RockStation


Rockzenei emlékhelyek Magyarországon

2024. február 28. - theshattered

snapshot_34.jpgLehet, hogy a rockzene annyira már nincs szem előtt Magyarországon, viszont az eddigi történelem folyamán született pár olyan, a műfajjal kapcsolatos emlékhely, amit érdemes megemlíteni. Ezeket szedtem egy csokorba és mutatom be pár szóban.

Tovább

Budapesti motorosfesztivállal ünnepli a százhúsz éves fennállását a Harley Davidson

harley120.jpgIgen komoly felhozatalt raktak össze a június 22-25 között megrendezésre kerülő Harley-Davidson European 120th Anniversary ünnepségre. A Puskás Aréna parkjában olyan zenészek és zenekarok lépnek majd fel, mint Glenn Hughes, az Airbourne, Danko Jones, Larkin Poe, a Wolfmother, az Edda, a Pokolgép, vagy az Anna & the Barbies, szóval érdemes megtölteni a tankokat és begurulni a fővárosba. A minden értelemben véve rangos, a koncertek mellett sok egyéb más szórakozási lehetőséget magába foglaló esemény részleteit ITT találjátok meg.

Tetőfokára hág az ünneplés a Barba Negrában

kowalsky_meg_a_vega_2.jpg

Karácsonyi – évzáró - szilveszteri hangulatáramoktól vibráló koncertek várnak még ránk idén a Barba Negra Music Club-ban. Rendkívül gazdag a felhozatal és szoros a menetrend, ezért nem is szaporítjuk a szót, jöjjenek a nevek: Republic, Zorall, Kowalsky meg a Vega, Anna and the Barbies, Paddy and the Rats, Pokolgép és Edda művek – veled melyik buliban találkozunk?

Tovább

A következő két hét a rockos lazulásról szól a Budapest Parkban

BIKINI1.JPG

Ezen a héten, valamint a következőn a rockereké a főszerep a Budapest Parkban. Mégpedig a hazai rockereké, hiszen péntektől jövő péntekig a Bikini, a P. Mobil, a Pál Utcai Fiúk, az Edda, valamint a Depresszió koncertjére is elmehetnek azok akik szeretik a magyar rockzenét. Részletek alább.

Tovább

EDDA - Megjelent az új lemez, lemezbemutató a Sportarénában

Edda.jpg

Amikor minden összedől, amikor már semmiben és senkiben nem bízhatunk, amelyben és akiben eddig bízhattunk, amikor nem tudjuk, mit hoz a holnap, akkor minden eddiginél jobban szükségünk van egy biztos pontra. Az Edda Művek elmúlt harminc éve és az elmúlt évtizedek töretlen sikere azt bizonyítja, hogy hazánk legnépszerűbb rockzenekara egy ilyen pont több ezer rajongó életében. Őket és mindenkit, aki hisz a szeretetben, az összetartásban és persze a jó zenében, az Edda Művek egy tőlük még soha nem hallott és látott örömünnepre hívja  2012. december 28-án a Papp László Budapest Sportarénába!

Tovább

METÁL-FORRADALOM A FEZEN-EN!

A „márciusi ifjak” metálforradalomra készülnek a FEZEN-en. A múlt harcait megzenésítve a svéd metálbanda, a Sabaton robbantja ki újra augusztusban Fehérváron. A hamarosan új albummal jelentkező zenekar mellett a hard rock szombathelyi urai is fellépnek a FEZEN-en, hiszen játszik majd a Lord. A rock és a blues miskolci helytartója, az Edda, és a szép lassan a világot meghódító Subscribe is kitörölhetetlen nyomot hagy a fesztivál évkönyvében. Az alternatív rock szcéna is felsorakoztatja legjobbjait: zenél a Heaven Street Seven, a Vad Fruttik, a jól teljesítő fesztiválozóknak pedig jár a Kiscsillag. A szervezők március 18-ig még tartják a legjobb belépőárak védvonalát.

Tovább

Klubkoncert a Nagyszínpadon, nagy koncert a kis színpadon: FEZEN 2011, Második nap @Székesfehérvár, MÁV Előre pálya, augusztus 5.

Ahogy Paksi Endre is megénekelte volt: a szép lassan ébredező feszt-rockerek „megszállták a várost”. Ennek oka valószínűleg a horror-árakkal bíró benti büfésor környékén keresendő. A behozható cuccok korlátozásának és viszonylag szigorú ellenőrzésének köszönhetően a fesztiválozók púpos-teve módjára minél több étekkel és nedűvel próbálták feltölteni gyomrukat odakint.

A másik szempont, hogy a feszt nap mint nap kicsit későn ébredt; már jócskán benne voltunk a délutánba, mire a büfék kinyitották nem létező ajtajaikat, pláne, mire az első fellépők a színpadra léptek.

Tovább

Dögmeleg, de a hangulat remek - A Hegyalja Fesztivál első és második napja

Személyes elfoglaltságaimból adódóan szerdán csak késő estére értem le, így lemaradtam az Ossianról, mint a fesztivál legnagyobb húzónevéről. Mindenesetre biztos forrásból tudom, hogy idén is kiváló előadás volt. Előbb kezdték, hogy többet játszhassanak, sőt, Endre visszatért a gyökerekhez, és a basszusgitárt is magához ragadta egy rövid időre! A sors kegyes volt hozzám, és az Edda koncert végét már elcsíphettem. Nagy együtténeklések voltak, szemmel láthatóan élvezte Patakiékat a közönség.

Tovább

23. Sitkei Rockfesztivál

2009. augusztus 29.-én folytatódik a hagyománysorozat, amely 1986-tól a sitkei kápolna megmentéséért történik. Augusztus utolsó szombatján  újra neves művészek, zenészek műsorát hallhatjuk a Hercseg-hegyen lévő kápolna mellett felállított színpadon.


Az első koncert résztvevői közül újra színpadon köszönthetjük  Balázs Fecót és barátait, a Kormorán és a Lord együttes tagjait. Már biztos, hogy új szereplőként üdvözölhetjük az Ismerős Arcok és a Vas-Tag Hangok zenekarokat. Fellép egy sitkei zenész, Fülöp Dávid által alapított B. A. D. és a körmendi Sunbird.

Az est főműsoraként Demjén Ferenc koncertjét láthatja a nagyérdemű. Pataki Attila és az EDDA immár harmadik alkalommal segít a nemes cél megvalósulásában. 

A kápolnáért megrendezett koncertsorozat több, mint rockfesztiválok története. Ez egy példaértékű program, amely során elsősorban a nézők bizalmából újulhatott meg a sitkei kápolna épületegyüttese. Elmondható, hogy ez a program nem jöhetett volna létre azon törzs-, és alkalmi jegyvásárló barátok nélkül, akik immár két évtizede megtisztelik ezt a gyönyörű helyszínt, ezt a Kápolnáért Kulturális és Sport Egyesület által szervezett fesztivált. 

Sitke, mint helyszín, és a koncertsorozat, mint rendezvény az alkotni akarás, az együvé  tartozás története is egyben. A koncerteket hitelessé az élőzenét játszó zenekarok és az őket meghallgató rajongók teszik.

A 23. Sitkei Rockfesztivál programja:

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum