TDEP - The Dilinger Escape Plan. Titkos kód: menekülés két úttól egy másik ösvényen. Matek, 2010. október 13., Dürer kert. Szerencsésebb a 11, hiszen november 11-e meghatározó, 2011-ben 11 éve. Jöhetnek a kívánságok! A 82588 ütem mutatója egy Metallica album. Mathcore konceptuálisan, csupán 50%-ban. Végtelen vég = friss kezdet. Robert Frost. Mike Patton. Max Cavalera. A gyökvonás itt és mostja: Greg Puciato + Liam Wilson. Kizárólag eddig a lendületig, befejezés nélkül. Az energia folyamatos, néha új formát ölt. A pont pedig ragadós csapda! Greg Puciato énekessel és Liam Wilson basszusgitárossal Bajnóczi Piroska beszélgetett.
- Október 13-a van, 13 kérdést hoztam. Babonásak vagytok? A 13 szerencsés, vagy szerencsétlen szám?
Greg Puciato (énekes): Egyáltalán nem vagyok babonás.
Liam Wilson (basszus gitáros): Nem gondolom, hogy szerencsétlen szám lenne. Vannak szimbólumok, amik szerencsések, vagy szerencsétlenek. A 13-assal sosem volt problémám. A 11-es viszont egy fontos szám, mivel november 11–e meghatározó az életemben. Jövőre lesz 11 éve, hogy megemlékezek erről a napról. Egyébként az Egyesült Államokban, ha az ember 11 óra 11 perckor pillant az órára, mindig kíván valamit.
- Honnan menekültök hova?
Greg: Az otthontól, az unalmas élettől, a hitelbehajtóktól menekülünk.
- Sikerül elmenekülni?
Greg: Tulajdonképpen mi nem is elszökünk valami elől, hanem másik sétányon járunk. Teljesen más életet élünk, mint a legtöbb ember.
Liam: Ismered Robert Frost költőt?
- Igen.
Liam: Ő írta: „Two roads diverged in a yellow wood, And sorry I could not travel both” („Két világ találkozik a sárga erdőben, és sajnos nem járhatom mindkettőt”). Erről szól a „menekülésünk”.
- Mit gondoltok a plagizálásról? Az albumról és magáról a lopásról?
Liam: Van egy idézet: „A jó művész vitatkozik, a nagyszerű művész lop.” Ha lopsz, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy kölcsön veszel valamit, akkor valamennyire már magadévá is teszed az adott alkotást.
Greg: Nagyon gyors mozgásban lévő közösségekben élünk mostanság. A gondolatok szabadon áramlanak.
Liam: Ha a nukleáris technológiát vesszük példaként, akkor a világ két teljesen különböző részén két ember ugyanarra a kvantum fizikai eredményekre jött rá egyszerre anélkül, hogy tudtak volna bármit is egymásról, vagy bármilyen kapcsolatban is lettek volna. Ezt nevezik kollektív tudatnak. A plagizálás egy nevetséges kifogás a kollektív tudatra.
- Tervezitek a „Plágium No.2” album kiadását? Milyen feldolgozásokat hallhatunk majd rajta?
Greg: Már beszéltünk róla, egy punkosabb albumot szeretnénk.
Mit jelent a 82588-as szám? (Dal cím – a szerk.)
Greg: Ekkor jelent meg az egész életemben meghatározó Metallica album „… And Justice for All” címmel (1988. augusztus 25. – a szerk.).
- Szerettétek a matek órákat?
Greg: Utáltam a matekot! A geometriát szerettem.
Liam: Túl akadémikusan tanították. Miért nem lehet kicsit konceptuálisabban megközelíteni a matematikát? A tanároknak meg kellett volna mutatniuk a tudomány szépségét! Azt hiszem, előbb fogok szteroidokat bevenni, mint hogy megszeretném a matekot.
- Egyetértetek azzal, hogy mathcore-t játszatok? Ilyen értelemben elmondható, hogy racionális a zenétek?
Greg: Minden zenét lebonthatunk időegységekre, matematikai alakzatokra. Az emberek szeretnek kategorizálni. A mathcore-ra jellemző stílusjegyek csak 50%-ban jelennek meg a zenénkben.
Liam: Valahol megtiszteltetés, hogy valamilyen zenei kategória előfutárainak, teremtőinek tekintenek minket. De ugyanakkor nem szeretnék egy címkét a bandámra akasztani. Ez olyan, mint amikor azt mondják a Pink Floydra, hogy progresszív rock zenekar vagytok - kizárólag.
Greg: Az emberek oldalakat írnak a mathcore-ról, de ezzel pont a lényeg veszik el!
Liam: Állandóan az ütem mutatóról kérdeznek. Erre én mindig azt válaszolom, hogy NEM TUDOM! Ilyen! (lekopogja az asztalon). Nincs titkos kód! A zenénk nagyon racionális, nincsenek improvizálások. Behatárolt, de nem korlátozó.
- Abból a szempontból viszont, hogy energikus, lendületes a zenétek, valamelyest érzelmi indíttatású is, nem?
Greg: Persze! De racionálisan érzelmes.
- Greg, mit mondanál Mike Patton-nak, ha most itt lenne?
Greg: Azt, hogy: „Szomjas vagyok, hozz egy kávét!” Azt is üzenném, hogy csináljon egy új Faith No More albumot, mert hallottam, hogy tervben van!
- Vendégeskedtél a Max Cavalera vezette Soulfly új lemezén, méghozzá a „Rise of the Fallen” című nótában, sőt még a videó klipben is feltűnsz. Milyen volt a munka Max-szel?
Greg: Nagyon élveztem. A zenéjük sokkal egyszerűbb, mint a mienk. Ha 9-10 éves koromban azt mondták volna, hogy Max Cavalera-val fogok együtt dolgozni nem hittem volna el! De ahogy lépésről lépésre megy előre az ember, ezek már természetesek lesznek, nem tűnnek olyan kimagasló eredményeknek.
- Mi volt a legagresszívabb húzásotok a színpadon?
Greg: Sok baleset megesett már a koncertjeink során, mert annyira energikusak vagyunk. Hangsúlyoznám, hogy sosem bántottam embert szándékosan!
- Van valami, amit még nem tettetek meg a színpadon, de mindenképp szeretnétek?
Liam: Minden attól függ, hogy milyen zenekarral, milyen körülmények között lépsz fel, plusz a költségeink összevetve az adott ország gazdasági helyzetével. Sok mindenről beszéltünk több zenekarral, de minél többet beszélsz valamiről, annál kevesebbet teszel meg ténylegesen. A marketing alapvető a zenekar fenntartásában, működésében, gondolok itt többek között a digitális médiára, internetes kapcsolattartásra. Emellett nincs semmi különleges, ami az orrunk előtt várakozna, hogy megtegyük.
- Mi a különbség az európai és az amerikai fellépések hangulata között?
Liam: Az USA-ban órákat utazol azért, hogy egyik államból a másikba juss, de azok mind hasonló hangulatúak. Európában hatalmas különbség van az országok között. A nyelv, a pénz, minden más. Amerikában minden sarkon van Subway, McDonald’s, Európában viszont minden egyes város egy új világ ehhez képest.
- Mennyiben változott a TDEP a két gitárossal, és Billy Rymer személyében az új dobossal?
Liam: Én tettem ezt a zenekart pódiumra 17 évesen, ezért én vagyok a felelős azért, hogy ott is tartsam. Van egy standard-je a zenekarnak, és emellett minden tag behozza a saját vonalát. Ha mindenki leteszi a saját vágyát az asztalra, akkor a banda zeneisége mindig friss marad.
- Ismertek magyar zenekarokat?
Liam: Nem nagyon. Nem figyelek arra, hogy honnan jönnek a zenekarok - nem csak itt, egyik országban sem.
Greg: Én se. Ismernünk kellene valakit?
- Például a magyar szervező - Jakab Zoli – a Bridge to Solace énekese, vagy Gergő, aki már itt vár rátok, a Blind Myself frontembere.
Greg: Ja, igen, velük találkoztunk itt egyszer a hardcore fesztiválon!
Liam: De nem ismertük őket azelőtt, hogy Magyarországra jöttünk volna. A személyeken keresztül ismerjük ezeket a zenekarokat.
- Miért vagytok dühösek?
Greg: Dühösek vagyunk? Nem vagyunk azok szerintem.
- Többek között ez a sztereotípia él rólatok.
Liam: Ez inkább frusztráció, de nem harag. Boldog vagyok, izgatott és a legrosszabb esetben is csak frusztrált.
Greg: Nem vagyunk extrémek, se mérgesek, se nagyon boldogok.
- „Endless Endings” („Végtelen befejezések”- dal cím.) – Minden vég végtelen?
Greg: Semmi sem fejeződik be, ha valaminek eljön a vége, akkor az egyben egy új kezdete. Ugyanaz a személy voltam 5 éves koromban is, mint most. Minden folytonos. A kapcsolatoknak sincs vége, csak megváltoznak, átalakulnak. Nincs végleges szakítás, egyszerűen átlép a kapcsolatotok például egy olyan stádiumba, ahol nem beszéltek egymással.
Liam: Semmi sem statikus, minden reakciónak van visszacsatolása. Nem szabad ragaszkodni, letapadni helyzetekben, mert az érzelmi csapda!
