Lenny Kravitz-et anno az Are You Gonna Go My Way című mega-giga slágerrel ismertem meg. Ezt szerintem még azok is ismerik akik soha az életben nem hallgattak tőle semmit. Tőle azután hasonló színvonalat vártam, amit az ezredvégig tartani is tudott, de aztán egy hangyányit esett a produkciók nívója.
Aki nem tudná, négy Grammy-díjat söpört be egyhuzamban és ilyen kaliberű sikerek esetén egyre nagyobbak az elvárások az emberrel szemben, aminek mind nehezebben lehet megfelelni. 2007 folyamán néhány jótékony célú közreműködés (Live Earth, Make Some Noise – The Amnesty International Campaign To Save Darfur, Goin’ Home – A Tribute Fats Domino) mellett a gitáros-énekesnek sikerült egy olyan új albumot készítenie, amit biztosan a legjobb alkotásai között fognak emlegetni. A negyedik X-be lépett mester megint a szerelem hatalmát hirdeti, a dalok zömének mondanivalója e téma körül forog. Kravitz a dalok egy részét maga játszotta fel, csak állandó társa Craig Ross és néhány session zenész segíti.
A Love Revolution című nyitódal rögtön irányt is mutat; ez a lemez rockosabb megközelítésű, mint bármi amit az utóbbi években elővezetett. A 70-es évek hatása tagadhatatlan, de kevesebb pszichedelia szorult belé. Mondjuk ezt a kettes Bring It On egy kicsit megcáfolja. Ez olyan mintha egy Led Zep lemezről maradt volna le annak idején. Jó kis riffek, elszállós hangulat, zseni szóló. Az ezt követő Good Morning kezdése engem egy kicsit a Beatles-re emlékeztet, de aztán ez is rockosabb megközelítést választ a Verve-re emlékeztető hegedűtémákkal. A Love Love Love című ópusz szintén hasonló vizeken evez, mint a címadó, direktebb megközelítésű rockzene.
Az ötös If You Want It a korai Black Crowes-ra hajaz, itt még az ének is hasonló, a vége azonban jó kis beindulós rock. A hasonlítgatásokat egyébként nem azért teszem, mert bármi plagizálás lenne itt, csak talán így könnyebben leírható a dolog. Az I'll Be Waiting, olyan mint amilyet a címe sejtet, lassú szerelmes dal, a Will You Marry Me pedig egy funkos lánykérés.
Innentől jellemzően lassabb tempójú szerzemények jönnek. Az I Love The Rain borús, sötét dallamokból építkezik, hátborzongató, emelkedő ívű szerzemény, míg a A Long And Sad Goodbye-ban 2005-ben elhunyt apjától búcsúzik. A funkos szaxofonnal feldobott Dancin’ Til Dawn ezután kicsit vidámabbá teszi a hangulatot. A lebegős This Moment Is All There Is viszont leülteti, több, mint öt perce egy kicsit fárasztó, csakúgy mint a szinte csak zongorára épülő A New Door. Az ezt követő, a mai amerikai külpolitikát a vietnami eseményekkel párhuzamba állító Back In Vietnam már szinte a hatvanas éveket idézi. A záró I Want To Go Home megint nyugodtabb hangvételű, mandolinnal színezett szerzemény, amolyan tipikus befejező nóta.
Ha valaki az album színes borítós, papírtokos deluxe kiadását vásárolja meg, akkor ahhoz egy 35 perces bónusz-DVD is tartozik, ahol az új számok kapcsán beszél pár dologról az énekes, emellett pedig nyolc régi videoklipet is megnézhetünk a Let Love Rule-tól a leadben már említett Are You Gonna Go My Way-en, Rock And Roll Is Dead-en át a legutolsó Where Are We Runnin’?-ig.
Az It Is Time For A Revolution 62 percéből Kravitz ugyan néhányat szerintem kispórolhatott volna, mert így egységesebb volna az összkép, de végül is azt mondom kitűnő album ez, a legjobb amit mostanában csinált. Azon sem csodálkoznék, ha ötödik Grammy is járna érte, aminek értékét ítélje meg mindenki maga.
/ez az írás a zene.hu oldalon jelent meg 2008. május 8.-án - köszönet a promó korongért! /
UPDATE (2008. május):
Ha élőben is szeretnétek látni/hallani, akkor irány máris a jegyiroda, ugyanis júliusban többek közt Budapesten is lenyom egy performanszt Mr. Kravitz.
időpont, helyszín:
2008. július 22. kedd | Budapest, Papp László Sportaréna
UPDATE (2008. július):
Olvassátok el a július 22.-ei budapesti koncertről közölt beszámolónkat is: Lenny vagy nem lenni? - Lenny Kravitz a Papp László Sportarénában.
