
Matt Cameron dobos bejelentette, hogy 27 év után elbúcsúzik a zenekartól. A legendás zenész 1998-ban csatlakozott a csapathoz, és azóta meghatározó szerepet játszott a stúdiófelvételekben, a koncerteken – a Pearl Jam vérkeringésében.
„Életem lehetőségét kaptam meg a zenekartól – barátságokkal, művészettel, kihívásokkal és sok nevetéssel teli utazás volt ez. Örökké hálás vagyok a zenekarnak, a stábnak és a rajongóknak szerte a világon” – írta búcsúüzenetében Cameron.

A Pearl Jam is méltatta egykori tagját:
„Matt már jóval azelőtt hatással volt ránk, hogy együtt zenéltünk volna – a Skin Yard és a Soundgarden tagjaként figyeltünk fel rá először. Az elmúlt 27 évben ő volt az, aki előre vitte a Pearl Jam hangzását. Mély nyomot hagyott bennünk, örökké a barátunk marad.”
A bejelentés váratlanul érkezett, hiszen korábban semmi nem utalt arra, hogy változás készülne a zenekar soraiban. A búcsú azonban nyilvánvalóan békés és kölcsönös tiszteleten alapul.
Matt Cameron 1998-as érkezése óta a Pearl Jam egyik kulcsszereplője volt – fontos fejezete zárul most ezzel a zenekar történetének. Utódjáról egyelőre nem érkezett hivatalos bejelentés.