Megsiratni egy olyan embert, aki nem csupán egy másik generáció/ország/kontinens, de gyakorlatilag egy itthon sokszor elképzelhetetlen művészi hozzálllás képviselője is egyben? Lemmy Kilmister halála óta baromi egyszerű. A gender háborúk, a karakter nélküli lájkvadászok, vagy a vadul törtető középszerűség idején csak távoli emléknek tűnnek a hozzá hasonló ikonok, akiket legalább három generáció követel magának a kulturális játszótéren, hogy végül egy hajnali órában örökre elengedje a látható világból.