2009. augusztus 29.-én folytatódik a hagyománysorozat, amely 1986-tól a sitkei kápolna megmentéséért történik. Augusztus utolsó szombatján újra neves művészek, zenészek műsorát hallhatjuk a Hercseg-hegyen lévő kápolna mellett felállított színpadon.
Az első koncert résztvevői közül újra színpadon köszönthetjük Balázs Fecót és barátait, a Kormorán és a Lord együttes tagjait. Már biztos, hogy új szereplőként üdvözölhetjük az Ismerős Arcok és a Vas-Tag Hangok zenekarokat. Fellép egy sitkei zenész, Fülöp Dávid által alapított B. A. D. és a körmendi Sunbird.
Az est főműsoraként Demjén Ferenc koncertjét láthatja a nagyérdemű. Pataki Attila és az EDDA immár harmadik alkalommal segít a nemes cél megvalósulásában.
A kápolnáért megrendezett koncertsorozat több, mint rockfesztiválok története. Ez egy példaértékű program, amely során elsősorban a nézők bizalmából újulhatott meg a sitkei kápolna épületegyüttese. Elmondható, hogy ez a program nem jöhetett volna létre azon törzs-, és alkalmi jegyvásárló barátok nélkül, akik immár két évtizede megtisztelik ezt a gyönyörű helyszínt, ezt a Kápolnáért Kulturális és Sport Egyesület által szervezett fesztivált.
Sitke, mint helyszín, és a koncertsorozat, mint rendezvény az alkotni akarás, az együvé tartozás története is egyben. A koncerteket hitelessé az élőzenét játszó zenekarok és az őket meghallgató rajongók teszik.
A 23. Sitkei Rockfesztivál programja:
A hagyományoknak megfelelõen 14 órától amatõr rockegyüttesek szórakoztatják a nagyérdemût, így elsõként a körmendi Sunbird, majd a B.A.D. és a Vas-tag Hangok játszik.
16.30 Ismerõs arcok
17.45 Kormorán
19.00 Balázs Fecó és a Fecó Band
20.00 Demjén Ferenc
22.00 Lord
23.30 Edda