
Tavaly már hírt adtunk arról, hogy közös társ-headliner turnéra indul a Trivium és a Bullet For My Valentine, amelynek során mindkét zenekar az idén húsz éves albumát (Ascendancy, illetve The Poison) fogja eljátszani teljes egészében.

Tavaly már hírt adtunk arról, hogy közös társ-headliner turnéra indul a Trivium és a Bullet For My Valentine, amelynek során mindkét zenekar az idén húsz éves albumát (Ascendancy, illetve The Poison) fogja eljátszani teljes egészében.
Újabb energiabombával készül Budapestre a Royal Republic: a svéd rockbanda február 11-én, a Barba Negra színpadán mutatja majd be legutóbbi, LoveCop című albumát. Előttük egy párizsi fémes alterrock zenekar, a Storm Orchestra is színpadra lép. /Fotó: Jonathan Rennemark/

Dax Riggs, a louisianai kultikus sludge-metal zenekar, az Acid Bath frontembere 15 év után először jelentkezik új szólóanyaggal. A 7 Songs For Spiders című alkotás ismét reflektorfénybe helyezi a zenész sokoldalúságát és sötét, mély érzelmekkel teli univerzumát. Az új lemez dalait olyan hatások inspirálták, mint a világzene, a gospel és a proto-metal, amelyek Riggs egyedülálló zenei világát még inkább elmélyítik.
Mától hivatalosan elérhető minden streaming felületen a Loss Becomes új albuma, a Sonder. A metalcore zenekar ezt egy friss videóval ünnepli, az iszonyat húzós Blink Once zenélős filmecskéje lentebb található.
65 éves korában a rákkal vívott küzdelem után, elhunyt John Sykes gitáros. A legendás zenész hihetetlen karriert futott be. 1982 és 1984 között a Thin Lizzy gitárosa volt (valamint 1994 és 2009 között a Phil Lynott utáni időszakban), valamint 1980 és 1982 között a Tygers Of Pan Tang, 1983 és 1987 között a Whitesnake, 1988 és 1994 között pedig a Blue Murder gitárosaként ismerhettük meg. Nyugodjék békében!

A black metal artisztikus, atmoszférikus, és folkos elemekben is gazdag válfaját művelő skót Saor két éven belül másodszor járt hazánkban, és mindkét alkalommal a Dürer Kertben játszott. 2024 novemberében a nagytermet vette be Andy Marshall egyszemélyes – a koncertekre értelemszerűen teljes zenekari felállásúvá bővülő – projektje, mégpedig a dupla bulit abszolváló Thy Catafalque vendégeként. Emellett a Saor új album megjelenésére készül, az Amidst the Ruins felvezetése már meg is kezdődött. Andyvel többek között erről is beszélgettünk a fellépést megelőző órákban.

Joshua Homme és csapata 2018-as, ütős koncertje után The End Is Nero Tour Europe 2025 elnevezésű turnéjával tér vissza Budapestre, július 19-én a Budapest Parkba, a Live Nation szervezésében. /Fotó: Andres Neumann/

Három év nem hosszú idő, de most mégis is új lemezzel jelentkezik a sludge metal egyik koronázatlan királya a 16. A Relapse gondozásában itt van a zenekar legújabb lemeze, ami már a tizedik a sorban. Fogadjátok szeretettel a Guides For The Misguided-et.
Van az a mondás, hogy ez olyan, mint a szarás. Ha menni kell, akkor menni kell. Ezt a remek mondatot fel lehet használni szinte bármilyen élethelyzetben, de ha a Gutalax érkezik Magyarországra, akkor szinte kötelező is. Nyilván egész este repkedtek a szarral vagy a szarhoz kapcsolodó két bites poénok, de hát mi már ilyenek maradunk. Meg az a közel (és nagyon durván) 1000 ember, aki rész vett a 15 years of gore ’n’ roll turné budapesti állomásán.

Connie Sgarbossa, a SeeYouSpaceCowboy karizmatikus frontasszonya, úgy tűnik elhagyta a zenekart, ahogyan azt egy január 17-i Instagram posztja is megerősítette. Az ominózus bejegyzésben az énekesnő múlt időben beszélt a sasscore együttesben eltöltött éveiről.

Zöld utat kapott az a terv, hogy a gitárlegendának, Gary Moore-nak szobrot állítsanak szülővárosában, Belfastban. A projektet Brian Smyth, a Green Party képviselője kezdeményezte és a Wild Frontier Memorial Project támogatásával magánfinanszírozásból valósul meg. A szobor célja, hogy tisztelegjen Moore zenei örökségének és inspirálja a fiatal zenészeket, nem utolsó sorban pedig egy kis turizmust is vonzon a városba.
Bemutatta a kilencdalos új nagylemezének, a Goldstarnak a dallistáját az Imperial Triumphant. Na, ez persze eddig annyira nem izgalmas, de ha azt mondjuk, hogy e mellé bedobtak egy számot is, máris érdekesebb a dolog. Ráadásul a Lexington Deliriumban a Meshuggah dobosa, Tomas Haake vendégeskedik, ezúttal nem a bőrök mögött, hanem némi szövegmondás erejéig.
Még egy jó hónap hátravan az Avantasia új lemezének, a Here Be Dragonsnek a megjelenéséig, de Tobias Sammet nem igazán szeretné, ha elfelejtené bárki is ezt a tényt. Éppen ezért nemrég megosztott egy új(abb) dalt a csomagról, ami nem más, mint az Against The Wind, amiben Kenny Leckremo, a H.E.A.T. énekese vendégszerepel.
Gőzerővel alkot az újjáalakult budapesti dirty rock csapat, fél éven belül már a második klipes dallal rukkol elő a régi-új formáció. Mert hiába éppen egy évtizedes a zenekar története, most tűnik úgy, hogy a sok tagcsere után révbe értek. Az alapító szólógitároson, Lalleren kívül ugyanis mindenki új a bandában: a basszusgitáros Papp Sanya mellett Shuey, az énekes a The Sick Unicornból, a ritmusgitáros Harmath Zoli az Our Last Dropból érkezett, a dobos, Szepesi Matti pedig a Rocken Dogsból lehet ismerős. /Fotó: Dobrovszki Dániel/

És aztán eltelt egy év és hazánk egyik legegyedibb zenekara újabb albummal jelentkezett. Húsz évvel ezelőtt az Isten Háta Mögött egy évvel a Rosenkreutz Kémiai Menyegzője után kihozott egy újabb lemezt aminek a címe A Szokásos Hátborzongató Kora Reggeli Ordítás lett. Azóta mi már nemcsak, hogy megszoktuk, de el is várjuk, hogy a zenekar ordítson reggelente a fülünkbe. Most éppen vasárnap van, megint ezzel a lemezzel akarom pótolni a pótolhatatlant….
Heti dalmegosztásunkban északi dallamok, doom/stoner, modern metalba oltott metalcore, zseniálisan kivitelezett utánérzés és durva arcletépés. /Fotó: Whitechapel, Alex Morgan/

Laci tavaly csatlakozott a Rockstation stábjához, azóta több hazai koncerten képviselte magazinunkat és lelkesen dokumentálta a színpadi történéseket. A 2024-es visszatekintés utolsó, extra epizódjaként elhozta nekünk a tavalyi koncertdömping pixelekbe égetett mementóit, vagyis az év számára legkedvesebb 10 képét. De meséljen inkább a szerző, innentől övé a szó.

A Disturbed nehezen engedi el a betegségeit, de hát ennek ebben a formában csak örülni lehet.Érkezik ugyanis a 2000-ben kiadott klasszikusnak számító nagylemez a The Sickness 25. évfordulós verziója. Az ünnepi kiadvány március 7-én jelenik meg, és többféle formátumban lesz elérhető. Ezek mind tartalmazzák az eredeti albumot, B-oldalas számokat, eddig kiadatlan demókat és olyan élő felvételeket, amelyek 2000 és 2001 közötti koncerteken kerültek rögzítésre Los Angelesben, Chicagoban és Londonban. Egyes kiadásokhoz különleges könyv is tartozik, amely ritka fotókat, valamint egy átfogó értekezést is tartalmaz a Disturbed tagjaival és a producer Johnny K-vel készült új interjúkkal.
Kiadta a huszonharmadik stúdiólemezét a már negyvenöt éve alkotó és zakatoló Grave Digger. A legendák a megjelenés alkalmából a Bone Collectorról a címadó dalt meg is filmesítették, ennek filmje pedig a következőképpen fest.

A Rammstein gitárosa, Richard Z. Kruspe az ESP TV-nek mutatta be a saját gitárját, mesél a hangszerről egy kicsit. Ha imádod a német industrial zenekart, akkor kötelező tétel a videó, ha pedig a gitárok szerelmese vagy akkor erősen javallott. Ha esetleg van felesleges tíz perced a hétvégén, akkor pedig azért nézd meg!