Az ASHES dIVIDE-ot 2007-ben alapította az A Perfect Circle volt gitárosa Billy Howerdel. A Perfect Circle ugye a Tool mellett zenei vágyait kiélő Maynard James Keenan projektje volt, amely – bár én nem tudtam róla – 2006-ban szüntette be a tevékenységét három igencsak minőségi album elkészítése után.

Billy Howerdel pályája akár mesébe illő is lehetne. Gitártechnikusként kezdte. Dolgozott a Faith No More, a Fishbone, David Bowie, The Smashing Pumpkins, a Nine Inch Nails, a Guns N' Roses és Tool mellett. Innen az ismertség a Tool frontember Maynard James Keenan-nel.  Ettől kezdve már a zenei pálya deszkákon eltöltött oldala íródott a fentiekben említett három nagylemezen. Billy túlságosan nem eshetett kétségbe az APC megszűnése után, mert ez az előddel rokonhangzású lemez mindjárt világossá teszi, hogy Howerdel mekkora szerepet is játszhatott az APC zenei világának megfestésében. Az ASHES dIVIDE az APC dobos Josh Freese és Danny Lohner producer segítségével született meg, aminek ez a Keep Telling Myself It's Allright című album a bemutatkozása.

A lemez pedig az APC folytatása sok szempontból. Mélységében kidolgozottságában, mondanivalójában mindenképp. De sokban különbözik is. Nekem már elsőre úgy tűnt több fajta zenéből táplálkozik az ASHES dIVIDE, mint az előd. Billy éneke egy kicsit ugyan hasonlít Keenan-re, de magasabban és nem annyira fojtottan énekel. Ami viszont a leglényegesebb igazi dalokat hallani itt. Minden hangszer pont annyit tesz hozzá, ami a kerek egészhez kell. Billy gitármunkája is inkább színezős, mint konkrét riffek halmaza. Sok dalban billentyűs hangszer, cselló vagy éppen zongora viszi a prímet, megadva a dalok hangulatát.

A kezdés a Stripped Away képében érkezik. Ez régivágású APC, mélyen búgó gitártémákkal, melankólikus zongorás befejezéssel. A kettes Denial Awaits szintén zongorával indít egy kis Smashing Pumpkins van a kezdő énektémában, aztán egy sodró lendületű mágikus hatású dalba megy át. A Too Late ábrándozós hangulata, búgó basszusa levegőbe emeli a hallgatót. A Forever Can Be akusztikus gitártémái után a The Cure-ra emlékeztető hangulatban folytatja, még az ének is hasonló. Mindettől függetlenül zseniális dal ez. Az ötös Defamed majdnem indie, és ez nekem annyira nem is jön be, bár a U2-s gitár azért nem rossz benne ez kétségtelen. A következő Enemies viszont zseniális darab, pulzáló ritmusaival, fejben ragadó refrénjével. Klip lesz hozzá az már most holtbiztos. Az A Wish szomorkás darab, törzsi dobolással, lebegős hangulattal. Elég éles váltás az előző nóta után. A Ritual az előbbi hangulatot viszi tovább zongora és billentyűs hangszerek főszereplésével. A The Stone (lásd: videó alább) megint a régi APC-t juttaja eszembe, direktebb, slágeres nóta, nem véletlenül erre készült az első klip. A tízes The Prey torzított basszusa jól esik a fülnek, aztán megérkeznek a lebegősebb harmóniák is. Érdekes darab, de mindenképpen a jók között a helye. A lemezt a több, mint hat perces zongorával, csellóval (Keenan fia Devo játszik rajta) indító, hipnotikus Sword zárja Tool-os gitártémáival. 


   
Az biztos, hogy Howerdel az APC-vel megkezdett utat csont nélkül megjárja az ASHES dIVIDE-dal is. Nem azonnal ható anyag, de első osztályú minőség; kiváló dalok, egy pici hatásvadászat, de hát Billy tudja mitől döglik a légy. Ha azt a promóciót meg tudja kapni, amit az előéletéből adódóan megkaphat, akkor ezzel a produkcióval be lehet futni. Be is fog. A Perfect Circle és Tool rajongóknak kötelező kiadvány.

9/10