RockStation

SUNSET - To Survive a Girl's Glance ... Unbrokenly PROMO

2009. július 20. - SAABI

A Sunset nevű fiatal csapat nem az első és gyanítom nem is az utolsó, akik a manapság oly trendi metalcore stílus bűvöletében kezdtek el zenélni. Számolni sem bírom már ezeket a két énekessel dolgozó metálbandákat kishazánkban, azt kell mondjam, az úttörő Subscribe munkája mára nagyon is beérett: vagy legalább is divatba jöttek. Igazából semmi gondom ám ezzel a stílussal, csak annyi, hogy ha már a csapból is metalcore folyik, az már nem tud annyira izgalmas lenni. Szerencsére a kicsit is önkritikus zenekarok maguk is érzik, hogy könnyen elveszhetnek a tömegben és próbálnak legalább hangyafingnyi egyéni ízt beékelni a sablonos alapelemek közé - több, kevesebb sikerrel. 

A SUNSET esetében a progresszív, funkos, néha lágyabb akusztikus gitártémákat lehetne megemlíteni pozitívumként, mint saját védjegyeket - mindezt a műfaj szigorú szabályai szerint húzós alapriffekre, gyors tempójú dobtémákra ültetve  vagy közé keverve kell elképzelni. A két énekes elvont, alternatív ám érzelmes, elgondolkodtató szövegvilága sem olyasmi, ami mindennapos jelenség volna, bár az érzelmes szövegek a beteges üvöltések és sikoltások során kevésbé tudnak érvényesülni, de sebaj, ettől lesz a dolog őrült és szokatlan.
 
A zenekar 2007 októberében alakult és hamarosan egy kisebb rajongótáborra tett szert, majd az Emergenza tehetségkutató 2008-as magyarországi fordulóján különdíjat nyertek. A tehetségkutató nem csak lehetőséget és új barátokat hanem egy második énekest is hozott a bandának Siklósi Örs személyében aki az A.W.S zenekar frontembere. A zenekar jelenleg az alábbi felállásban működik: Kerecsen László - ének 1, Siklósi Őrs - ének 2, Devecz Ádám - gitár, Tóth Gábor - gitár, Puskás Péter - basszusgitár, Hámori Dávid - dobok.

Még mindig 2008, igaz már a vége felé, amikor a Sunset saját erőből és felszereléssel elkészíti a To Survive A Girl's Glance...Unbrokenly című promó lemezét. Ebben az írásban ezt a promó anyagot vettem górcső alá, illetve az ősszel megjelenő „PHOTOGRAPHY” névre keresztelt kis lemezről elérhető előzetes dalról is megemlékezem.

A To Survive A Girl's Glance... egy igényes kivitelben készült cucc (ahhoz képes meg pláne, hogy mindent, tehát a zenét, a felvételt, a keverést és a borítót is saját maguk csinálták) és összesen négy tracket tartalmaz, aminek fele pianós felvezetés illetve átkötés, tehát igazából két dal van a lemezen, amiről hosszabban lehet értekezni. A felvezető track után a Lorelei Little Fairy című dalba csapnak bele érdekes, malacvisításra hajazó vokalizálással. A dal zenei témái egyébiránt abszolút rendben vannak; bivaly erővel húzó gitárok, élvezetes groovok a háttérben a basszusszekció felől, változatos dobtémák, magyarul: igazi zúzásra buzdító feeling árad a Kis Tündér dalából. Nagy szerencse, hogy a stílus sok-sok dinamikus, éles tempó és ritmusváltást enged meg, amit a Sunset tehetséges srácai maximális mértékben ki is használnak. Ez az, amitől az ember képtelen bealudni egy jó metalcore felvétel alatt, bármennyire is 12 egy tucatnak tűnik belőle. A technikás játék figyelésével legalább is el lehet lenni egy darabig...
A következő (címadó) pianóátkötés után az Unbrokenly csendül fel lágy, amolyan Tius Norma-s kezdéssel (A beszédes zene : Tius Norma). Ebben a dalban kicsit hátrébb szorult a metálcore féktelensége; lágyabb, dallamosabb és szigorúbb, beindulós részek váltogatják egymást - kimondottan jó maga a dal, szép kerek egész, gondosan megformált darab.

A hozzánk eljuttatott promópack bónusza a tervek szerint idén megjelenő Photograhy című EP egy dala, amely Blessing címre hallgat. Ebben a dalban a csapat ismét magasra emeli a metalcore zászlaját és egy igazi, acsarkodós, szigorú felvételt tesz le az asztalra, amelynek refrénjénél kapásból ugrik befelé a régi etalon, a Fear Factory neve. Az biztos, hogy Hámori Dávid dobos sokat nem pihengethetett a dal feljátszása közben; gyilkos tempót diktál a dobok mögött.

A hallott demók alapján összegzésként leszögezhetem: a Sunset egy cseppet sem tehetségtelen banda, a tagok zenei tudása  elismerésre méltó. Van bennük jó adag kreativitás és művészi érzék ahhoz, amit csinálnak. Nekem meg van egy olyan érzésem, hogy sokat fogunk még hallani róluk. Ajánljuk őket minden stíluskedvelőnek és érdeklődéssel várjuk a további anyagokat!
A csapat sorsa a Sunset MySpace oldalán keresztül követhető.

 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr101250630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum