
Budapesten az élő hardcore legenda!


Két külön helyszínről, két külön hangulatú koncertvideóval kedveskedik a The Devil's Trade. A Vidékek vannak idebenn felvétele a Kolorádó fesztiválról, a Flashing Through the Lack of Light-é pedig a Hellfestről került ki csemegének. A videók az alábbiak.

A budapesti Missy Cage továbbra sem lazsál, sőt mi több rádobnak még egy lapáttal az évszakos hangulatra a Sunflowers videójával, amely már a második single a szeptemberre tervezett nagylemezről. Kicsit talán megúszós azt írni a nótáról, hogy együtténeklős nyári sláger, de hát ha egyszer ez a helyzet…

A Zeal & Ardor most osztotta meg legújabb dalát és a hozzátartozó videót, a Hide In Shade-t a soron következő Grief című lemezükről, amely augusztus 23-án jelenik meg. Sajnos Európa egyelőre kimarad a koncertszórásból, de addig is ismerkedhetünk majd az új anyaggal!

Azt mondod, hogy unod már a gyerekkel közös Peppa malac színezőt? Hoztunk neked egy igazán vagány kifestőt, amit bátran használhatsz a strandon, a PanterA koncert előtt a kapunyitásra várva, vagy akár a sarki kis kocsmában is. Itt van az OZZY kifestő!

József Attila versei sokakra vannak nagy hatással, nem is csoda, hogy most éppen a The Curious Kind dolgozta fel a költő Óh, Szív! Nyugodj! szerzeményét. Greget nem minden nap hallhatjuk magyarul énekelni, így már emiatt is érdekes a feldolgozás, nem mellesleg pedig eléggé jól sikerült a vers megzenésítése. Ez már nem az első esett, hogy a zenekar feldolgozott egy-egy szerzeményt, korábban a Faith No More egyik klasszikusának estek neki.
Akár akarod, akár nem, de új dallal jelentkezik Nagy Feró és a Beatrice. Ha lehet hinni a YouTube-on található leírásnak, akkor az új lemez az ősz folyamán fog napvilágot látni. Ti akarjátok már az új lemezt vagy inkább nem? Az album érdekessége, hogy nem Nagy Hunor, Feró fia ül majd a dobok mögött, hiszen ő korábban távozott a zenekarból. Itt van a A Beatrice legendája!

Komoly változások áltak be a Magma Rise soraiban. A zenekar és Bánfalvi Sándor, dobos útjai elváltak, olvasható a zenekar Facebookján.
I Can Never Die címen friss dal érkezett a Fleshgod Apocalypse-tól. A nóta, ahogy a korábban kiadott Pendulum és Bloodclock is, a zenekar augusztus 23-án megjelenő albumán, az Operán kap majd helyet. Íme a dalok!
Tizenhat dalt pakol fel a szeptember 20-án érkező albumára, a Never Neverlandre az Unto Others. A goth rockerek a nagy lélegzetvételű anyagról az Angel Of The Nightot osztotta meg, ami az énekes, Gabriel Franco szerinte egy goth power ballada.
Biztos sokan éreztétek már úgy magatokat, hogy nem találjátok a helyeteket sehol. Az elmúlt 1 év sajnos több szempontból sem volt könnyű, a zenekar életében sem, illetve az életünk más területein is akadtak nehézségek, amik miatt eléggé felgyűlt a frusztrációnk. Az Outsider az egyik olyan dal, ami ennek az eredménye. A második albumon amúgy több dal témája is komorabb, sötétebb lesz, mint az elsőn.
Friss anyaggal zárja a nyarat a Palaye Royale. A nemrégiben Budapesten járt Los Angeles-i trió a Death Or Glory címre keresztelt albumról most az Ache In My Heart-ot osztotta meg a közönséggel. A megjelenés után beindul a turnézás, a november és december elejét Európában töltik majd, viszont most Magyarország kimarad, legközelebb Bécsben lesznek láthatók-hallhatók.
Az Aliz in Chains és Sabbathical mögött álló Csángó Kornél (ének/gitár), Megyeri Zoltán (dob) és Vittmann Mátyás (basszusgitár/vokál) trió közel hat évnyi közös tribute-olást, örömzenélést követően saját zenéi világuknak felfedezésébe merültek. Csatlakozott hozzájuk Manner Gábor (billentyű) és ebből az elegyből felbuggyant a Percember, első lenyomatuk pedig a Mérleg EP-t alkotó három dal.
Ezúttal egy újabb zenei rangsorolós videót hoztam nektek és a legújabb áldozat az Ektomorf lett. Sokan nem kedvelik Farkas Zotyáék zenéjét, meg megy a hasonlítgatás másokhoz, de én az a fajta ember vagyok, aki magasról tesz erre, ha a zene fasza, akkor hadd szóljon! Márpedig nálam szól!

Már nem tagja a Butcher Babies zenekarnak az alapító énekes Carla Harvey. A zenekar 2010-es alapításában tevékeny részt vállaló énekesnő (nem mellesleg az Anthrax dobos Charlie Benante jegyese) más projektre kíván koncentrálni a jövőben, melyhez a zenekar sok sikert kíván neki. A Butcher Babies meg megy előre, augusztus 3-án például a Fezen Fesztiválon játszanak. /Fotó: Lányi Kristóf/
Szeptember 27-én megjelenik a Weather Systems bemutatkozó albuma, az Ocean Without a Shore. A két volt Anathema tag, Daniel Cavanagh és Daniel Cardoso által alkotott, az egykori anyazenekar egyik csúcsalkotására hajazó névvel megáldott zenekar az első dalával, Do Angels Sing Like Rain?-nel mutatkozik be, a nevezett lemezen, ami nem mellesleg nyolcvan százalékban a soha meg nem jelent következő Anathema nagylemez anyagát tartalmazza, még további nyolc dal található majd, köztük két "folytatás". Íme a részletek és a friss nóta!

Az Eyehategod minden alkalmat kihasznál arra, hogy turnézzon. Nem is csoda, hiszen Mike IX Williams életmódja mindennek elmondható csak egészségesnek nem. A zenekar Helsinkiben játszott a Sonic Rites Festival-on, amit meg is örökített a fesztivál. Mi meg nagy örömünkre tudjuk hallgatni és nézni ezt a koncertet.

Ha a német rock zenéről vagy metal zenéről beszélünk, akkor sokaknak elsőre Udo, az Accept és nem utolsó sorban a Rammstein jut eszébe. Legalábbis így gondolom. De most itt van egy stoner-psyrock zenekar, akik talán felteszik magukat a térképre? Nemrég jelent meg a Fuzziebär legújabb EP-je Gedanken sind Brei címmel.

A grunge műfaj kis hercege, a Smashing Pumpkins bejelentette új albumát, az Aghori Mhori Mei-t amely augusztus 2-án jelenik meg. Ha hatalmas rajongó vagy és nem sikerült Európában sehol elcsípned a zenekart, ne csüggedj, megvásárolhatod akár delux kiadásban is az új albumot, amit a zenekar dedikál is a számodra. Corgan mesternek ezzel a lemezzel zárul a kalandos rockoperája, ugyanis az énekes, dalszerző elmondása szerint ez a lemez az 1995-ös Mellon Collie And The Infinite Sadness és a 2000-es Machina/The Machines Of God folytatása. Az új lemezen, amúgy összesen tíz tétel kap majd helyet, a cikk további részében elolvashatjátok a dallistát, illetve megcsodálhatjátok a gyönyörű borítót!
Friss számot villantott a Fever 333. A tavaly szinte teljes egészében újraszerveződött zenekar a mondanivalóval sem spóroló Higher Powert klippel együtt rakta ki, így lentebb ebben a formában találjátok meg. Lemezről egyelőre nincs szó, de vélhetően hamarosan arról is jönnek majd az infók.