Hiába a popzenei karrierje révén vált igazán ismertté, Post Malone-ról tudni, hogy a rockzene felől indult és még mindig szívesen nyomatja, ha úgy alakul. A napokban például Eddie Vedderrel közösen játszotta a Better Mant, amiről sajnos hivatalos felvétel nincs, de egy rajongói részletet meg tudunk villantani.
Tovább
Hogy a főszerkesztőnk szavaival éljek: Zseni ez a faszi! A
Pearl Jam énekese a negyvenötödik
Kennedy Center Honors gálán adta elő a
U2 jól, talán már unalomig ismert slágerét, a
One-t, melyet nemes egyszerűséggel is tökéletesen dalolt bele az éterbe. A csupa jól ismert arc, így maga a
U2 is láthatóan élvezettel hallgatta a performanszot, tegyetek egy próbát vele.
Tovább
A Pearl Jam énekese, Eddie Vedder szólóban sem utolsó
A Földlakó számszerűleg ugyan Eddie Vedder harmadik szólólemeze, bizonyos szempontból számomra mégis az első. A másfél évtizedes Into The Wild ugyanis filmzenének íródott. A mozi, és az annak elvágyódó hangulatát maradéktalanul megragadó dalcsokor máig sem veszített aktualitásából, speciális jellege miatt mégsem az a tipikus anyag, amit szólólemeznek szoktunk nevezni. A 2011-es évjáratú Ukulele Songs inkább tekinthető szólóanyagnak, de a címében is szereplő, a rockzenében atipikus hangszer használata számomra valamelyest árnyalja a képet. Az Earthlinggel szemben viszont semmilyen fenntartásom sincs.
Tovább
Végül ugyan csak
február 22-én, de csak megjelenik a Pearl Jam frontemberének
Eddie Veddernek az új szólólemeze
Earthling címmel. Korábban már mutattunk róla dalokat, most befutott egy újabb tétel az albumról a
Brother The Cloud című. Ez, valamint a korábbi előzetesek, borító és dallista hajtás után.
/Fotó: Jim Bennett/
Tovább
A
Long Way kiadása után már sejteni lehetett, hogy valami több is várható a
Pearl Jam énekesétől,
Eddie Veddertől, de a hivatalos infók akkor még nem érkeztek meg. Most viszont már minden biztos:
február 11-én érkezik az
Earthling című album, melyről a jó hír mellé lehoztak egy újabb tételt, a
The Havest. Íme!
Tovább
Bemutatta a valamikor a közeljövőben megjelenő új szólóalbumának első előzetes dalát a
Pearl Jam énekese,
Eddie Vedder. A korong az
Earthling név alatt lesz majd elérhető, a nóta a
Long Way címre hallgat.
Tovább
Október 15-én fog megjelenni Tom Morello új szólóalbuma, a The Atlas Underground Fire. A vendégekkel gazdagon megszórt, tucatnyi dalt tartalmazó korong első kislemezdala az örök rocksláger, a Highway To Hell feldolgozása lett, melyben két ismert torok, Bruce Springsteen és Eddie Vedder keltek a gitáros segítségére.
Tovább
Két dalt mutatott a közönségnek a Pearl Jam frontembere, Eddie Vedder. A két szám közül a Matter Of Time stúdióverzióban, klippel került kiadásra, a Say Hi új felvétele pedig élő, "egyszálgitáros" módon csendült fel. A két szerzemény hamarosan hivatalos kislemezen is elérhető lesz, addig nyugodtan lehet ismerkedni velük!
Tovább
Megmutatta az eredetileg 2018-ban felvett számát, a Cartographyt a Pearl Jam frontembere. Az annak idején a Return To Mount Kennedy című dokumentumfilmhez rögzített instrumentális tételt és annak egy remixét az alábbiakban találjátok meg.
Tovább
A
Pearl Jamről és úgy egyébként a frontemberükről,
Eddie Vedderről már jó ideje tudni, hogy nem csak a saját boldogságukra verik el az idők folyamán (egyáltalán nem érdemtelenül) összebazsevált zöldhasúikat, hanem sokakkal ellentétben mindazt jótékonysági célokra is beáldozzák. A következőkben két, egészen friss eset következik, melyek után még jobban erősödni fog bennünk a tény: ezek a srácok megdolgoznak a becsületükért.
Tovább
A
Nine Inch Nails és a
Pearl Jam frontembere is szerepel azon a 217 nevet tartalmazó listán, amin azok vannak, akik valahogyan láthatóak lesznek majd a jövőre az új évaddal visszatérő
Twin Peaks tévésorozatban...
Tovább
Akkor lőjük is le rögtön a legnagyobb poént. Mégpedig, hogy miről is van itt konkrétan szó? Nem másról, minthogy a
Pearl Jam frontembere is betársul ahhoz a nem kis létszámú zenészcsoporthoz, akik a Netflix egyik újonnan készülő gyereksorozatához készítenek
Beatles átiratokat.
Tovább

Szombaton tartották New Yorkban, a Central Parkban a Global Citizen Festival-t, ahol a Coldplay, Ed Sheeran, Beyoncé, Ariana Grande, Sting, Common és a Pearl Jam lépett fel. A rendezvényen - amely a globális éhezésre, s annak enyhítésére kívánja ráirányítani a figyelmet - részt vett a First Lady, Michelle Obama is.
Tovább

Hétfőn este Eddie Vedder a Pearl Jam énekese volt David Letterman vendége a CBS Late Showjában. Az énekest a CBS Orchestra kísérte és alább meg is nézhető az előadott Better Man című dal. Eddie Vedder ezzel azt is elmondhatja magáról, hogy ő volt David Letterman utolsó vendégeinek egyike, hiszen a mai lesz a show utolsó adása.
Tovább

04.11. A magyar költészet napja. Na jó, nem csak a magyaré. Innen csak egy ugrás a líraiság, és hát, tény és való: a legerősebb rockopuszok nem hódíthatták meg a világot gyomorszájon vágó, vagy éppen könnyfakasztó szövegek nélkül. De TE tisztában vagy-e rockirodalmad legszebb soraival? Hogy szólna magyarul egy klasszikus Rage Against the Machine, Joy Division... vagy éppen Deftones remek?
Nemesúr új cikksorozatában szubjektívan szemezget fordításaiból, s remélhetőleg rátereli figyelmeteket a (hang)sorok közt rejlő erőre... 4 részes toplistájának 1., klasszikusabb fele után jöjjenek a modern darabok!
Tovább

Amíg mi az új Pearl Jam albumra várunk, addig a csapat énekese Eddie Vedder nem unatkozik, most éppen a Christian Bale főszereplésével állítólag idén a mozikba kerülő Out of the Furnace című filmhez ír dalt. A Pearl Jam énekesétől amúgy sem áll messze ez a feladat, Vedder dalai már szerepeltek olyan filmekben, mint a Dead Man Walking (Ments meg, Uram!), vagy az Eat Pray Love (Ízek, imák, szerelmek), míg az Into the Wild (Út a vadonba) teljes filmzenéjét ő írta.
Tovább