
Stephen Carpenter továbbra sem hagyja el az USA területét, a Deftones pedig egy eléggé menő setlisttel készült az egyik legnagyobb fesztiválra, a Lollapaloozára. Érdekesség, amit mi még eddig nem láttunk a zenekartól, hogy két gitárossal álltak a színpadra. Mit is mondjunk? Ámuljunk, csodáljuk, hallgassuk és reménykedjünk, hogy hamarosan újra lesz egy budapesti koncert!

Jövő év elején kiadja az új albumát a Tremonti. A jelenleg az újjáalakult Creeddel nyomuló gitáros a The End Will Show Us How-ot egy Európa-turné keretein belül is bemutatja majd, viszont ez Magyarországot elkerüli, legközelebb Bécsben lesz látható. Az infóhalmazból fontos kiemelni, hogy van friss dal is, ez a Just Too Much és az album részletei alatt találjátok meg.
Bejelentette az új zenekarának bemutatkozó albumát Keith Buckley, az Every Time I Die volt énekese. A Many Eyes névre keresztelt zenekar 

Új dalt hozott a 1349. A norvég gépezet The Wolf & The King címen
A budapesti garázs rock/hard rock zenekar, a The Trousers (Kőváry Zoltán – ének, gitár, Locke Péter – gitár, Lázár András -basszus, vokál, Gulyás Antal Samu- dob) ősszel kezdi el hetedik nagylemezének felvételeit. Legutóbbi albumuk, az Animal gun 2022-ben jelent meg, amit tavaly egy nemzetközi kiadó is piacra dobott. A két korong közti szünetben a The Trousers elkészített egy feldolgozás EP-t, amelyet a kedd óta lehet meghallgatni a különféle streaming-szolgáltatók felületein.
Aki az underground körökben mozog, vagy legalább figyeli az ottani eseményeket, biztosan belefutott már a Metal ör die Records nevébe. Az egri kiadó már jó ideje ontja ránk a mindenféle underground finomságot, ráadásul mostanában beindult egy jó kis akció is, a szaré-húgyé. Mutatom, mit húztam be onnan!
Végre-valahára konkrétumokat is elárultak: novemberben jön az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb rockzenei filmjének, a Heavy Tripnek a folytatása. A Heavier Tripben a főszereplőgárda természetesen ugyanaz marad, azaz továbbra is az Impaled Rektum zenekart követhetjük majd figyelemmel, akiknek ezúttal egy haláleset és egy Wacken fellépés miatt is ki kellene szabadulniuk a hűvösről (a promókép alapján ez sikerül is), de a lényeg várhatóan csak ezután indul majd! A 2018-as film kapcsán a főszereplő Johannes Holopainennel interjúztunk egyet, ezt 





A chicagói punk-rock zenekar két éve járt utoljára Budapesten, most pedig itt az idő, hogy visszatérjenek egy ütős koncerttel és a legutóbbi nagylemezük, a Nowhere Generation folytatásaként kiadott kislemez dalaival, valamint legnagyobb slágereikkel
Már csak egy bő hónap van hátra és megjelenik a Flotsam and Jetsam új nagylemeze, az I Am The Weapon. A thrasherek a jó ideje folyó promós időszak keretein belül most a lemez nyitódalát, az A New Kind Of Hero-t mutatták be, amihez videót is készítettek. A teljes nagylemez
Az öngyilkossági kísérleteket megelőző harcba igyekszik besegíteni az új dalával a Papa Roach. A Leave a Light On (Talk Away The Dark) című számban Carrie Underwood vendégszerepel, a dalból származó bevételek teljes egészében a jótékonysági szervezetek részére mennek. Íme a közös munka eredménye!