Április 28-án új nagylemezzel jelentkezik az Elvenking. A már tizenegyedik ilyen jellegű alkotását a zenekar a Reader Of The Runes – Rapture címre keresztelte, kétséget sem hagyva afelől, hogy a friss termés a 2019-es albumuk folytatása lesz. A lemezelőzetesek sorába, melyet a Rapture és a The Hanging Tree nyitott, most a Bride Of Night állt be, melynek érdekessége, hogy Heike Langhans, a Draconian volt énekesnője vendégszerepel benne.

Hét évvel a legutóbbi Angertea album, a Snakes in Blossom után idén májusban jön ki a zenekar hatodik nagylemeze, a Darkmind. A most bemutatásra került Genocide? az első nyilvánosságra hozott dal az új anyagról - ez jól jellemzi az album egészét, bár lesznek azért kevésbé súlyos tételek is a lemezen.
Megjelent az Imre Fia Imre Nirwana című videóklipje, a szerzemény a második single az ősszel megjelenő albumukról, a tavaly év végén kiadott Pánik után. A zenekar frontembere, György Imre a következő gondolatokat fűzte a dalhoz:
Áprilisban érkezik a fővárosi southern rockos Slowmesh új - számát tekintve már a címével is egyértelműsítő - nagylemeze. A III címre keresztelt album felvezetéseként a Madness in July dallal ismerkedhetünk meg.
Bemutatta a
Még egy fia daluk sem lett bemutatva, de az eredetileg The Big Six néven alakult, önmagukat deathcore fiúcsapatként aposztrofáló brigáddal kis túlzással már annyi dolog történt, mint más zenekarokkal az egész karrierjük alatt. Jelenleg egy tagcsere, egy kilépés és egy névváltoztatás a mérleg, ez utóbbi eredménye az lett, hogy most már Project: Vengeance néven kell majd keresni őket. Hogy talán már valami dal is jó lenne végre? Elvileg jövő szerdán az is jön!




A producer és multi-instrumentalista King Yosef új albuma An Underlying Hum címmel
A Scowl már a múltkor, a
Hamarosan egy különleges estét tölthetünk együtt James Hetfielddel és zenekarával: április 13-án világszerte, egyetlenegy alkalommal, 
Bemutatta a következő, sorban már negyedik albumának címadó dalát az izraeli thrash/groove csapat, a Shredhead. Az egyszerre kemény és húzós I Saw You Burnhöz a korábban már a Behemoth-tal és az Arch Enemyvel is dolgozott Grupa13 készített videót, a nagylemezt Tue Madsen (Meshuggah, Suicide Silence, Ektomorf) keverte. Nyakakat bemelegíteni, aztán lehet indítani a nótát!
Jótékonysági munkával töltötte a múlt hét szerdáját Dave Grohl. A hamarosan visszatérő Foo Fighters frontembere ötszáz adag ételt főzött meg egy helyi hajléktalanszálló számára, a kaját egy éppen lecsapni készülő vihar közben készítette el. Pacsi neki!
Tizenöt évvel a Saudades De Rock után végre új nagylemezzel jelentkezik az Extreme. A veterán kvartett ezt egy igazán finom, mondhatni fiatalosan lendületes klipes dal, a Rise társaságában jelentette be (hát, mi az a szóló?!), ezt az alábbiakban láthatjátok, hallhatjátok. A teljes album, a Six
Újabb Woody Guthrie verseket feldolgozó nagylemezre készül a Dropkick Murphys. A csapat a