Heti dalmegosztásunkban is jutottak nagy nevek. Lesz itt party metal, döngölde, patinás rock, újvonalas metal meg szimfonikus metal is. /Fotó: Bring Me The Horizon/
Heti dalmegosztásunkban is jutottak nagy nevek. Lesz itt party metal, döngölde, patinás rock, újvonalas metal meg szimfonikus metal is. /Fotó: Bring Me The Horizon/
Ahogy azt már korábban írtuk Yesterwynde címmel szeptember 20-án a Nuclear Blast gondozásában jelenik meg a Nightwish új lemeze. Az albumon 12 dal kap majd helyet. Az első single, a nyolc és fél perces Perfume Of The Timeless című tétel ma futott be, amit alább máris megmutatunk.
Yesterwynde címmel szeptember 20-án a Nuclear Blast gondozásában jelenik meg a Nightwish új lemeze. Az albumon 12 dal kap majd helyet, az első single pedig a Perfume Of The Timeless című tétel lesz a lemezről, amely május 21-én debütál. Egyelőre tehát dallistával és albumborítóval szolgálhatunk lentebb.
Kvázi egy mini ős-Nightwish-reunion ment itt végbe a háttérben, ugyanis összeállt a zenekar első énekesnője, Tarja Turunen és a volt kolléga, a csapatból pár éve szintén dobbantott Marko Hietala. A két egykori tettestárs a Left On Mars című tétellel mutatja meg, hogy semmilyen fasírt nincs köztük (már egy jó ideje), sőt, a dél-amerikai szerencsések egy közös turnét is kapnak, ahol a legnagyobb slágereiket adják majd elő a zenészek. Sejthető, hogy mi lesz a középpontban.
Mondhatni igazi szupergroup formálódott a messzi északon, már ha egyáltalán van még értelme manapság ennek a szónak. A Daniel Freyberg (ex-Children Of Bodom), Jukka Koskinen (Nightwish, Wintersun), Heikki Saari (Finntroll) és Tommy Tuovinen (MyGrain) által alkotott zenekar május 10-én adja majd ki a bemutatkozó albumát, melyről másodikként az A World Beyond Reach került ki a nagyközönség elé.
Ha bírod a Nightwish-t és várod a következő koncertet, akkor el kell, hogy szomorítsunk. Kai Hato dobos elárulta egy interjúban, hogy a zenekar még két-három évig biztos, hogy nem áll színpadra. Hato éppen a szóló előadásain dolgozik, így került szóba az anyazenekar is. Hogy mit hoz az élet és mikor kerül vissza a színpadra a zenekar ténylegesen még nem tudni.
Ha egy dal magyar földön mutatkozik be, az mindig jó érzés, hiszen kicsit a "miénk" lesz ezáltal a nóta, lesz valami extra kötődése az itthoni rajongókhoz. Ráadásul nem is egy olyan dal is van, ami itt "nyitott", talán több is, mint gondolnátok. Ezekből szedtem össze egy csokorra valót.
Tizenkét évvel az első rész kiadása után végre elkészült a Wintersun új lemeze, a Time II. A nagylemezzel legutóbb 2017-ben jelentkezett, a jelenlegi négyes felállásból két főt a Nightwishben tudó zenekar egyelőre még nem jelentette be a megjelenési dátumot, de elvileg hamarosan arról is jönnek majd az infók.
Már fél éve, hogy szünetre vonult a Nightwish. A jövőre új nagylemezt kiadó, viszont azzal turnéra nem induló zenekar (a lemez promócióját három klip fogja csupán ellátni) egy koncertklippel igyekszik kárpótolni a rajongókat, amit a 2020-as nagylemezük egyik dalának, a Tribalnak előadása közben rögzítettek. A hangulatos képanyag láthatóan több helyszínről lett összevágva, de a hangzás mindent visz, szóval akkor ugorjunk neki!
Kiskarácsony, nagy idegesség, kapkodás... kinek hiányzik ez? Mivel az ünnep már régen kifordult önmagából és elvesztette az eredeti fényét és jelentőségét, így az itt felsorakoztatott rockdalok egy része is kifacsarja ezt a témakört, viszont vannak benne olyanok is, amik szó szerint ideális aláfestései lehetnek egy ünnepi ajándéknyitogatásnak.
A finn énekesnő már második alkalommal jelentkezik karácsonyi albummal, ezúttal a koncepció is különleges: a klasszikusok és modern örökzöldek mellett egy új saját dalt is rejt a nagylemez.
Javában dolgozik a következő albumán a turnézástól bizonytalan ideig visszavonult Nightwish. Az egyelőre ismeretlen című, beltartalmú anyag, melyről annyi biztos, hogy az előző két lemez fonalát viszi majd tovább, már egyre inkább kész alakot ölt, a beszámolók szerint a teljes nagyzenekari rész rögzítve lett. Az így 1065 felvételt megélt csomag megjelenése egyelőre nem nyilvános, de 2024-ben hallható lesz mind a tizenkét szám róla.
Pár dolgot tudni lehetett mostanában a Nightwish-ről. Egyrészt, hogy bizonytalan ideig visszavonulnak a turnézásról, másrészt hogy annak ellenére, hogy nem lesz élőben bemutatva, nekiáll a következő nagylemezének a hatos. Nos, ez utóbbiban fejlemény van, ugyanis már a stúdióban vannak a zenészek, hogy felvegyék a 2015-ös Endless Forms Most Beautiful és a 2020-as Human. :||: Nature. gondolati és tematikai utódját, melynek megjelenése 2024-re várható.
Érdekes bejegyzés jelent meg tegnap a Nightwish közösségi felületein. A "hoztunk is meg nem is" stílusban íródott szöveg lényege, hogy a 2024-ben érkező új lemezükkel nem fognak turnézni.
Egy hónappal a szólólemeze megjelenése előtt újabb dalt mutatott Floor Jansen. A Nightwish énekesnője most a Paragon címre keresztelt korongon másodikként felsorakoztatott, könnyed, de iszonyat hangulatos Daydreamet adta át a nagyközönségnek, tessék figyelmesen hallgatni, élvezni!
A heti dalmegosztásunkban kiadó nélkül nyomuló alapcsapat, szólóban nyomuló ex-Nightwish tag, pofás modern metalcore, szikár death metal pofon és torokmetsző hardcore. /Fotó: Year Of The Night/
Bemutatta a legújabb dalát Marko Hietala. A Nightwishből 2021-ben távozott zenész 2019-ben finnül, 2020-ban angolul kiadott szólólemezének folytatásáról elsőként a Dead God's Sont adta ki, amihez a tavalyi fesztiválszezon során rögzített képanyagból raktak össze egy videót. Hogy az említett album mikor érkezik, egyelőre még nem tudni.
A tavaly Budapesten is megfordult turnéjuk amszterdami állomásán egy igazi különlegességgel készült a rajongóknak a Nightwish. Ezen az estén ugyanis tizenhét év után először újra eljátszották a The Phantom Of The Operát, mely egyben az első alkalom volt a zenekar töténetében, hogy Floor Jansennel adták elő azt. A férfi éneket Henk Poort holland színész-énekes vitte, a végeredmény pedig... Úgyis tudjátok.
Már a negyedik friss dalát mutatta be a szólólemezéről Floor Jansen. A Nightwish jelenleg egészségügyi okokból szünetet tartó énekesnője, aki hallhatóan tartja a változatos lemezről szóló ígéretét, az Invincible-t tartotta méltónak a következő ízelítő feladatkörére, alább ott figyel az eredmény. A teljes album, a Paragon március 24-én jelenik meg.
Idén már másodszor látogatott el hozzánk a Nightwish. Először a Fezenen léptek fel július végén, majd végre-valahára a két éve tili-tolizott Aréna bulit is letudták az egyre inkább internacionálissá váló, alapból finn csapat. Így, hogy 2022-ben már másodjára, összesen negyedjére volt szerencsém elcsípni Tuomas Holopainenéket, volt viszonyítási alapom, mégis milyen lett a koncert, de erről kicsit később. (Fotók: Lányi Kristóf)