Befejezte az új EP-jének munkálatait a Suicidal Tendencies. A jövő év elejére várható anyag produceri teendőit az a Paul Northfield látta el, aki sok egyéb már ST anyag mellett a csapat idén negyedszázados albumát, a The Art Of Rebelliont, valamint a tavalyi World Gone Madet is gondozta. A dalok számáról, milyenségéről egyelőre nem sokat tudni, Mike Muir szerint a dalszövegek "kicsit inkább a mai korról fognak szólni" és "akár politikusnak is lehet majd értelmezni".

1991. december 1., Edinburgh. A Nirvana két tagja, Kurt Cobain és Dave Grohl az éppen az angol listák 9. helyén tanyázó daluk alapján kitalált Teen Spirit álnéven egy jótékonysági akusztikus koncertet adnak. Sokáig úgy tűnt, hogy erről a buliról egyetlenegy felvétel sem készült, viszont a történelem ismét cáfolta önmagát, előkerült valahonnan egy kisebb szelet ebből a buliból. Sajnos igen, csak egy szelet, csupán két és fél dal, viszont legalább ez is több, mint a semmi, a rajongóknak így is nagy kincs.
A bermuda gatyás, hasat sütögető Florida nem egy bandával tolta magát a death metal térkép közepére. Pár legendás lemezt és bandát rászabadítottak már a világra. Köztük a Fort Lauderdale csatornáitól elstartoló Malevolent Creation együttessel, akik 1987 környékétől nyomják és eddig tizenkét nagylemez van mögöttük. Meg tucatnyi tagcsere már eddig is. A két évvel ezelőtt megjelent Dead Man's Path lemezen ennek ellenére azonban mégis a már kétszer lelépett és visszatért eredeti énekes Brett Hoffmann nyomta még. Az új információk szerint viszont már ő sincs a bandában. Ezért azt Phil Fasciana gitárosnak teljesen újra kellett szerveznie. Aki viszont megtalálta az új frontembert Lee Wollenschlaeger személyében, aki a számok megírásában is jelentős szerepet vállal majd. Mellette pedig Philip Cancilla és Josh Gibbs még az új tagok. Velük készülhet el tehát jövőre a zenekar új lemeze. Amihez előzetesként már van egy új demo nóta is, amit az új énekes írt. Ezt hallhatjátok lejjebb.
Aki eddig nem látta, most nézze meg, aki már látta, az meg nézze meg újra a Children Of The Grave-et, ami a már általunk is többször reklámozott Black Sabbath búcsú DVD-ről lett kiemelve már sokadik dalként. Tudunk haragudni a folytonos promó csepegtetés miatt a legendákra? Nem! Meg lehet unni ezeket a dalokat? A fenét! Kell még többet koptatni a billentyűzetet? Felesleges!
Új klipet készített a The Rasmus, mégpedig értelemszerűen az októberben megjelent legutóbbi nagylemezéhez, a Dark Matterhöz. A kiválasztott tétel a Silver Night lett, mely igazából csak aláfesti az egyébként elég szürkére vett, kicsit fura videót.
A Mastodon idén két anyaggal is kedveskedett a rajongóinak. Kiadta a legújabb sorlemezét, az
Miután Slash két évvel a Pearla Hudsonnal történő válása után sem tudta eladni a Beverly Hillsben található batár villát, úgy döntött, hogy leszállítja kicsit az árát, hadd csapjon le rá a kicsit szűkebb költségvetésből gazdálkodó jónép. Az eredetileg 11 millió dollártért kínált ingatlan új ára így 8,4 millió dollár lett, azaz alig több, mint röpke 2,2 milliárd forint. Ne mondjátok, hogy nem baráti ár! És hogy hogy néz ki a vityilló? Lentebb megnézhetitek!
Tegnap jelent meg a Five Finger Death Punch válogatáslemeze, az A Decade Of Destruction címre keresztelt egylemezes slágergyűjtemény két új dallal. Erről már egy tételt, a Troublet korábban megismerhette a nagyközönség, viszont ez a feldolgozás, a Gone Away egészen a megjelenésig váratott magára. Érdekesség, hogy eredetileg ez a The Offspring szerzeménye, ami valljuk be, váratlan fordulatnak is mondható Báthory Zoliéktól.
A friss, No Cross, No Crown néven megjelenő új Corrosion Of Conformity nagylemezen lesz fellelhető a lent látható és hallható, faszán sötét hangulatú videó és persze dal, a Wolf Named Crow. A
Már lassan két éve, hogy nincs közöttünk a rockzene egyik ikonikus nagy öregje, Lemmy. Persze a halála óta sorra jönnek a vele készült, ám ki nem adott felvételek, viszont a lent hallható, Chris Declercq gitárossal rögzített tételnek az a különlegessége, hogy ez a dal valóban az utolsó, amelyen a már szebb helyen iszogató vén bibircsókos éneke és basszusjátéka rögzítve lett, méghozzá 2015 nyarán.
Egy újabb harcos-kardos borító, egy újabb "a legendás zenekar visszatérő albuma" motívumra felfűzött promo. Ahogy Hollywoodban is évek óta a bejáratott franchiseok mennek inkább, mint bármilyen újdonság, úgy a zenében is az újjáalakulás az aktuális divat. A Sorcerer is ebbe a sorba illik: elméletben 20 éves a zenekar - igaz, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján csak demokig jutottak -, a gyakorlatban viszont inkább underground körökben ismertek. A nemrég megjelent The Crowning Of The Fire King viszont kitűnő alkalmat ad arra, hogy felzárkózzunk svéd dallamos doomból.
Még áprilisban, egész pontosan 28-án tartotta meg a Tankcsapda az eddigi legnagyobb szabású koncertjét a Papp László Sportarénában. Ahogy már akkor is tudni lehetett, fel is vették az egész bulit, melyet alig két hét múlva kézbe vehetnek a rajongók, méghozzá a szokásos benzinkutas terjesztés révén. A lemezen a fullos koncertfelvétel mellett extrák is helyet kapnak majd, ebből egy kis ízelítőt már meg is mutattak a Tankok.
Phil Campbell a Motörhead megszűnése után sem áll le, de hát miért is tenné? Ehelyett létrehozta a Phil Campbell & The Bastard Sons nevű bandát a három fiával és Neil Starr énekessel, aztán nyomják neki az ipart ezerrel. A zenekar már egy EP-n túl van, a nagylemez 
A
A kettes jegyében jelenik meg a Saxon új nagylemeze, ugyanis a huszonkettedik teljes anyaguk