A Sunset nevű fiatal csapat nem az első és gyanítom nem is az utolsó, akik a manapság oly trendi metalcore stílus bűvöletében kezdtek el zenélni. Számolni sem bírom már ezeket a két énekessel dolgozó metálbandákat kishazánkban, azt kell mondjam, az úttörő Subscribe munkája mára nagyon is beérett: vagy legalább is divatba jöttek. Igazából semmi gondom ám ezzel a stílussal, csak annyi, hogy ha már a csapból is metalcore folyik, az már nem tud annyira izgalmas lenni. Szerencsére a kicsit is önkritikus zenekarok maguk is érzik, hogy könnyen elveszhetnek a tömegben és próbálnak legalább hangyafingnyi egyéni ízt beékelni a sablonos alapelemek közé - több, kevesebb sikerrel.
A SUNSET esetében a progresszív, funkos, néha lágyabb akusztikus gitártémákat lehetne megemlíteni pozitívumként, mint saját védjegyeket - mindezt a műfaj szigorú szabályai szerint húzós alapriffekre, gyors tempójú dobtémákra ültetve vagy közé keverve kell elképzelni. A két énekes elvont, alternatív ám érzelmes, elgondolkodtató szövegvilága sem olyasmi, ami mindennapos jelenség volna, bár az érzelmes szövegek a beteges üvöltések és sikoltások során kevésbé tudnak érvényesülni, de sebaj, ettől lesz a dolog őrült és szokatlan.