Tinédzserkorom hajnalán a black metal a lázadás szinonimáját testesítette meg számomra, ennél menőbb dolgot el sem tudtam képzelni akkor. A sötétséggel táncot járó extremitás bármely formája kielégítőleg hatott, lehetett az minimálra vett szélsőségesség vagy éppen olyan szakértelemmel megkomponált feketefém, mint amelyet például a norvég Covenant képviselt.