
Múlt pénteken rendezték a Chicago Bulls - Orlando Magic kosárlabda-mérkőzést. Mint az Amerikában szokás, a mérkőzések előtt valaki elénekli a himnuszt. Nos, ez a valaki most az Anthrax énekese Joey Belladonna volt. Arra már számtalanszor volt példa itthon és külföldön is, hogy valaki ebbe rendesen belesül, nos Joey barátunk szerencsére nem ebbe a sorba állt be, mit azt az alábbi - egyébként az együttes gitárosa Scott Ian által felvett - videón is hallatszik. Egyébként, ha valaki nem tudná, a csapat július 30-án a Budapest Parkban játszik.
Még régen szó volt róla, hogy írjak lemezkritikát vagy bemutatót a RS-nak, akkor visszautasítottam mert úgy érzem a koncert és fesztivál-beszámolók írása jobban fekszik nekem. Most mégis megpróbálkozok vele, de nem fog könnyen menni, mert egy-egy új lemezt nem szoktam részletekbe menően kielemezni a hangzástól a szövegeken át a borítóig, hanem meglehetősen rövidre zárom a dolgot: tetszik vagy nem tetszik. Igen-nem és kész. Ráadásul a zenehallgatás nálam nem azt jelenti, hogy a számítógép hangszórójából csipog az mp3, hanem leülök a hi-fi elé és zenét hallgatok (különösen ha véleményt akarok formálni róla) és ehhez idő kell. Első alkalommal olyan lemezt választottam, amivel könnyebb dolgom lesz, és különben is a suszter maradjon a kaptafánál, ezért esett a választásom az Anthrax feldolgozáslemezére.



Kezdjük mindjárt az elején. Az Anthrax John Bush-sal a mikrofonnál volt a legjobb. Tény a csapat legsikeresebb időszaka Joey Belladonna frontemberkedésével zajlott, ami olyan thrash mesterműveket termelt ki, mint a Spreading The Disease, az Among The Living, vagy a State Of Euphoria. Ezt megelőzően 2003-ban jelentkeztek lemezzel. A We’ve Come For You All-on még John Bush énekelt és hozta az újkori Anthrax éra színvonalát, bár az tény, hogy az az album a Sound Of White Noise-zal és a Stomp 442-val nem vette fel a versenyt.