RockStation

Moonsorrow @ Dürer Kert -> két ember mehet egy jeggyel!

2009. március 18. - SAABI

A finn Moonsorrow 2009. március 21.-én, szombaton lép fel a Dürer Kertben (Budapest) az alábbi bandák társaságában:
Sear Bliss, Neochrome, Bornholm, Dim Vision, Endless River, Kill With Hate, Damned Spirits’ Dance, Angerseed


8 órányi pogány metal zene egy színpadon, megállás nélkül. 8 csapat – hét hazai és egy nemzetközi fellépő – és számtalan aktualitás jellemzi majd ezt az estét. Az este fő fellépője a finn pogány metal zene élharcosa, a Moonsorrow lesz, akik - kis túlzással - bejárták már majdnem az összes, kisebb és nagyobb fővárosi koncerttermünket, s most a Dürer kertet is elfoglalják egy estére, a tőlük már megszokott hangulatot hozva magukkal.

A tizennégy évvel ezelőtt alakult Moonsorrow zenéjében kezdetben az epikus metal elemei domináltak, s csak folyamatosan vegyítették azt a mostanra már teljesen a sajátjukká vált pogány mitológia vonásaival, merítve a finn zenei hagyományokból és mindezt extrém hosszúságú dalok formájában prezentálva. A helsinki illetőségű csapat, melynek alapítói Henry (billentyű, gitár) és Vill (ének, basszusgitár) - akik egyébként rokonok is – útja kezdetben nem volt túl szerencsés, hiszen az első két demójuk egész egyszerűen eltűnt, így megjelenni sem tudott. Talán hihetetlenül hangzik, de az a csapat, amelyre az epikus, a pogány és a dallamos black metal jelző is illik, érdeklődik a progresszív rock iránt, olyannyira, hogy zenéjükbe a Jethro Tull és a 70-es évek világának elemeit is beépítették. További érdekesség velük kapcsolatban, hogy nemcsak addig kiadatlan demo felvételeket pakoltak fel egy-egy kiadványukra, hanem feldolgoztak egy Metallica klasszikust, a For Whom The Bell Tolls-t is.

A csapatot tehát nem kell félteni: kísérletezésben és sokszínűségben nincs hiány, s ez vonatkozik a fellépéseikre is.

Az este másik kiemelt fellépője a hazai black metal éra nemzetközi szinten is elismert csapata, a tizenöt éves születésnapját tavaly egy különleges, az eredeti felállást is felvonultató koncert keretében megünneplő Sear Bliss. Friss hír a csapattal kapcsolatban, hogy február megjelent a Glory & Perdition című 2004-es lemezük újrakiadása, a Vic Records gondozásában. A lemez az egyik legkiemelkedőbb SB anyag, melynek két dalában Csihar Attila, a Mayhem frontembere is vendégeskedik (Birth Of Eternity és Shores of Death).

Az este további fellépői között lesz a szintén black metalban utazó Neochrome, kiknek legutóbbi anyaga, a Downfall/Collapse remekül szerepel a nemzetközi rock/metal sajtóban, így például a Legacy és a MyRevelations magazinokban is. Mindkét helyen majdnem maximális pontszámú kritikával büszkélkedhet a csapat.

Fellép még a Bornholm – nekik is hamarosan új lemezük jelenik meg, March For Glory And Revenge címmel -, valamint a Dim Vision, akik pár napja vonultak stúdióba, hogy felvegyék azt az öt új szerzeményt, amelyek az elmúlt fél évben születtek. A felvételekről exkluzív felvételek kerültek fel a zenekar oldalára. Közvetlenül a Sear Bliss előtt az Endless River melodikus death metalban utazó csapat játszik majd. Ők többek között az Anathema-t, az Opeth-et, az Arcturus-t, az Amorphis-t és a Pink Floyd-ot jelölik meg hatásaikként.

A Neochrome-ot a Kill With Hate death metal formációja előzi meg, a Dim Vision előtt pedig Damned Spirits’ Dance death/black metalját láthatjuk-hallhatjuk, melyet megspékelnek egy kevés experimentális ízzel, s melyhez hamarosan hanghordozó formájában is hozzájuthatnak a rajongók. Az estét az Angerseed nyitja majd, a Neochrome-ból ismert Peter D. Maniak vezetésével.

Természetesen a két terem között szabad lesz az átjárás, így mindenki kedve szerint válogathat majd a koncertek között!

Jegyek elővételben kaphatók: a rendezvény helyszínén, illetve a következő boltokban: Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Viking, Shark, Rock-Ness (Debrecen), valamint a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában és országszerte az összes lottózóban, illetve a MetalIndex Shopban.

Kedvezmény: aki a december-januári HammerWorldben lévő, erre a koncertre vonatkozó, illetve a februári számban megjelenő kupont kivágja és vásárláskor átadja a következő rock/metal boltokban (Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Viking, Shark) 500 Ft kedvezményt kap a jegy árából!

Fellépők sorrendje:

Nagyterem:
17:30 - Damned Spirits’ Dance
18:20 - Dim Vision
19:10 - Neochrome
20:15 - Sear Bliss
21:45 - Moonsorrow
Kisterem:
18:00 - Angerseed
18:50 - Kill With Hate
19:50 - Endless River
21:15 - Bornholm

Helyszín: Budapest, Dürer kert, Nagyterem, XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor. 19-21.

Jegyár: 4900 Ft / HammerWorld kuponnal 4400 Ft - Egy jegy két személy belépésére jogosít!

Kapu: 17:00 

UPDATE!!!

Gyertek el ketten egy jegy áráért a Moonsorrow koncertre!

A hamarosan a Dürer kert nagytermében a Csodaszarvas Íjászbarlang támogatásával megrendezésre kerülő, 8 órányi pogány metalt felvonultató rendezvényen a hazánkban már meglehetősen otthonosan mozgó epikus finn metal csapat, a Moonsorrow mellett fellép a Sear Bliss és a hason vonalon mozgó hazai színtér minden kiemelkedő csapata. A rendhagyó koncertáradat további előnye, hogy most egy, egyszeri, nagyon kedvező akció is kapcsolódik hozzá: MINDEN előre megváltott jeggyel ketten mehetnek majd be, s ez a rendezvény napjáig vásárolt jegyek esetében is így fog működni.

A Móricz Zsigmond körtér közelében, lévő Csodaszarvas Íjászbarlang támogatásával mindössze 2500 Ft-ért láthatja a közönség az alábbi csapatokat: 

Moonsorrow - Sear Bliss – Neochrome – Bornholm - Dim Vision - Endless River - Kill With Hate - Damned Spirits’ Dance - Angerseed

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr401008928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum