
Na, nem kell meglepődni. Shinodáék nem focizni fognak, hanem zenélni. "Ebből az alkalomból az együttes egy új remixet alkotott meg, amelyben ikonikus riffjeik a Bajnokok Ligája látványával és hangjaival keverednek” áll az UEFA közleményében. Természetesen jött beharangozó videó is.



Nem sok, mindössze három dal került hivatalosan bemutatásra a Green Day 2025-ös Coachella fesztiválos koncertjéről, viszont már ebből a pár dalból is lesüt, milyen frankó bulit adtak Billie Joe Armstrongék. A brutálisan erős látványvilággal operáló fellépésről a One Eyed Bastard, a Welcome to Paradise és az American Idiot profi felvétele került ki közszemlére, mi pedig mutatjuk az említett tételeket.
Water & Time címmel bemutatta a legfrissebb lemezelőzetesét a Rivers Of Nihil. A 





Talán maradt némi zenekaron belüli hatása a Devil Wears Prada tavalyi akusztikus EP-jének, a Chemicals-nek, mert az azután kiadott első dal, a jelen írás tárgyát képező For You is nagyrészt balladai hangvétellel operál. A dalt a megtört szívű, de mégis hűséges szeretők szemszögéből írták, persze a klip sem maradt el. Íme!
I Beat Loneliness címmel érkezik július 18-án a Gavin Rossdale vezette Bush új albuma. A grunge korszak egyik utolsó mohikánja új dalt is adott a lemezbejelentés mellé. Ennek címe 60 Ways to Forget People és alább meg is hallgatható.

Idei második adásunkban azt járjuk körül, milyen szempontok szerint és mennyiben felelősek a média képviselői (újságírók, bloggerek, podcasterek, Youtube-erek) az általuk lehozott tartalmakért, különös tekintettel az interjúkra. Ugyanakkor rávilágítunk arra is, hogy valójában nem csak a médiát terheli-e ilyenkor a felelősség.

