekes, Bucsi Annamária operaénekesnő, szoprán, és Tost-Nagy Péter (Classica, Griff, A kis herceg, Hét vezér rockopera) gitáros, hangmérnök, az angol nyelvű dalszövegek írója.
Andi, Andor, Ádám, Geri, KG és a
Mivel mostanában a szólóalbumának turnéjával volt elfoglalva, így szüneteltette az anyazenekarának menetelését az Alice In Chains gitárosa, Jerry Cantrell. A néhány egyéb okból keresztbe húzott tervekkel telített időszakról és a közeljövőről beszélt nemrégiben a legenda, aki elhintette, akár még album is lehet a nagy csend következménye.
Két új korong van készülőben az újrafelvevős tribute albumokról elhíresült Magnetic Eye Records égisze alatt, mindkettőre a Nine Inch Nails muzsikáját szemelték ki, mégpedig azon okból, hogy nem meglepő módon ismert és talán kevésbé ismert zenekarok dolgozzák fel azokat. A The Downward Spiral mellett egy mondhatni best of anyag van tervben, ezekről egyelőre csak az előadók és dalok listája érhető el, de már előre is nagyon ígéretes!

A sci-fi ihlette Starset bejelentette következő nagylemezét, ami Silos címmel érkezik szeptember 12-én, a Fearless Records gondozásában. A korong két teljesen új dalt és néhány korábban kiadott számot is tartalmaz, illetve a szokásos átvezetők sem hiányoznak róla, vagyis teljes Starset-univerzum vár a rajongókra.