
A korábbi, 2023-ban megjelent Omnipresence albumon hallható a Rivers Ablaze CITADEL OF ANTIMATTER című dala, amihez a nemrégiben megrendezett Monolit Fesztiválon forgatott live videót a zenekar. Mindez alább meg is tekinthető.

A korábbi, 2023-ban megjelent Omnipresence albumon hallható a Rivers Ablaze CITADEL OF ANTIMATTER című dala, amihez a nemrégiben megrendezett Monolit Fesztiválon forgatott live videót a zenekar. Mindez alább meg is tekinthető.

Dave Mustaine és csapata, azaz a Megadeth készül valamire. Minden bizonnyal a nap folyamán új dalt és klipet mutat be a zenekar. Miből gondoljuk ezt? A Megadeth honlapján rejtélyes visszaszámláló jelent meg (manapság eléggé sok zenekar használja ezt). Magyar idő szerint 17 órakor lehull a lepel, hogy mire is készül MegaDave. Reméljük nem Metallica demókat fogunk hallani!

Első nagylemezét készül megjelentetni augusztus 15-én az erdélyi death/grind formáció, a Treasondom. A The Flesh Consumes The Mind a lengyel Defense Records és a cseh Maximed Records közös gondozásában érkezik. A srácok megküldték nekünk az anyag előzetesét, mi pedig kaptunk az alkalmon, hogy írjunk róla (naná, hiszen mocskos jó lett).
Október 31-én, azaz Halloweenkor fog megjelenni a német progmetal zenekar, az Unprocessed új nagylemeze, az Angel. A tizenhárom számot felvonultató anyag első előfutára a Marc "Zelli" Zellwegerrel (akit a Paleface Swissből ismerhet a nagyérdemű) közös Solara, amihez egy tök jó, látványos videót is készítettek!

A Rolling Stone információja szerint Eddie Van Halen 1982-es Kramer gitárja idén ősszel kalapács alá kerül a New York-i Sotheby’s-nél. A hangszer, amit Eddie 1982-83-ban is nyúzott a színpadon, 2–3 millió dollár közötti összegért kelhet el a Sotheby’s első „Grails Week” aukciós hetén, idén októberben.

A Mastodon és korábbi énekes–gitárosa, Brent Hinds közötti ellentét továbbra is a nyilvánosság előtt zajlik. Hinds, akit állítólag 2025 elején, 25 év után rúgtak ki a zenekarból, az év során többször is célzott megjegyzéseket tett egykori zenésztársaira a közösségi médiában és legutóbbi kirohanása az eddigiek egyik legkeményebbje. Ám ezúttal Brann Dailor egy enyhén szarkasztikus, visszafogott választ adott az Instagram-sztorijában, amelyet eredetileg egy rajongó osztott meg !

Az Arcadea egy utolsó ízelítőt mutat be készülő albumáról, a rendkívül dallamos, szintetizátor-központú Exodus of Gravity-ről, ami augusztus 22-én jelenik meg a Relapse gondozásában.

Kilenc évvel az utolsó albumuk után a svéd metalcore-legenda, az Adept erősebben tér vissza, mint valaha, és újabb kislemezt ad ki a régóta várt ötödik nagylemezéről, a Blood Covenant-ról, amely 2025. október 24-én jelenik meg a Napalm Records gondozásában. A Parting Ways egy katartikus himnusz, amely pusztító, súlyos riffekre és nyugodt, égbe szárnyaló dallamokra épül, teljes pompájában megmutatva a zenekar virtuóz dalszerzői képességeit.

Négy év után, augusztus 15-én a Loma Vista Recordings gondozásában érkezik az új Rise Against lemez. A zenekar az utolsó, a címadó Ricochet-re keresztelt dalt is megosztja most a közönséggel.

Különleges zenészek különleges zenei projektje csendül fel szeptember 29-én a MOM Kult színpadán: Johanna Kurkela énekesnő a Nightwishből ismert Tuomas Holopainen és Troy Donockley társaságában mutatja be közös zenekaruk, az Auri legújabb albumát.
Hosszú évek e-mailezése után, végre csütörtökön, miután éjfélt ütött az óra, a Zoom beszélgetésbe be csatlakozott Kenny Hickey és egy izgalmas beszélgetés vette kezdetét a Type O Negative, Silvertomb és Sun Don't Shine zenekarokból ismert zenésszel. Hickey hozta azt a formáját, amit megszokhattunk és mondott érdekes dolgokat.
Ha hallottad a Cult of Luna 2022-es albumát, a The Long Road North-ot, akkor tudod, hogy a zenekar két hangulatos közjátékot – a Beyond I és a Beyond II címűt – is beleszőtt a lemezbe. Kiderült, hogy még néhány Beyond című darabot is felvettek, amelyek végül nem kerültek fel az albumra. Most viszont végre meghallgathatod őket.
A legfontosabb: megjelent az Eilema új dala, a Sober, és klip is készült hozzá. Ide kattintva megnézheti, aki még nem látta:

Buckethead (polgári nevén Brian Patrick Carroll) nem éppen mindennapi helyszínt választott a koncertezésre, habár manapság a zenekarok szeretnek extrém helyeken játszani. Ahogy korábban a King Buffalo, most a gitárvirtúóz is egy barlangot választott a két estés koncertsorozatának helyszínéül. Természetesen, van jó minőségű felvételünk, amit élmény hallgatni!

A Mastodon nem, rég hazánkban járt és egyértelműen ismét elaléltunk a zenekarból, amiből Brent Hinds huszonöt év zenélés után került ki. A zenész ismét hallatta hangját az Instagramon, amikor is egy hosszú kirohanásban tört ki, egy 2012-es élő fellépést bemutató Instagram-bejegyzés alatt. Éles kritikát fogalmazott meg Troy Sanders basszusgitáros és Brann Dailor dobos felé. Hogy mit is mondott pontosan? A cikk további részéből kiderül, csak ne kommentáljatok úgy, mint Brent!
Night Life címen új lemezt jelentetett meg az angol rockzenekar, melynek dalai 2026. február 24-én Budapesten, az A38 Hajó koncerttermében is felcsendülnek.

Alice Cooper nem pihen. A legújabb nagylemez elkészítéséhez meghívta az eredeti Alice Cooper Band még élő tagjait, hogy együtt idézzék fel a korai 70-es évek hangulatát. Vajon sikerült?
A Bad Omens a közösségi médiában bedobott kísérteties utalások után hivatalosan is elindította új korszakát a napokban megjelent Specter című számmal. A dal lassan építkező, sötét hangulatból indul, majd erősebb elektronikával és a teaserekből ismerős „do you feel love?” sorral kísért refrénben csúcsosodik ki.

A King Crimson-hoz köthető szupergroup, a Beat látványos élő felvétellel rukkolt elő a legendás Frame By Frame című szám előadásával. A produkcióban olyan nevek játszanak együtt, mint Steve Vai, Adrian Belew, Tony Levin és Danny Carey. A felvétel a jövő hónapban megjelenő Beat Live albumról származik.
May The Bridges We Burn Light The Way lesz a címe az Omnium Gatherum következő albumának. A november 7-én megjelenő kilencdalos alkotásról a The Last Hero után most a My Pain került ki, ha nem hallottátok volna még őket, akkor az alábbiakban megtaláljátok mind a két nótát.