Eljutottunk abba az időszakba, amikor a legnagyobb klasszikusok kezdik elérni a fél évszázados kiadási évfordulójukat, melyeket a kiadók természetesen igyekeznek valamilyen különlegességgel kihangsúlyozni. Ebből a sorból a méltán ismert The Doors-örökzöld, a Morrison Hotel sem fog kimaradni, amely a neves, nemes kor elérésével egy dupla CD-s és egy vinyles szettben kerül újrakiadásával, melyen mint mindig, most is bőven jut majd kiadatlan finomság. Mindez október 9-én fog megjelenni, mutatjuk a részleteket, valamint a Peace Frog / Blue Sunday eddig ismeretlen felvételét is!


Két, a legutóbbi nagylemezről, a Palimpsestről lemaradt dallal lepte meg a rajongókat a Protest The Hero. A kanadaiak külön címet is adtak az EP-nek, ez a Fabula & Syuzhet lett, mindez pedig a következőképpen fest!
Friss videót készített a Hollywood Undead. A kiszemelt szám a Tech N9ne-nal közös Idol lett, melynek a filmecskéje lentebb nézhető meg. A szám vélhetően a csapat valamikor a közeljövőben várható új nagylemezén, a New Empire Vol. 2-n lesz rajta, erről viszont még semmi bővebb infót nem tudni.
Közel fél órás filmben foglalta össze a 2019-2020-as észak-amerikai turnéjának jelesebb részleteit a Periphery. Az akkor még a Hail Stan című nagylemezük bemutatóját rovó csapat tagjai különböző módokon kötik le magukat: míg Misha Mansoor a Periphery-előd szobaprojekt, a Bulb demóit szórja ki lelkesen, addig Spencer Sotelo és Matt Halpern egy új zenekarban, a King Mothershipben élik ki magukat.
A Children Of Bodom szétrobbantása után zenekar nélkül maradt Jaska Raatikainen is megtalálta a maga helyét, mégpedig a Swallow The Sun billentyűsének, Jaani Peuhunak a csapatában, a Mercury Circleben. Az
Tegnap este elhunyt Frankie Banali, a Quiet Riot dobosa. A zenész hatvannyolc éves korában veszítette el a hasnyálmirigyrák elleni harcot, melyet az elmúlt napokban több agyvérzés is nehezített. Nyugodjon békében!
Négyszámos EP-t szabadít a világra a Carcass. A britek a Despicable címet adták a korábban kiadott Under The Scalpel Blade című szám mellett három friss számot rejtő csomagnak, melyről a The Living Dead At The Manchester Morgue-ot találták méltónak az ízelítő szerepére. A korábban beígért nagylemezről, a járványhelyzet miatt elhalasztott Torn Arteriesről egyelőre nincs hír.
Sokan nem értik, hogy miért van, mégis hatalmas tömegeket képes megmozgatni a Queen + Adam Lambert. Míg egyesek azon sírnak, hogy nem Freddie Mercury az énekes (hogy is lehetne már?), addig Brian May, Roger Taylor és Adam Lambert egy este akár több tízezer embert is képes megmozgatni, szóval azért van közönség rá. Ezt
Az év végéig ki fog tartani a már hivatalosan is szünetre küldött Stone Sour sorozata, a később a lemezeiken megjelent számainak demós verzióit felsorakoztató Demo Sessions. A legfrissebb fejezetben a House Of Gold & Bones, Part 1-on megjelent Tired lett az alany, mely ebben a változatban még egy teljesen másik refrénnel operált.
Talán kicsit váratlan dallal folytatja a
Végre kiadta az első promós dalát a Deftones. Az - ahogy már ismert -
Kiadta legújabb (egyébként második) felvételét az En Minor. A Phil Anselmo által vezetett, leginkább a sötét folk és az akuszikus pszichedelia határán ingázó csapat When The Cold Truth Has Worn Its Miserable Welcome Out címen adja majd ki a bemutatkozó nagylemezét, erről került ki klipes, lemezelőzetes számnak a Mausoleums.
Ahogy várható is volt, szépen-lassan csak kicsöpög az összes videó a Papa Roach júniusi online koncertjéről, ahol a teljes, idén húsz éves Infestet szolgálták fel az arra virtuális jegyet váltott, egyébként milliós számban mért nagyközönségnek. A legújabb hivatalosan kiszivárogtatott szám a Tightrope lett, de a lejátszási listában ott lesz az összes eddig kiadott szám is.
Nem feltétlen hagyományos módon, egy feldolgozással rúgta be az ajtót az újraélesztett Vio-Lence. A Machine Headből kipenderített (vagy ha úgy nézzük, inkább lelépett) Phil Demmel által ismét életre hívott csapat a Dead Kennedys örökzöldjét, a California Über Allest rántotta fel a szalagra, ehhez pedig videót is készítettek. Az ötösben Demmel mellett Sean Killian, Perry Strickland, Bobby Gustafson és Christian Olde Wolbers tolja még az ipart.
Nekilátott a 2021-re várható nagylemeze felvételeinek a Septicflesh. A nem is olyan régen egy szimfonikusokkal és kórussal kiegészített koncertanyagot kiadott görög szimfo-death csapat egy videóban számolt be a fejleményekről, maga az album a Nuclear Blast gondozásában kerül majd terjesztésre.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy