Végére értünk a 2024 TOP lemezeit bemutató sorozatunknak! Hosszú menet volt, de az év vége hozta a legjobb lemezeket, igazi tűzijáték lett a november-december. Az epizód végén pedig megmutatom, hogy mi volt az én TOP 10-es listám.
Végére értünk a 2024 TOP lemezeit bemutató sorozatunknak! Hosszú menet volt, de az év vége hozta a legjobb lemezeket, igazi tűzijáték lett a november-december. Az epizód végén pedig megmutatom, hogy mi volt az én TOP 10-es listám.
Mikulás alkalmából a puttonyba egészen kiváló lemezek kerültek. Több ezek közül az év lemeze gyanús is lehet. Az látszik, hogy az év középi uborkaszezon a zenekarok az év végi tüzijátékkal szeretnék ellensúlyozni. Szinte hetente jöttek ki olyan lemezek, melyek borították az addigi top listákat.
Hogy a 2024-es év úgy vonul-e be a rockzenetörténetbe, mint az egyik legerősebb, az iránt erős kétségeink vannak. Rengeteg lemez jelent meg idén és most a szokásos év végi egyéni szerkesztőségi listáinkban megmutatjuk, melyikünknek melyik frissen megjelent tíz anyag dobogtatta meg legjobban a szívét. Értelemszerűen most sem volt mindenkinek ideje és lehetősége meghallgatni az összes 2024-ben megjelent albumot, így biztos lesz, amit hiányoltok majd innen-onnan, cserébe viszont - a szerkesztőség nagy létszáma miatt is - elég változatos összetételben szerepelnek itt albumok. /Fotó: Réti Zsolt/
Még csak az év közepén járunk a lemezekkel, miközben itt figyelünk december elején. De az év közepe minden évben az fesztivál- és uborkaszezon, szóval nyári lemez nem sok van, azok közül is kevesebb a TOP lemez. Inkább május és szeptember hozta el a zseni lemezeket - de még milyen zseni lemezeket!
A minisorozat második részében nagy visszatérők és legendás bandák új kiadványai uralták a hangulatot mint, a Deicide, a Melvins, a P.O.D, a Darkest Hour vagy a High on Fire. De most is sikerült olyan kis zenekarok kincseibe beleszaladni, ami miatt nagyon érdemes turkálni mindenféle listákban újdonságok után.
A év vége mindjárt ránk rúgja az ajtót és ilyenkor nincs mit tenni, összegezni kell az évet. Itt RockStation hasábjain TOP 10-es listákban szoktunk gondolkodni, de az mindig kín, mert sokkal több király lemezt hallgattunk, hogy 10-et ebből ki tudjunk választani. Szóval vettem a bátorságot, hogy kb 4-5 részből álló sorozatban szedjem össze az év (szerintem) legjobb megjelenéseit időrendben - és hál'Istennek volt is miből válogatni. 1. rész.