RockStation


Hazai pályán harcol a hajléktalanság ellen a Pearl Jam

2018. január 24. - theshattered

credit_danny_clinch_1.jpgA Pearl Jam nem csak jó koncerteket ad, meg a baseball mániáját tudja terjeszteni, hanem ha kell jótékonysági bulikat is tud csinálni. Most a seattle-i hajléktan helyzet ellen kívánnak fellépni, méghozzá az augusztus 8-án és 10-én adandó Safeco Fieldben megrendezésre kerülő koncertjeiken, ahová ők alapból 1 millió dollárral szállnak be a közösbe, de a céljuk a 10 milliós keret elérése, melyben a rajongók segítségére számítanak.

Tovább

Napi kockaság: játssz baseball-gémet a Pearl Jammel!

credit_danny_clinch_1.jpgMár kint van a polcokon a Pearl Jam új DVD-je, a Let's Play Two, mely legalább annyira baseball-barát film, mint ajándék a Pearl Jam rajongóknak. A promó persze az előzetes videókban nem merült ki, a zenekar egy pixeles, "régijátékos" hangulatú flash szösszenetet is összedobott, melyben ha jól teljesít a játékos lelkű fanatikus, még egyéb ajándékokat is nyerhet.

Tovább

Nézd meg a Grungery dokumentumfilmjét a Pearl Jam - Let's Play Two mozipremierjének estéjéről

credit_danny_clinch_1.jpg

November 11-én a Grungery jótékony közreműködésével mutatták be Magyarországon is a Pearl Jam Let's Play Two című koncertfilmjét. Az estéről egy mini-dokumentumfilm is készült, melyben rajongók, újságírók és zenészek mesélnek a filmről, a '96-os Pearl Jam koncertről és arról, hogy mit éreznének akkor, ha 2018-ban a Pearl Jam újra hazánkba látogatna. A film célja, hogy emléket állítson a budapesti premiernek, illetve hogy a #ScreamHelloBudapest angol verziójának segítségével Magyarországot visszahelyezze a zenekar és a menedzsment látókörébe.

Tovább

Go - Nézz bele a Pearl Jam-koncertfilmbe!

credit_danny_clinch_1.jpg

A Pearl Jam 2016 augusztusában két felejthetetlen, teltházas koncertet adott  a chicagói Wrigley Field arénában, a Chicago Cubs baseballcsapatának legendás stadionjában. A két este alatt hetven dalt játszottak el, melyek közül tizenhatot választott ki a Let's Play Two koncertfilmhez Danny Clinch rendező. A fimet a világ számos filmszínháza - köztük az Uránia - is bemutatta, december 1-jén azonban DVD és Blu-ray formátumokban is megjelenik. Ebből nézhetitek meg a Go című dal felvételét a korábbról már ismerős Corduroy című tétellel egyetemben. A filmről egyébiránt ITT írtunk.

Tovább

Pearl Jam - Let's Play Two /koncertfilm/

Kettős siker

pearljamletsplaytwoposter_638.jpgChicagoban a Cubsnak szurkolni kicsit olyan lehetett, mint itthon a fociválogatottnak. Annyi különbséggel, hogy a baseball még úgy is hatalmas tömegeket mozgat meg, hogy nem feltétlen nyeri szénné magát az adott kedvenc csapat, jelen esetben ugye a Bocsok. Viszont a Cubs nagy meglepetésre 108 év után újra megnyerte a World Seriest, melynek örömére a Pearl Jam (és persze annak Cubs fanatikus frontembere, Eddie Vedder) rendezett is egy népünnepet egy két estét koncertsorozattal, melyen összesen 70 (!) dalt játszottak el. Ennek a két estének, valamint a Cubs sikerének kivonata ez a Grungery jóvoltából hazánkba hozott, az Urániában a hétvége két napján is levetített mozi.

Tovább

A Pearl Jam Let’s Play Two című koncertfilmje az Urániában

credit_danny_clinch_1.jpg

Az Uránia Nemzeti Filmszínház 2017. november 11-én, 19:30-tól exkluzív vetítésen mutatja be a Pearl Jam Let’s Play Two című zenés dokumentumfilmjét, eredeti nyelven, angol felirattal. A világszerte mozivászonra kerülő alkotás Közép-Európában – Szlovákia és Ukrajna mellett – csupán Magyarországon lesz látható.

Tovább

Ősszel érkezik az új Pearl Jam film

pearljamletsplaytwoposter_638.jpgLet's Play Two címen lát majd napvilágot a Pearl Jam új dokumentumfilmje, melyben a csapat 2016. augusztus 20 és 22-i Chicagoban tartott koncertjeinek kivonata lesz látható. Az anyagot péntektől lehet majd előrendelni, nyilván többféle formátumban, a megjelenés november 17-re várható. Persze előtte a mozikban is be fogják mutatni, de egyelőre csak Egyesült Államokbeli és ausztrál helyszínekről tudunk. De hogy sejtsük, miről is lesz szó, két trailer és egy előzetes napvilágot látott, ezeket lentebb találjátok.

Tovább

Hivatalosan is beiktatták a Pearl Jamet a Rock And Roll Hírességek Csarnokába

pearl-jam.jpgAmerikai idő szerint péntek este hivatalosan is tagja lett az egyik legrangosabb társaságnak, a Rock And Roll Hírességek Csarnokának a Pearl Jam. A seattlei csapat huszonhat évvel a debütalbumuk, a Ten megjelenése után lett beiktatva, ami ugyebár azért fontos, mert az első lemez kiadása után negyed századdal történhet meg leghamarabb is a beiktatás.

Tovább

Újra kiadják a Facérok filmzenealbumát!

singles.jpgHamarosan egy deluxe, kétlemezes újrakiadást kap a Magyarországon Facérok, eredetileg Singles címen megjelent mozi filmzenealbuma. És hogy ez miért érdekes rockzenei szempontból? Mert az akkor (1992-es filmről beszélünk) éppen virágzásnak induló seattle-i grunge szcéna minden jelentősebb neve (mint például a Pearl Jam, Alice In Chains, Smashing Pumpkins, Soundgarden, Mudhoney, stb.) képviseltette magát rajta egy-egy dallal.

Tovább

Jótékonykodott Eddie Vedder a Pearl Jam frontembere

PJ 2013.pngA Pearl Jamről és úgy egyébként a frontemberükről, Eddie Vedderről már jó ideje tudni, hogy nem csak a saját boldogságukra verik el az idők folyamán (egyáltalán nem érdemtelenül) összebazsevált zöldhasúikat, hanem sokakkal ellentétben mindazt jótékonysági célokra is beáldozzák. A következőkben két, egészen friss eset következik, melyek után még jobban erősödni fog bennünk a tény: ezek a srácok megdolgoznak a becsületükért.

Tovább

A Journey, a Pearl Jam és a Yes is bekerül a Rock And Roll Hall Of Fame-be

pjearlypublicity3.jpgNyilvánosságra hozták a 2017-ben a Rock And Roll Hall Of Famebe beiktatandó zenészek névsorát. Az április 4-én tartandó, az HBO által közvetített ceremónián a több, mint 900 szakmai és összevont rajongói szavazatok alapján a következő csapatok és előadók kerülnek be az illusztris társaságba:

Tovább

A Pearl Jam, a Journey és a Yes is a Rock And Roll Hall Of Fame jelöltjei között!

pjearlypublicity3.jpgNapvilágot látott a jövő évi Rock And Roll Hall Of Fame jelöltjeinek teljes listája. Mint ismeretes, ahhoz, hogy valamely csapat, vagy formáció, esetleg szólóprodukció jelölt legyen, legalább 25 évnek kell eltelnie az első lemez megjelenése után, így már eleve legendákként beszélhetünk a jelöltekről azelőtt is, hogy bármelyikük tagja lenne ennek a meglehetősen elit klubnak. Az áprilisban tartandó ceremónián esélyes zenekarok, előadók listája a következő:

Tovább

TOP10 idén 25 éves rock/metal album

metallica-in-moscow.jpg1991. Még tombol a hajmetal, a Guns N' Roses mánia bekebelezi a világot, a Black Sabbath újra Dioval az élen tolja egy kis ideig, az AC/DC a The Razor's Edge-t turnéztatja, felfutóban a grunge. Több, ma már legendás lemez látott napvilágot ebben az évben, aki már akkor is "élte" a rockzenét, izgalmas korszakot tudhatott magáénak. De lássuk, milyen, mára már kultikussá érő korongok láttak napvilágot ebben az évben? Nektek mik a kedvenceitek ebből az évből? Mi maradt le, mit hagynátok ki ebből a felsorolásból?

Tovább

Pearl Jam Ten25 gála-koncert a Dürer Kertben

pjearlypublicity3.jpg

1991 nyarának végén jelent meg a seattle-i Pearl Jam bemutatkozó lemeze, a világszerte sikeres és mára már kultikus Ten. Olyan dalokkal teli album volt ez, mint az Alive, a Jeremy, a Black, vagy az Even Flow. Az elmúlt 25 évben semmit sem vesztett értékéből, ahogy az együttes lendülete sem hagyott alább. Máig kiváló új lemezekkel rukkolnak elő, aktívan koncerteznek, 3 órás élő fellépéseik alkalmával pedig idén többször is eljátszották teljes egészben a Ten-t.

Tovább

Dennis Rodman és egy kidobott rajongó a Pearl Jam epikus hosszúságú koncertjén

pearl_jam_band-208365.jpgEgy igazi maradandó élménynek lehettek szem- és fültanúi azok a rajongók, akik elzarándokoltak a Pearl Jam augusztus 22-i chigagói koncertjére. Nem csak azért, mert mintegy 39 dalt játszottak el Eddie Vedderék, hanem mert színpadra lépett az egykori Chicago Bulls legenda Dennis Rodman (aki jelenleg Észak-Korea kosárlabda-nagykövete), és még a Lukin közben is történt egy kisebb incidens.

Tovább

Eddie Vedder is beszáll az év egyik legbogarasabb projektjébe

beatbugs.jpgAkkor lőjük is le rögtön a legnagyobb poént. Mégpedig, hogy miről is van itt konkrétan szó? Nem másról, minthogy a Pearl Jam frontembere is betársul ahhoz a nem kis létszámú zenészcsoporthoz, akik a Netflix egyik újonnan készülő gyereksorozatához készítenek Beatles átiratokat.

Tovább

Így énekel duettet Eddie Vedder és Beyoncé

eddie_vedder_beyonce.jpg

Szombaton tartották New Yorkban, a Central Parkban a Global Citizen Festival-t, ahol a Coldplay, Ed Sheeran, Beyoncé, Ariana Grande, Sting, Common és a Pearl Jam lépett fel. A rendezvényen - amely a globális éhezésre, s annak enyhítésére kívánja ráirányítani a figyelmet - részt vett a First Lady, Michelle Obama is.

Tovább

Így tolta a Pearl Jam Stephen Colbert esti showjában

pearl-jam-stephen-colbert-cap-2015.jpg

Újra aktivizálódik a Pearl Jam. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a minap a CBS televizó Stephen Colbert vezette esti show-jának vendégei voltak. Ha pedig már ott voltak, akkor játszottak is két dalt. A Mind Your Matters című sajátot, meg a Rockin In The Free World című Neil Young feldolgozást, amibe a show házigazdája is beugrott egyet énekelni.

Tovább

Így nyomta a Pearl Jam énekese a Letterman Show-ban

eddie-vedder-on-letterman.jpg

Hétfőn este Eddie Vedder a Pearl Jam énekese volt David Letterman vendége a CBS Late Showjában. Az énekest a CBS Orchestra kísérte és alább meg is nézhető az előadott Better Man című dal. Eddie Vedder ezzel azt is elmondhatja magáról, hogy ő volt David Letterman utolsó vendégeinek egyike, hiszen a mai lesz a show utolsó adása.

Tovább

Rögtönzött Temple Of The Dog újjáalakulás egy jótékonysági koncerten

TOD.jpg

Szombaton tartották a Neil Young nevével fémjelzett, súlyos beszéd- és testihibás emberek az életbe való beilleszkedését segítő Bridge School megsegítésére szervezett jótékonysági koncertet. A koncerten a Pearl Jam is fellépet egy akusztikus szettel. A koncert csúcspontja azonban akkor jött el, mikor Eddie Wedder énekes a Soundgarden frontember Chris Cornell-t is a színpadra szólította. Ez az összeállítás így pedig gyakorlatilag megegyezett a grunge éra legendás zenekarával a Temple Of The Dog-gal, amely egyetlen lemezt készített a legendás Mother Love Bone énekes Andrew Wood emlékére, aki heroin-túladagolásban halt meg 1990. márciusában. Alább a közösen eljátszott Hunger Strike.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum