Chicagoban a Cubsnak szurkolni kicsit olyan lehetett, mint itthon a fociválogatottnak. Annyi különbséggel, hogy a baseball még úgy is hatalmas tömegeket mozgat meg, hogy nem feltétlen nyeri szénné magát az adott kedvenc csapat, jelen esetben ugye a Bocsok. Viszont a Cubs nagy meglepetésre 108 év után újra megnyerte a World Seriest, melynek örömére a Pearl Jam (és persze annak Cubs fanatikus frontembere, Eddie Vedder) rendezett is egy népünnepet egy két estét koncertsorozattal, melyen összesen 70 (!) dalt játszottak el. Ennek a két estének, valamint a Cubs sikerének kivonata ez a Grungery jóvoltából hazánkba hozott, az Urániában a hétvége két napján is levetített mozi.

Rajongás. Általában az emberek rajonganak valamiért, legyen az zene, sport, akár sorozat, helyek, emberek, tárgyak, bármi. Nyilván ott lehet a Pearl Jam is "áldozatnak" (elég csak arra gondolni, hogy hogyan jutott el hazánkba, szűkebben az Urániába ez a film), vagy a Chicago Cubs. Mi az összefüggés? Eddie Vedder! A kicsi Eddie már gyerekkora óta odaadással rajong a szülővárosa baseball csapatának, egészen tavalyig sikertelenül. Ekkor (egy évvel azután, hogy a Vissza A Jövőbe második része is megjósolta) a csapat feljutott a csúcsra, Vedder és csapata pedig ettől belelkesedve a Pearl Jam rajongók segítségével megtöltötték a Wrigley Fieldet két este is és buliztak, amíg az energiájuk és persze az iszonyat bő lére eresztett setlist engedte.

Persze nem könnyű összehozni egy ilyen történetet, mely a baseball és a koncert mellett még beindít pár szálat: a fanatikus rajongók is filmre kerülnek, a felkészülő tetőjammelésből is kapunk szeleteket, de a közeli barátok és a Pearl Jam chicagói múltja sem marad ki amellett, hogy a Cubs néhány ikonikus alakját is megismerhetjük egyúttal. Mindezt úgy, hogy egy két órás (stáblistával és bónuszjelenettel még hosszabb) filmet kaptunk a vászonra, benne 17 PJ klasszikussal. És persze emellett a filmnek nagyon jó ritmusa és felépítése van. Nem azt mondom, hogy mindig, minden percben tökéletes alkotás, a vége felé minden jó szándék ellenére is már kezdett kicsit hosszúnak tűnni a dolog, de nem, nem lett egyáltalán rossz! Csak két órát egyben végigseggelni nem mindig egyszerű élmény, főleg, hogy a baseballhoz kb. annyit értek, mint az átlag magyar: nem sokkal tudok többet annál, hogy egy ütővel kell elütni a golyót. Emiatt kéretik nem hülyének nézni.

De amúgy annak ellenére, hogy laikus vagyok a sporttal szemben, is érdekessé tudták varázsolni a film nem zenei részét számomra. Öröm volt nézni, hogy egy egészen addig már bőven egy évszázada (kupa szempontból) sikertelen csapatot is mekkora és milyen lelkes rajongótábor tud körülvenni, mekkora odaadással és figyelemmel megy le minden mérkőzés és ami a legszebb: mennyi embert meg tud mozgatni a dolog. Nem akarok lelőni poénokat, érdemes megnézni a filmet, mert amúgy tényleg vannak benne igazi poénos pillanatok is bőven.

És persze a zene sem elhanyagolható része ennek az egésznek. A kivonatolt dallistát, mely a filmzene albumra is felkerült, lentebb megtaláljátok, így azt nem részletezném. Nyilván a két estés epikus buli java került bele a filmbe, bár ahogy elnéztem ezeket a felvételeket, igazán rossz pillanatai egyébként sem lehettek a koncerteknek. Magától értetődő módon felsorakoztak a kötelező klasszikusok, ráadásul olyan lendületes vágással örökítették meg a láthatóan jókedvű és energikus zenekart, hogy még (jó értelemben véve) a közönség sem igazán bírt magával a film nézése közben, még a dalokat is megtapsolták az egybegyűltek.

Nem is csoda, még a vászonról is lejött, hogy oda-vissza áramlott az energia azon a két tavaly augusztusi estén Chicagoban, abban a csurig (és még a szomszédos tetőkön is) megtömött stadionban. Nyilván sem a látvány, sem a hangzás nem hagy kívánnivalót maga után, minden egyes szekundum maxra van járatva, kihagyott ziccert talán nem is lehet mondani. Még az sem zavart egyáltalán, hogy néha a dalok kb. középtájon le lettek keverve valami érdekes jelenet miatt. Ezt a Black Sabbath filmnél sem bántam, hiszen a dalok úgyis elérhetők CD-n, ott meg lehet hallgatni teljes valójukban. Tökéletesen jól van ez így, követendő példának tartom.

Röviden tehát: aki ott volt és megnézte a Let's Play Twot, biztos, hogy egy élvezetes filmélményben lehetett része, amelyet minden Pearl Jam rajongónak kötelező látnia. Aki esetleg kevésbé ismerné a bandát, de éppen szereti a baseballt, vagy valamilyen okból kifolyólag éppen egyikért sem sincs oda fanatikus szinten, annak is tartalmaz bőven élvezetes pillanatot a fent taglalt két óra, úgyhogy azt mondom: aki teheti, kukkantsa meg ezt a filmet, tökéletesen megéri! Köszönjük a lehetőséget a Grungerynek!

A dallista pedig ahogy ígértem:

Low Light
Better Man
Elderly Woman Behind the Counter in a Small Town
Last Exit
Lightning Bolt
Black, Red, Yellow
Black
Corduroy
Given to Fly
Jeremy
Inside Job
Go
Crazy Mary
Release
Alive
All the Way
I've Got a Feeling