
Vinyl újrakiadás érkezik a Moby Dicktől



A volt Megadeth basszusgitáros, David Ellefson és az elismert metalénekes, Jeff Scott Soto ismét egyesítették erejüket, és augusztus 15-én megjelentetik második albumukat, Unbreakable címmel a Rat Pak Records gondozásában. Az album címadó dalához készült hivatalos videóklip melyet Jamie Brown (Smoking Gun Inc.) rendezett, vágott és producelt alább megtekinthető.

2025-ös világkörüli turnéjuk kapcsán a Ghost bejelentette, hogy az események „telefonmentes élmények” lesznek, a résztvevők végig maguknál tarthatják telefonjaikat, de azokat Yondr-tokokban kell elhelyezniük, így nem tudják majd használni őket a koncert alatt. Forge a következőket mondta a telefon használat korlátozása kapcsán arra a kérdésre, hogy volt-e ellenállás a rajongóktól.
A Jane's Addiction énekese, Perry Farrell beperelte volt zenésztársait, alig néhány órával azután, hogy ők is pert indítottak ellene. Farrell szerint egykori zenésztársai „rosszindulatú nyilatkozatokkal és lejárató kijelentésekkel” próbálják tönkretenni a hírnevét.

A Nine Inch Nails új dallal tért vissza, ugyanis megérkezett az első ízelítő a Tron: Ares filmzenéjéből, amely egyben a zenekar legfrissebb megjelenése több mint öt év után. Az As Alive As You Need Me To Be című szám már elérhető, és egyben bevezeti a szeptember 19-én megjelenő teljes filmzenét is, amely az Interscope Records gondozásában érkezik majd.
Aktívan készül a következő lemezének, a The Bestiarynek a megjelenésére a középkori fantasy heavy metalt játszó zenekar, a Castle Rat. A már hat éve dolgozó, az imidzsre is sokat adó kvintett a Wolf I-t mutatta meg az anyagról, ami a korábban bemutatott Wizard mellé sorakozik fel, a teljes dalcsokor pedig szeptember 19-től lesz elérhető.

Még nyár elején jelentették be a Divided We Fall turnéjukat az Onyx társaságában és hát váratlan fordulat, a hírek szerint a várva-várt új nagylemezük címe is Divided We Fall lesz.

Miután éveken át a „gyártási pokolban” vesztegelt, a Life of Agony basszusgitárosa, horror színezőkönyvek szerzője és horror képregényírója, Alan Robert végre készen áll arra, hogy a rajongóknak is elhozza hátborzongató Crawl to Me című minisorozatának filmváltozatát. A forgatókönyv már elkészült, és Alan most egy rémálomszerű előzetessel lepi meg a közönséget, amely tele van vérrel, tűzzel és nyers rettegéssel.

Július 25-én érkezik Bruce Dickinson 1994-es Balls To Picasso lemezének újragondolt változata, a More Balls To Picasso. A rocklegenda ezúttal nem csak újrakeverte, hanem részben újra is rögzítette az anyagot, izmosabb hangszereléssel, friss masztereléssel, és néhány különleges hangszerrel megfűszerezve.
A Led Zeppelin legendás énekese, Robert Plant bejelentette, hogy szeptember 26-án érkezik új zenekara, a Saving Grace első albuma. Az új formáció alkotta albumot Plant egyszerűen csak „az elveszett és megtalált dalok gyűjteményének” nevezi. A történet még a lezárások idején indult Anglia zöld dombjai között. Plant az utóbbi években főleg Nashville-ben mozgott, például Alison Krauss oldalán, ám a lezárások alatt kénytelen volt otthon maradni Angliában, „The Shire” vidékén. Mivel a tengerentúli utazások elmaradtak, helyben keresett új zenésztársakat, így született meg a Saving Grace.
A napokban már bőven promózta új dalát a svéd viking metalos Amon Amarth. Az egyelőre önálló single-ként megjelent We Rule The Waves csütörtök reggel debütált egy videó kíséretében. Ezt itt alább meg is tudjuk mutatni.

A hamarosan hazánkban is koncertező, legendás svéd gitáros, Yngwie Malmsteen nem aprozta el a merch bizniszt, saját fehérjepor-márkát dobott piacra. De, ha nem elég, hogy a bicepszedet pumpáld, akkor, ha ellátogatsz a zenész hivatalos online merch-áruházába, probiotikum kapszulákat, elektrolitpótlókat, görögdinnye ízesítésű edzés előtti kiegészítőket, sőt még jóga szőnyegeket is vásárolhatsz.
Ha odavagy a sötét tónusú, intenzív zenéért markáns nézőponttal, valószínű, hogy az In This Moment is betalál nálad. Az új számuk, amelyben Kim Dracula is közreműködik, garantáltan nem okoz majd csalódást: modern, baljós hangzás, kegyetlen vokálok és totális metal-apokalipszis – mindez könyörtelen sorokkal megtámogatva.

A Los Angeles-i Terror zenekar neve egyet jelent a hardcore-ral. 2002-es megalakulásuk óta a zenekar páratlan elszántsággal és erővel van jelen a világ extrém zenei színtérén beleértve a legnagyobb fesztiválokat és a legzsúfoltabb klubokat. Nálunk is számos alkalommal jártak már, de ilyen erőteljes zenekarokkal kiegészítve még talán nem. Így 2025. december 4-én a Dürer Kertben egy extra koncertben lehet részünk. A további infókra ITT tudtok lecsapni! Tovább a turnén a zenekarral tart még a Death Before Dishonor, a Risk és a Last Hope.
Aki valaha olvasott, hallgatott vagy csak úgy belefutott itthoni zenei témájú tartalmakba, annak valószínűleg nem kell bemutatni Szénégető Richárdot. Interjúk, sztorik, vélemények, amik nem akarnak többnek látszani, csak hitelesnek. Épp ezért működik, és éppen ezért jutott el a Ric$Cast podcast a 300. adásig.
A csapat hamarosan a Bush és a Beartooth társaságában járja Amerikát, de még előtte megmutatták, hogy 2025-ben sem ülnek a babérjaikon. Ez már a harmadik új szerzeményük idén, a Dance, Kid Dance és a Three Six Five után.
Múlt héten derült ki, hogy augusztus 22-én, öt évvel az Ohms után private music címmel jön a Deftones új albuma. És ha ez még nem lett volna elég akkor egy új dalt is mutattak my mind is a mountain címmel. Most ehhez a dalhoz jött egy videó is, amit alább meg is mutatunk.

Az elmúlt 16 év során a Stoned Jesus igazi úttörőként emelkedett ki. Legyen szó rádióbarát slágerről vagy egy 13 perces klasszikusról, Igor Sydorenko frontember bejárta a folk buja völgyeit, a progresszív rock tágas tájait, az alternatív rock szikláit és a headbangelős doom csúcsait. Most, a Hellfesten bemutatott ízelítő után Sydorenko és új zenésztársai egy háromrészes küldetésre indulnak. A Songs to Sun 2025. szeptember 19-én jelenik meg a Season of Mist kiadónál. Ez az album egy trilógia első része, amely a Stoned Jesus különböző korszakait járja körbe. A sötétebb hangvételű Songs to Moon várhatóan jövőre érkezik, amit a még progresszívebb Songs to Earth zár majd le. A zenekar legközelebb a Fekete Zaj fesztiválon tudod majd elcsípni.
Három évvel az …of Shades and Colours album után negyedik nagylemezének megjelenését jelentette be a Meteora. Az időközben hat tagúvá vált szimfonikus metal banda azonban egy rendhagyó metódust követve tervezi ezt a rajongók elé tárni, ugyanis több részletre osztva ismerkedhetünk majd meg az új zenei anyaggal. Ennek első lépése az In this Silence névre keresztelt EP, amely majd augusztus 8-án robban be streaming szolgáltatókhoz, az ezen helyet kapott Free című dal - amelyhez egy animált videó is készült - viszont már most elérhető.

Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos nevű Alter Bridge nagylemezét. A magyar rajongók az elsők közt hallhatják majd az új dalokat január 28-án, a Barba Negrában! Az eseményt ITT éritek el. A zenekar pedig a Sevendust és a Daughtry kíséri el a turné során.