Az a tény, hogy jelen írásunk tárgya az alapművek rovatban szerepel, két fajta reakciót válthat ki a rock és metal rajongókban. A nyitottabb fülekkel járók helyeselhetik e döntésemet, míg a tradicionálisabb zenéket kedvelőknél kialakulhat a kapbeaszomat effektus. A rizikót vállalom. Szerintem ennek az elektronikus zenék felől érkező düsseldorfi brigádnak igenis itt a helye és hogy miért, ezt alább részletesen ki is fejtem.

A német csapat első albumát 1981-ben adta ki, tehát már nem mai gyerekek. A Stahlwerksinfonie az industrial, elektro zenék egyik alapműve. A cím és a zene abszolút egybeforr, mintha tényleg egy gyárban próbálnának a zajokból zenét vagy valami ahhoz hasonlót gyártani. Ezt követte még két lemez, aztán1985-től hét év csend következett, majd az 1992-ben egyszerűen csak I. címmel kijött lemez már nem egyszerűen industrial-elektro hatásokat hordozott, hanem a metal zene is megvolt, még ha csak nyomokban is. Jó példa erre a már címével is ráerősítő Metal Machine Music. Még ebben az évben kiadták a Tribute To Metallica című feldolgozásokat tartalmazó EP-t, mely egyértelműen megerősítette, hogy a brigád milyen irányban is képzeli el zenei pályájának folytatását és amelyhez foghatóan emlékezeteset talán csak a finn Apocalyptica alkotott szintén Metallica feldolgozásokkal.

Az 1993-ban megjelent a The Final Option című lemez, amelyen nagy hangsúlyt kap a fémes hangzás, köszönhetően Lee Altus gitáros érkezésének. Ha ősmetalosoknak ismerős a név, az nem véletlen. Játszott ő a Heathenben, manapság pedig az Exodus gitárosa.
Az énekes Jürgen Engler és Altus írták a nóták zömét és nyílván Altus hatása elég nagy volt mert zseniális nóták születtek. Amikor a To The Hilt ötletes klipjét megláttam az MTV-n egyből tudtam, hogy ezt a korongot be kell szereznem. A metal és elektro zene találkozása olyan fülbemászó elegyet alkotott táncolható ritmusaival, hogy mai napig sem találkoztam hasonlóval. Altus riffjei, Engler samplerjei tökéletesen működő fémes gépezetet alkottak.


Akkor még nem tudhatták, hogy legalább egy együttesre nagy hatással lesznek. Ha valaki figyelmesen meghallgatja a Rammstein Sehensucht és Herzeleid című lemezeit, hallgassa meg utána ezt, igen sok hasonlóságot, egyes esetekben még talán annál is többet fog észrevenni. És ugye tudjuk, hogy a Rammstein azóta meddig vitte.

Nem akarok nótákat egyesével kiemelni, de az egyes Crossfire, a fémes, rideg Bloodsuckers a fentebb idézett To The Hilt, az Iron Man vagy a elektrotrash Shellshocked mind igazi gyöngyszem, nem beszélve az abszolút telitalálat Fatherland-ről.

Dalaikat később olyan előadók remixelték, mint Jocke Skog a Clawfingerből, Aaron Aedy a Paradise Lostból, Jeff Walker a Carcassból, a NIN-es Charlie Crouser, vagy a Biohazard.

Aztán '95-ben és '97-ben kiadtak még két nagyon erős, még több metallal átitatott lemezt Odyssey Of The Mind és Paradise Now címmel, aztán Altus kivált a csapatból és jó időre eltűntek a köztudatból. 

A tavalyi év végén megjelent egy a zenei pályájukat összefoglaló dupla disc Too Much History címmel melynek első lemeze The Electro Years, második lemeze pedig The Metal Years címet kapott. Honlapjukat böngészgetve pedig kiderül, hogy az év első felében koncerteznek, de remélem törik a fejüket valami nagyobb dolgon is, hogy ne csak az emlékeinkben kutatva kelljen felidézni őket.